A Real Madrid nyári erősítési, illetve gyengítési lehetőségei (VENDÉGPOSZT)

Ahogy azt már egyik posztunk végén említettük, új szerzőtársa(ka)t keresünk csapatunkba. Ehhez pedig felkértük a jelentkezőket, hogy egy általuk választott témában írjanak nekünk/nektek egy posztot. A vendégposztok névtelenül fognak kikerülni, viszont a Ti segítségeteket is kérjük. Részletek a poszt végén. Innen átadjuk a szót a második jelöltnek.

0 Tovább

Védekezési formák a szögleteknél

Sokszor kívántuk a kedvenceinket a pokol legmélyebb bugyraiba, amikor már-már kabaréba illő módon kaptunk gólt rögzített szituációból. Oly könnyen kaptuk ezeket, mint örömlánytól a szifiliszt, de jelentem változás állt be ezen a téren, legalábbis, ami a szögleteket illeti, hiszen a 2016/17-es idényt tekintve mindössze három alkalommal mattolták a védelmünket, illetve KeyLORD kapuját ily módon. Ebből kifolyólag szeretnélek egy kisebb merülésre invitálni titeket a szögletek világában, a sarokrúgások kivédekezésének művészetébe.

0 Tovább

Norma vs Jose: Az Asensio-vita

Tegnap este a kommentfolyamban újabb remek téma került elő, méghozzá Asensio eredeti, természetes posztja. Bár nálunk Zidane a legtöbbször szélre vezényli, eddigi pályafutása alapján nem szélső. Erre kikerestem a tavalyi és tavalyelőtti mérkőzéseit, azokon milyen pozícióban játszott, ha a kezdőben kapott helyet. Ezen számhalmazok alapján Attacking Midfielderként játszott a legtöbbször, illetve kevesebbszer, de valóban játszott jobbszélsőként és balszélsőként is. Norma szerint pedig Asensio winger (azaz szélső). A kommentem után chatben azt írtam Normának, hogy…

0 Tovább

Szárnysegédet Ronaldónak - VENDÉGPOSZT

Ahogy azt már egyik posztunk végén említettük, új szerzőtársa(ka)t keresünk csapatunkba. Ehhez pedig felkértük a jelentkezőket, hogy egy általuk választott témában írjanak nekünk/nektek egy posztot. A vendégposztok névtelenül fognak kikerülni, viszont a Ti segítségeteket is kérjük. Részletek a poszt végén. Innen átadjuk a szót az első jelöltnek.

0 Tovább

Hogyan kell focizni? 

Tegnap a kommentfolyamban érdekes szösszenetre lettem figyelmes - arról beszélgettünk, hogy mi kell a sikerhez. Hit. Igen, természetesen, de mi kell még és minden, ami kell, milyen arányban kell, hogy elkeveredjenek egymással a siker elérése miatt? És mi a siker? A trófea, a trófeák? A klubra jellemző játékstílus? Mindkettő? Siker az ősi (értsd: a Hominina 4-6 millió évvel ezelőtti megjelenéséhez képest nagyjából 80-100 éves rivalizálás jelzője) ellenfél legyőzése, miközben trófea nem kerül a vitrinbe? Azt mondják, a foci egyszerű játék, mégis órákat (napokat) képesek vagyunk eltölteni egy-egy mérkőzés megvitatásával. Miért?

0 Tovább

Szezonzáró - 16/17

Foglaljuk össze Mi magunk, a Közösség, hogy milyen is volt ez a szezon, amelyet magunk mögött hagyunk jelen anyaggal. SIKERES! De részletezzük! Részletezzétek. Mi leírjuk a magunk részét, Ti pedig kiegészítitek a saját véleményetekkel. Lássunk neki...

0 Tovább

Mennyiért adnád el Moratát? (VILLÁMPOSZT)

Egyre erősebbek azok a hangok, amelyek Morata angliai távozását vetítik előre. Szó van a Chelsea és az utóbbi órákban az MU érdeklődéséről is. Ez utóbbi esetében egy 70M ojrós ajánlatról is lehet olvasni. Alvaro tegnap arról nyilatkozott, hogy a Világ legjobb csapatában, azaz a Real Madridban tervezi a folytatást. De... játszunk el a gondolattal! Te vagy Perez, mennyiért és miért annyiért adnád fel postán Alvarót?

