Új időszámítás kezdődik a csapatnál, hiszen bemutatták tegnap Rafa Benítezt, mint a klub új bábját edzőjét. Nehéz pozitívan állni a dologhoz? Még nehezebb egy pozitív hangvételű posztot írni!

Elkezdeni a legnehezebb egy olyan bejegyzést, ami tudod, hogy miről fog szólni, meg is van a háttéranyagod hozzá, de a mondanivaló, a háttértartalom hiányzik. Ezt érzem most én is. Mit lehetne írni Benítezről? Soroljam fel kronológiai sorrendben a pályafutását onnantól kezdve, hogy 14 évesen elkezdett focizni a Castillánál? Vagy írjam le, hogy edzői karrierje miként indult el nálunk, majd hogyan vitte a mennybe a Valenciát? Nem találom relevánsnak. Hiszen talán mindenki tudja, de ha lenne is olyan, aki nem emlékezne rá, mert túl fiatal hozzá, akkor meg pont azért érdektelen az információ, hiszen egy 10 évvel ezelőtti sikerből élni milyen már?! Bár ezt talán pont Mi tudjuk a legjobban… Aztán isteníthetném azért, hogy mit is ért el a Liverpoolnál. Igen, ezt el kell ismerünk. Jó kis csapat volt, de utolsó évében (a szerződéshosszabbítását követő szezon) csúnyán az elvárások alatt teljesített (7. helyezett a PL-ben), így több siker reményében tovább állt a Mou által kimaxolt Interhez. Most itt álljunk meg egy kicsit. Sokan úgy állítják be, mintha egy csúcsformában lévő elit körbe tartozó csapatot vett volna át. Én ezzel vitatkoznék. Mourinho teljes mértékben kihozta abból a csapatból a maximumot. Elegendő megnézni a játékosállományt. Nem egy sztárokkal tüzdelt csapat volt, ráadásul nem lehetett azt a gárdát fiatalnak sem nevezni. Tudjuk, hogy egy kupákban sikeres szezont követően a legnehezebb dolog a játékosok motiválása. Gondoljunk bele abba, hogy milyen lehet, egy olyan csapatot motiválni, ahol triplázott a tarsaság és a kulcsjátékosok kiöregedő, már a zenitjüken túl lévő jóllakott focisták. Mou ezzel tisztában volt, és a lehető legjobb időpontban lépett le. Igaz, nem mentem fel Benítezt, hiszen az eredményeit nem lehet másítani, de a körülményeket nem szabad figyelmen kívül hagyni. Nem volt az akkora mélyrepülés, mint ahogy beállítják. Ez csak egy újabb fogás, amivel Benítezt szapulni lehet.

Napolyi kiruccanása viszont abszolút kudarcnak tekinthető. Rengeteg pénzt költött igazolásokra, de nem tudott a csapattal komolyabb sikereket elérni. Csak, hogy felhozzak valami adatot is, 54 kapott góllal zárták az idei szezont. A Juventus mindössze 24 gólt kapott. Elgondolkodtató, hogy mennyire tudja megszervezni a védekezést…

Rafa csapatai, a közhiedelmekkel ellentétben támadó focit szeret játszatni a játékosaival, ezt talán azzal a legkönnyebb alátámasztani, hogy a Liverpoollal 119 gólt, a Chelsea-vel 147, a Napolival pedig 104 gólt is elért már.  Ez azt jelenti, hogy a meccsenkénti 2 rúgott gól nem áll tőle messze. Ez nem rossz eredmény, főleg annak a függvényében, hogy a csapataiban nem igen voltak sztár játékosok. Úgy gondolom, hogy nem lesz azzal problémánk, hogy ne menne a gólszerzés. Viszont Beníteznek még sosem volt ilyen minőségi kerete, így nem tudhatjuk, hogy ilyen kerettel mire képes. Ami inkább aggodalomra adhat okot, az a védekezés megszervezése. Napolival 54 gólt kapni egy olasz bajnokságban nem egy büszkeség.

Nyilvánvaló, hogy Rafának egy álma vált valóra azzal, hogy a Real Madrid edzője lehet. Otthon érzi magát, hiszen itt nőt fel, és mind a foci, mind az edzői karrierje is nálunk kezdődött. Így afelől nincs kétségem, hogy mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy elnyerje a játékosok és szurkolók bizalmát, később pedig talán az elismerésüket is. Kulcsfontosságú lesz, hogy miként tudja megnyerni magának az öltöző vezéregyéniségeit. Ronaldónál és Ramosnál nagyon nem kéne kihúznia a gyufát, mert akkor oda a játékosok támogatása. Ezért érdekes lesz, hogy miként fogja megoldani a Ronaldo – Bale problémát, amennyiben igazak azok a pletykák, hogy mindketten ugyanarra a posztra fáj a foguk. Egy dologban biztosak lehetünk, hogy Rafa ízig-vérig madridista, és tudja jól, hogy itt az utolsó esélye: vagy óriási sikere lesz és levakarja magáról a sok negatív jelzőt, vagy megbukik és végérvényesen eltűnik a palettáról.

Ami még fontos, hogy miként fogja megoldani a felállásunkat. Nem titok, hogy Benítez mindenhol a 4-2-3-1-es felállást alkalmazta, néha még a 4-4-2-vel is próbálkozott, bár utóbbit többnyire csak védekezésben használta. A probléma az, hogy a csapatunk összetétele nem megfelelő erre. Kíváncsi vagyok, mennyire tud majd alkalmazkodni a kerethez, és tud-e szakítani a régi elképzeléseivel. A túlzott ragaszkodása egy bizonyos felálláshoz nagy bukást predesztinál véleményem szerint.  Úgy tűnik lesz mit megoldani a Misternek.

Nem tudom mit kellene várni tőle. (Vagy mit reális elvárni tőle) Liverpoolban az utolsó évei se sikerültek már olyan jól, azóta meg semmi komolyat nem tud felmutatni, mégis reménykedek benne, hogy nem fog becsődölni. Nem miatta, hanem a csapat miatt. Nem akarok még egy galaktikus korszakot, pedig eddig minden ugyanúgy történik, mint a 2000-es évek elején. De ha ez így van, akkor Pérez újabb bukására már nem kell sokat várni.

Rafának sok sikert! Remélem rácáfol mindenkire, és lesz miért örülnünk fél év múlva. Ha másnak nem, akkor majd Kloppónak!