A new hope

Bizony rezgett a léc tegnap este, mivel a Real Madridtól sokáig nem érkeztek az egyéni villanások, helyettük kivillantak a rendszer gyengeségei. Ezt súlyosbította, hogy a Villarreal a második játékrészben két gyors góllal előnyt szerzett. A királyi gárda a nehéz helyzetben nem roppant össze, de Damoklész kardja már ott lebegett felettünk, és elúszni látszott a bajnokság is. Szerencsére Bale-ék nem adták fel, és 1-1 villanás, illetve egy továbbgondolni érdemes büntetővel - erről még lesz később szó - a sírból sikerült fordítani. Utólag visszanézve közel sem volt olyan rossz a helyzet, mert bizony megvoltak a lehetőségeink és a játékunkban is megvoltak a pozitívumok. Hajtás után összefoglalunk!

0 Tovább

Ismét idegenben

Egyrészről egészen borzasztó, másrészről viszont vicces látni, hogy nem csak a Real Madridnál képes a vezetőség egy nagy cím után viszonylag hamar megszabadulni az edzőtől. Nyilván nem úgy alakul a Leicester idei éve, mint azt a tavalyi után elvárták, de szerencsére nem csak bennem vetődik fel, hogy Ranieri menesztése nem volt túl szép dolog. Ezek után nem csoda, ha elgondolkodik az ember, hogy olyan világban élünk, ahol baromi könnyedén szabadulnak meg a sikert kovácsoló mestertől is. Ranieri kapcsán mindenképp az eredmények hiánya döntött, míg Zidane-nál egyelőre a játék élménye terén vannak súlyos hiányosságok. Kérdés, hogy a francia mesternél is csak az eredmények fognak dönteni, mikor mérlegre kerül a madridi munkássága. Most azonban alkalma van a javításra, ugyanis a hétközi gyenge teljesítmény után a Villarreal otthonába látogatunk el. Beharangozunk.

0 Tovább

Idén még csak a második

Utólag már mondhatjuk, hogy bizony nem volt részünkről szerencsés az eltolt mérkőzés. A Real Madrid elszenvedte a második vereségét az idei szezonban. Ezzel még túlságosan rossz dolog nem történt, benne volt a pakliban kb. szeptember óta, hogy egyszer egy ilyen játékkal nem fogunk pontokat menteni. Továbbra is vezetjük a bajnokságot, és ha megnézzük, hogy melyik két csapattól kaptunk ki, akkor igazából csak olyantól, akitől nem szégyen. Igen, még ettől a Valenciától sem az, a Mestallában.

0 Tovább

Heló, szia, Valencia!

Unalomig ismétlődő mondat volt a fenti, úgy nagyjából általános iskolás korunkban. Mindenki mondogatta, még az is, aki azt se tudta eszik-e vagy isszák a rím beteljesülésére szolgáló szavacskát. Mára már kinőttük ezt, nem is nagyon hallani manapság (habár nem mozgok azokban a körökben), de valahogy mégis mindig eszembe jut, ha szóba kerülnek a denevérek, és mindezzel együtt elkap egy kis nosztalgia is. Voltak idők, amikor izgatottan vártam az összecsapásokat a Mestallában (mármint nem én voltam a Mestallában, érted....). Mindegy, hogy meddig megyek vissza az időben, 2000-es évek elejéig, amikor BL döntőben játszottunk ellenük, vagy egészen a közelmúltig, de mindig akadtak olyan játékosok, akik fazont szabtak a játékuknak. De sajnos, (vagy nem sajnos) ez a Valencia, nem az a Valencia…

0 Tovább

88 nap után

Vannak meccsek, amelyek nem maradnak meg sokáig az ember emlékezetében. Pont, mint a tegnapi. A vendégek tettek róla, hogy színtelen-szagtalan mérkőzés legyen, míg Ronaldo meglepően csapatjátékos játékával és elasticojával, Isco két gólpasszával a másik oldalt szerette volna erősíteni. Azt gondolom, másfél hét múlva nem sok emlékünk lesz erről a meccsről, amin a Napoli elleni lendület gyengülő hullámaival is képesek voltak a srácok elmosni az Espanyol homokvár szilárdságú terveit. Két meccsel kevesebbet játszva is nyugodtan végignézhetjük (ha akarjuk) a Barcelona mai mészárlását (a PSG elleni lelki teher adta feszültséget csökkenteni kell). Aztán szerdán a Valencia ellen zárkózhatunk meccsszámban a riválisra.