0 Tovább

Juventus - Real Madrid (taktikai elemzés)

A '98-as döntő visszavágójaként szintén szoros összecsapásra lehetett számítani, de a szombati finálé alkalmával kissé szürreálisan nagy különbség alakult ki a torinói klub és a királyi gárda között. A mozgalmas és tapogatózásnak egyáltalán nem nevezhető első félidő után, a Real nagyobb fordulatszámra kapcsolva, illetve a Juventus kissé enerváltabb csapat képét keltve folytatta a mérkőzést. A Real Madrid egyre jobban beszorította a Juventust, amiből az nem is tudott szabadulni. Két gyors góllal pedig tulajdonképpen a 65. perc környékére már el is dőlt a trófea sorsa, az utolsó percekben még Asensio tudta növelni és beállítani a 4-1-es végeredményt. Mindezzel pedig történelmi pillanatnak lehettünk tanúi, mivel BL bajnoki címet elsőként a királyi gárda védett meg. A hajtás után megpróbálok teljes képet alkotni, hogy mi zajlott a felszín alatt a döntő során.

0 Tovább

Így éltük meg mi

Élmény alapú írással várunk Titeket! Olvassátok el és írjátok le: Ti hogyan éltétek meg a BL-döntőt?

0 Tovább

TÖRTÉNELEM

Mert csak. És én most megyek aludni. Jóéjt.

12

0 Tovább

Cardiff: Buffon ma sírni fog!

Cardiff 2017 UCL Final Hajdu Attila Juventus Cry Buffon Real MadridMit lehet még írni egyáltalán a BL döntő előtt? Ezen a héten igen gazdag kínálattal vártunk benneteket, jó pár irányból megközelítettük a végső összecsapást. Úgy gondoltam, egy illusztris vendéget hívok segítségül, aki a kapus posztok elemzésén keresztül fogja megvilágítani a BL döntő esélyeit. Hajdú Attila, a Sport TV állandó realos szakértője, exkluzív interjúban osztotta meg velünk gondolatait. Ennek BL döntővel kapcsolatos részeit megtalálhatjátok ebben az utolsó beharangozóban.

0 Tovább

Juventus gyengepontjai - Beszélgetés egy szakértővel

Juhar Tamas Juventus Öreg Hölgy Real Madrid merengués Chiellini gyengepontok nyerni fogunk duodecima digi sport khedira a fenomén

Csupán csak egyet kell aludni, hogy elérkezzen a várva várt nap, ami már május 10. óta bele van vésve naptárjainkba. Mai posztunkban a Juventus gyengepontjait igyekezett megkeresni és bemutatni nektek Zizou. Előtte viszont José beszélgetett el egy televíziós szakértővel. Hogy kivel? Azt kattintás után megláthatjátok. A téma természetesen a Juventus, és miként fog választani felállást Allegri, hol a legerősebb és hol sebezhető leginkább a Real Madrid holnapi ellenfele.

0 Tovább

Az én utam Cardiffba

Zidane Raúl Párizs Glasgow Cardiff BL felvezető MekkoraKirályságMár:ŰrszondávalFoglalkozniÉlesben Nasty Csapategység Tisztelet igazi szurkoló építő jellegű kritika minőségi olvasótábor

Újra itt a nyár és újra itt egy Bajnokok Ligája döntő. Négy év alatt a harmadik... Ha csak ezzel a számadattal írnánk le a történéseket, akkor azt is hihetnénk - miként az ifjú Real drukkerek bizonyára hiszik is majd a 2041-es szezon előtti átigazolási időszak forgatagában a múlt dicsőségén merengve -, hogy valamiféle állandóság, kiegyensúlyozottság, békés eseménytelenség jellemezte ezt az időszakot, amelynek során egy korszakos gárda méltósággal vegyes természetességgel aratta le minden évben a munka gyümölcsét. Most, 2017-ben azonban még nem kell a virtuális históriáskönyvek megfakult bitjeit szkennelni ahhoz, hogy végiggondoljuk, milyen zegzugos utat járt be a csapat, milyen utat jártak be a játékosok, és milyen utat jártunk be mi, szurkolók, a két nagy döntő között!

0 Tovább

Következő mérkőzés

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

Madridi Merengués

blogavatar

Részletes taktikai elemzések a Real Madrid meccseiről, kiváló blogközösség, aktív kommentelők - olvass minket, merengj velünk, ha a híreken és a marketingen túl is érdekel a Királyi Gárda! Csapatunk: IronRock, Maverick, Sultan, Zizou, Norma_va, Baw Jose, Email címünkön elérhettek: madridimerengues@gmail.com

Sérültek

Jelenleg azért imádkozunk, hogy senki se sérüljön meg az előszezon bulimeccsein!

Twitter

Facebook