Az elmúlt hetekben mióta Zidane lett a vezetőedzőnk minden körülötte forog. Jöttek a gólok és felszabadultak a játékosok. Látszólag mindenki vidám volt. De tudta mindenki, hogy semmit nem tudunk igazából Zidane vezetői képességeiről. Semmit nem tudunk a taktikai képzettségéről, mindenki csak találgat és eleinte rózsaszín köd borult a csapat köré. Most viszont elérkeztünk az első igazán nagy erőmérőre. Kezdődik a Bajnokok Ligája rájátszása. Ehhez méltó ellenfelet kaptunk, akik bár régóta nem voltak tényezők Európában, ez ne tévesszen meg senkit! Hajtás után beharangozunk!

 

Nehéz elhelyezni a Rómát az európai porondon, talán azért mert hosszú idő elteltével kerültek fel ismét a „térképre”. Papíron nem is lenne kérdés a találkozó kimenetele, de Dortmund óta tudjuk, hogy az ilyen csapatok szoktak magasról rászarni a papírformára, hogy majd később a képünkbe töröljék. Roma idei teljesítménye mind a Seria A-ban, mind a BL-ben hullamzónak mondható. X-eltek a Barcával, majd rongyosra (mondhatnám keltára) verték őket a katalánok. Aztán a szezon egyik legizgalmasabb meccsét játszották a Leverkusennel (4-4), majd megverték őket, és jött a BATE, akik ellen 1 pontot sikerült szerezniük; összesen.

Bajnokságban kicsit talán jobban állnak a 4 vereségükkel, ebből egy a Juve ellen (1-0) és egy az Inter ellen (1-0). 25 mérkőzésen 47 szerzett és 27 kapott gól. Előbbi nem rossz, utóbbi meg legnagyobb jó indulattal is csupán O.K., ha azt vesszük alapul, hogy az olasz bajnokság egyik top csapatáról beszélünk.

De ugye ez mind felesleges adat, mert náluk is megtörtént, ami nálunk, méghozzá edzőváltás. Visszatért Spalletti a Roma élére, ami ugyanúgy, mint a mi esetünkben, őket is lángra lobbantotta. Szerintem különösen nem kell bemutatni Spallettit. Minden hájjal megkent öreg róka. Ha valami/valaki, na ő döntőfaktor lehet.

Hogy mit is várhatunk tőlük? Először is beton biztos védekezést, majd ebből gyors kontrákat. Esetleg ha elég bátrak, akkor az elején le is támadnak, csak hogy érezzük a törődést. Ez alapvetően elég ahhoz, hogy olyan szinten megfogjon minket, hogy csak pislogunk, mint az elkésett húsvéti nyúl a nyárson.

Ez a recept jól ismert, nincs benne semmi újdonság vagy meglepetés. Nem egészen egy éve egy másik olasz „underdog” csapat ejtett ki így minket. Ott is mi voltunk az esélyesebbek, Juventus még csak egy feltörekvő újonc volt európában. - Ha szabad így fogalmazni egy olasz bajnok, és bl elődöntős csapatról. - Tehát nem lehet azt állítani, hogy nincs félni valónk és, hogy sima győzelem lesz. Megvannak a játékosaik is ahhoz, hogy megnehezítsék a dolgunkat. Gondoljunk pl Pjanic-ra és Dzekóra, akik rögzített szituációknál baromi veszélyesek tudnak lenni. És ugye tudjuk, mi mennyire szeretjük az ilyen szituációkat. Fogalmazzuk úgy, hogy ezek levédekezése nem tartozik az erősségeink közé.

Csak, hogy nálunk se legyen minden rendben, Bale és Marcelo játéka kizárt (bár utóbbit lehet összedrótozzák, de Zizou szerint csak akkor játszik, ha 100%-os állapotban van), pedig az ő teljesítményükre kevés panaszunk lehet mostanság. Sőt, Marci hiánya sokkal inkább fájóbb tekintve, hogy nincs megfelelő pótlása. Ez az egyik dolog, ami döntőfontosságú is lehet, hiszen betömörülő csapatok ellen az alapvető fegyvertényünk a szélső védőink felfutása és ívelgetése. Nem mondom, hogy nehéz tüzérség, de enélkül még ennyink sincs.

Nos, mi lehet még döntő számunkra? Modric, James, Isco és esetleg Kroos játéka. Egyértelműen ők azok, akikre ilyen ellenfél ellen támaszkodni lehet. Bennük megvan az a váratlan, ami ilyenkor zavart okozhat a védelemükben. Tőlük mindenképp jönni fognak a kulcspasszok, de ezt tudják a farkasok is, és lesben fognak állni, ehhez semmi kétségen nem férhet.

Lényeges továbbá, hogy fejben ott legyenek a srácok, főleg Ronaldo és Benzema, mert nem lesz fejenként 10-10 helyzetük, hogy abból egy-kettőt értékesítsenek. Jobb esetben is max 1-2 ziccerrel kell gazdálkodnunk, illetve nem sokkal több lövésből. És most nem arról beszélek, hogy lövöldözzük körbe a kaput, egy hátha bepattan valaki fejéről.

Lehet, hogy túlságosan is óvatos vagyok, viszont egy olasz csapatot, minőségi játékosokkal, mindezt Spallettivel megfejelve óriási hiba lenne félvállról venni. A tendencia szerint minden évben van egy „underdog” csapat a BL-ben, akik mindenki meglepetésére döntő( közel)be kerül kiejtve pár nagyobb csapatot is. Ez idén akár a Roma is lehet. Lehet ezen nevetni, hogy ugyan már – de ezt megtettük már egyszer a BVB ellen és megtettük tavaly a Juve ellen is. Nem beszélve a sötét múltról, ahol csupán az nem vert ki minket a 16 közül, aki nem szégyellte; köztük a Roma is.. Ugye az első galaktikuséra… Most íródik a második. Bízzunk benne, hogy a történelem nem annyira kegyetlen, hogy minden részletet ugyanúgy megismétel.

Nehéz dolgunk lesz idegenben, ez vitathatatlan, de gólt rúgni kötelező! Minél több, annál jobb! Zidane megmutathatja, hogy van keresnivalója a Real Madrid kispadján. Elcsépelt szöveg, de nagy szerepe lesz a taktikának. Ebben viszont, mint edző még nincs sok tapasztalata.

20:45-kor felcsendül ismét a Bajnokok Ligája dallama. Hala Madrid!

Várható kezdő: Navas, Danilo, Ramos, Varane, Carvajal; Modric, Kroos, Isco; James, Benzema, Ronaldo