A legutóbbi összefoglalót azzal zárta Baw Jose kolléga, hogy következik egy könnyebb meccs idehaza. Folytassuk hát innen, úgyis olyan sűrű a naptárunk, mint Kiszel Tünde szemöldöke az egyhónapos dzsungeltúra után, s szinte egybe folynak a posztjaink. Reméljünk csapatunk játéka is gördülékenyen pörög tovább, mert az alapján, amit eddig a Malaga mutatott, nem lehet megoldhatatlan feladat az újabb győzelem.

Soros ellenfelünk az eddig lejátszott 5 meccséből mindössze 2 pontot szorgoskodott össze, kiesőhelyen áll. Két meccsüket is láttam, s azt kell mondjam, azért nem olyan rosszak, mint amit az eredménysoruk mutat. Legutóbb egy szerencsétlen öngóllal kaptak ki otthon a Villarreal ellen, azelőtt a Getaféval nem bírtak idegenben.

A Barca ellen kifejezetten jól tartották magukat, közel álltak a Nou Campban a pontszerzéshez, csak Vermaelen szerencsés lepattanója akadályozta meg őket ebben. A két döntetlenjük az Eibar és a Sevilla ellen jött össze. Kifejezetten érdekes, hogy a védelmük nem rossz, viszont elől nagyon komoly a baj. Az, hogy 5 meccsen csak 3 gólt kaptak, a legjobb mutatók között van a Ligában (v.ö. a Barca egy meccsen négyet kapott), de azt valószínűleg a legpesszimistább Malaga drukkerek sem tudták elképzelni, hogy ez idő alatt egyetlen gólt sem szereznek. Azaz egyet, de azt is a saját kapujukba. A szerzett gólok rubrikájában egy nagyon csúnya nulla áll! Még csúnyább a kép, ha hozzáteszem, hogy egész Európában nincs másik első osztályú csapat, mely ne szerzett volna gólt!

Kapusuk az egyik kedvencem a Ligában, Kameni, akinek a hálóját nekünk sem lesz könnyű bevenni. Elképesztően atletikus, nagyon jó a vonalon, de általában a kifutásai is pontosak. Amikor Lopez visszakerült hozzánk, az ő neve is felmerült, és biztos vagyok benne, hogy a Real kapujában is megállta volna a helyét!

Az edzőjük, Javi Gracia a fiatalabb szakmai irányítók közé tartozik, és remélem nem bukik bele ebbe a sorozatba, mert annál többre érdemes. (Mutatkozik némi párhuzam a tavalyi szezon Bilbaójával, ahol a kieső hely ellenére megmaradt a bizalom Valverdében, és végül egész jól feljöttek. A Malaga is bejárhatja ezt az utat.) Gracia a meccs előtti sajtótájékoztatón bizakodó volt, és kijelentette, hogy nem írná alá a döntetlent meccs előtt. (Most mit mondjon, hogy összetenné a két kezét...amúgy biztos.)

A védelemben eddig maximális perceket kapott Angeleri és Rosales, középpályán Tissone és Recio a legstabilabbak. Előbbi jegyzi rendre a meccsenkénti legtöbb passzt, utóbbi pedig már három sárgánál jár, nem megy a szomszédba egy kis keménységért. Jól látszik, hogy ki épít, és ki szűr a pálya közepén. A támadójáték formájáért Ricardo Horta és Amrabat felel - eddig nem túl fényes a bizonyítvány. Santa Cruz az idényben még egy percet sem kapott. Nem kívánom a Malagának a kiesést, de ne ellenünk kezdjék a feltámadást!

Fiúk, ti is a barátaitokkal együtt borotválkoztok félmeztelenül - majd posztoljátok az Instagramra?

A Real Madrid háza táján sajnos a sok sérülés a legfőbb beszédtéma, azon kívül persze, hogy a szezonban először a tabella éléről kezdhetünk egy fordulót.

A legnagyobb gondjaink a védelemben vannak, mert Pepe is kiesett három meccsre. A balon Marcelo fog kezdeni, akinek javulnia kell a legutóbbi meccsen mutatottakhoz képest, a jobbon pedig a stabil Carvajal. A két középső védő helyére nem marad más, mint Varane és Nacho. Csak emlékeztetőül, játszottak már ők ketten egymás mellett korábban is. Amikor az Atletico ellen elszenvedtük a máig fájó 4-0-ás zakót. Ezt azért morzsolgassuk egy kicsit.

Ramos, még ha csinált is hajmeresztő dolgokat a válogatottban és a Madridban is az utóbbi időben, képes egyfajta mentális stabilitást adni a hátsó alakzatnak. Ez látványosan hiányzik. Itt egy újabb alkalom Nacho előtt, hogy bizonyítson!

Középpályán bár James még sérült, de van variációs lehetőség gazdagon. Modric lendületét lehet, hogy a BL-re, vagy még inkább az október 4-i AtMa elleni derbire tartogatja majd az edzőnk, Kroos, Kovacic, Casemiro és Isco is egész jól teljesít, így Benítez abszolút taktikai alapon dönthet, ki maradjon ki.

Azt mondta, aki gólt lő, az játszik, így Benya helye biztos, és CR7 is kezdeni fog. Jobb oldalon lehet számítani Jesére (állítólag nincs túl jóban Rafával), de Lucas Vázquez is biztatóan mozgott a legtöbb alkalommal. Elviekben nem kellene, hogy problémát okozzon a Malaga, jó lenne (amúgy farkasnorbisan fogalmazva), ha a hamar lezárná a meccset a Madrid, mert jöhetne a 3 pihentető csere, és azoknak sem kellene megszakadni, akik a pályán maradnak. Ebben a ciklusban 3-4 naponta tétmeccs van, jól kell gazdálkodni a kapacitásokkal. Ezzel együtt, az is lehet, hogy Modriccsal kezdünk és cseréli Benítez, amikor lehet. A marca.com erre szavaz.

Jelenleg 5 játékosunk sérült, Ramos, Bale és James kulcsfigurák, eddig megúsztuk a hiányukat, de szembeötlő, hogy alig pár fordulóval a start után máris dőlnek ki sorra az emberek. Csak remélhetjük, hogy ennek a pech az oka, és nem valami stratégiai hiba a táplálék-kiegészítőkben vagy a fizioterápiában. Láttuk tavaly ez mibe került a Bayernnek (a nemzetközi porondon, meg a bundás végén). Jó lenne a sorsukat elkerülni.

Hogy tovább menjek, ez év áprilisában pont a Malaga ellen sérült meg Bale 5 perc után, majd Modric a második félidőben. Ennek fejében a három pont begyűjtése mellett, remek lenne, ha nem látnánk újabb sérülést. De, hogy pozitív gondolatokkal fejezzem be, a tegnap közzétett videón az látszott, hogy James, Bale és Ramos is csaknem teljes edzésmunkát végzett, erőből sprinteltek, lehetett őket terhelni, egyikük esetében sincs messze a visszatérés.

A meccs 18:15-kor kezdődik.