0 Tovább

Győzni kell, győzni fogunk

"A lényeg ez: ha valaki összeszed egy csapatnyi tehetséges és megfelelő hozzáállással rendelkező játékost, akkor a meccsek többségét meg fogja nyerni, függetlenül attól, hogy mennyire invenciózus edzésprogramot dolgoz ki, milyen játékszisztémát követ, vagy hogy milyen csapatépítő beszédeket tart. Ugyanakkor minden olyasmi, ami képes egy extra 10%-ot hozzáadni a teljesítményhez, értéket képvisel - legyen az diéta, általános fizikai állapot vagy egy fülbe súgott, éppen megfelelő szó." (Jamie Carragher)

0 Tovább

Amikor nagyon kellett

A Real Madrid a BL nyolcaddöntőjében kétgólos előnyre tett szert olasz riválisával szemben. Ahogy azt a felvezetőben megjósoltam, a királyi gárda összekapta magát, és egy nevéhez méltó produkcióval szolgálta ki a közönséget. Örömmel tapasztalhattuk, hogy van még a tartalékban motiváció, bármilyen mélyre is kell nyúlni érte, ha nagyon kell, lehet számítani rá. Nézzük, melyek azok a vonatkozások, amiket érdemes kiemelni erről a mérkőzésről! Összefoglalunk.

0 Tovább

Szoftverfrissítés

A Real Madrid immár a kieséses szakaszban folytatja címvédőként a BL kampányát, és a Napoli nem lesz könnyű ellenfél. A Bernabeuban kell előnyt szerezni szerda este az olaszországi visszavágóra, a Celta jó példa volt a kupában arra, hogy mennyire nem szerencsés az idegenbeli második fordulóra kényszerhelyzetben utazni. A Real a 12.-ért megy, lássuk hogyan kerülhet ehhez közelebb. Beharangozunk!

0 Tovább

Bikafuttatás

Nem csak reményelni merjük hogy az lesz, hanem az előjelek is erősen ezt mutatják, hogy a végén kivéreztetett pamplonai bikának a nemző szerveit megérdemelten elfogyaszthatják habfehér torréádoraink. Az Osasuna mostanában nem fut túl jó szériát, írhatnám ironikusan. Vagy inkább hogy a formájuk leginkább Benzemáéra hasonlít. Kéthetes (kényszer)szünet (köcsög Celta, háháhá!) után néhány még hiányzó, néhány sérülésből éppen visszatérő alapemberrel, de már messze nem B-csapattal megyünk Pamplonába - holott lehet a B-csapat is elég lenne. Tök utolsó a tök első ellen. Hajtás után beharang.

0 Tovább

2016-os visszatekintő

Létezik egy olyan elmélet, amely szerint mai modern világunk történelme nem fog úgy fennmaradni, mint a korábbi évszázadoké tette. Olyannyira felgyorsult a világ és annyira minden az interneten zajlik, hogy egyszerűen nem fogják állni az idő könyörtelen vasfogát, elkopnak. Ki emlékszik már 2, 3, 5 vagy 10 évvel ezelőtti eseményekre? Ami múlt héten népszerű volt, felkapott, az holnapra már elfeledetté válik. Amerikában már van olyan csoport, ami azzal foglalatoskodik, hogy összegyűjti a napi fontosabb eseményeket az egész világról, majd rögzíti digitális és papír alapon is. Így válhat igazán relevánssá, hogy megálljunk egy pillanatra, visszatekintsünk és mérleget készítsünk. Amiből kiderülhet az olvasó számára, hogy honnan indultunk, meddig jutottunk el és mit várhatunk a következő évben.

Másrészt a labdarúgás összetettebb, mint azt sokan gondolják, ezért érdemes több aspektust vizsgálni, mikor képet szeretnénk alkotni egy csapat éves teljesítményéről. Persze ekkor se lehetünk maradéktalanul biztosak ítéletünkben, csakis abban bízhatunk, hogy szimatunkat nem csábította semmi tévútra. Mert "a jó úton járva nem tévedsz el". Az éves hajtás után áttekintő következik.

0 Tovább

Következő mérkőzés

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

Madridi Merengués

blogavatar

Részletes taktikai elemzések a Real Madrid meccseiről, kiváló blogközösség, aktív kommentelők - olvass minket, merengj velünk, ha a híreken és a marketingen túl is érdekel a Királyi Gárda! Csapatunk: IronRock, Maverick, Sultan, Zizou, Norma_va, Baw Jose, Email címünkön elérhettek: madridimerengues@gmail.com

Sérültek

Jelenleg azért imádkozunk, hogy senki se sérüljön meg az előszezon bulimeccsein!

Twitter

Facebook