Benzemától nem szokatlan, hogy a magánélete előbb éri el a címlapokat, mint a pályán mutatott teljesítménye. Ez viszont inkább a zűrös életét bizonyítja, nem pedig hogy nem lenne elég jó futballista. Mindenkinek eszébe jut a francia 16 éves lánykás sztori, vagy legutóbb Valbuena szexvideós zsarolása. Azzal is tisztában van mindenki, hogy ő a Real „ügyeletes gengsztere” (Jesé, pls stop!), a full cap-ek, arany nyakláncok, szelfik és a drágábbnál drágább low rider verdák királya. Nem nehéz rájönni, hogy elfelejtett sorban állni, mikor az észt osztogatták. De legalább nem nyilatkozik sületlenségeket, amivel bizonyítaná, hogy mellette Kiszel Tünde is öntudatos élőlénynek bizonyul. Mindezek ellenére évről évre hoz egy magabiztos szintet, és bár örökre ráragadt az „elbenzemázta” kifejezés, nem lehet tagadni, hogy ő igen is világklasszis játékos!

 

Benzema érkezése a második Pérez-éra kezdetére datálódik, amikor is Flo elkezdte felépíteni a második galaktikus csapatát. 2009 nyarán érkezett – akkor még nem kis pénzért -, bár Ronaldo, Kaká és Xabi Alonso mellett minden bizonnyal eltörpült. Nem titok, hogy Karim nem az első helyén szerepelt Pérez kívánságlistáján, ami a csatárokat illeti. A most már ex-valenciás és ex-barcás spanyol válogatott csatárára fájt a foga, aki a 2008/09-es szezonban 28 gólt szerzett a ligában, a piacon a legjobb csatár volt, ezt az is alátámasztja, hogy a La Ligában az előző fél évtizedben csak Eto’o szerzett nála több gólt. A bónusz természetesen az volt, hogy spanyol születésű játékosról van szó. Az üzletet viszont nem lehetett nyélbe ütni, így esett a választás a fiatal, még semmit sem bizonyított Karimra.

Az első szezonjában olyan csatárok mellett játszott, mint Raúl, Nistelrooy és Higuain. Nem beszélve Ronaldóról és a Kakáról, akik egy sorral hátrébb szerepeltek. Túl orrnehéz? Nem baj, majd Albiol, Metzelder és Gago megoldja…
Ugyan megkapta a lehetőséget már az első évében, játszott csatárként és a két szélen is, de 33 mérkőzésen csupán 9 gólra és 6 gólpasszra futotta. Nem volt egy jó bemutatkozása…

Az évek során lemorzsolódtak a csatárok körülötte - mára már teljesen -, és egy évvel később már csak ketten maradtak Higuaínnal. Mou első idényében nem volt megelégedve vele a portugál, sokan kritizálták, a nagy meccseken nem lőtt gólokat, így januárban Mou javaslatára a klub kölcsönvette a City-től Adebayort. Az egész ott tetőzött, amikor a 2011-es kupadöntőn a csatárposzton Ronaldót kezdette, majd később Adebayort cserélte be. Mind Higuaín, mind Benzema a padon maradtak. Tiszta üzenet, hogy nincs megelégedve a portugál a kettőjük játékával.

Ezután viszont valami megváltozott Benzemában. Szépen lassan, de biztosan kivívta az abszolút kezdő pozíciót magának, Pérez még Higuaínon is túladott, hogy megnyugtassa Karim lelkét, bizony ő a Real Madrid kezdő csatára. Talán nem meglepetés, hogy Pérez mindig is a „saját gyermekét” preferálta, így nem vált nehezére túladni Higanyon. Flo nagyon akarta, hogy Benzema ne bukjon meg nálunk, hiszen Kakával már félrenyúlt egy nagyot.

A következő táblázat minden szezon január 13-áig lejátszott mérkőzéseket veszi figyelembe, amin Karim pályára lépett.

2011/2012. 

2012/2013. 

2013/2014. 

2014/2015. 

2015/2016

Lejátszott mérkőzések

27

27

26

29

18

Szerzett gólok

17

11

12

14

18

Gólpasszok

14

13

9

11

0/1*

Gól/meccs

0,5

0,48

0,46

0,48

1

*Bizonyos oldalak 1, más oldalak viszont 0 gólpasszt írnak az idei szezonra.

Az idei teljesítményéhez hozzátartozik az is, hogy gólt szerzett ezen csapatok ellen: Bilbao(2), Atlético Madrid, Valencia – ami a nagy csapatokat illeti, sérülés miatt viszont nem volt a pályán a Celta Vigo, Sevilla és mindkét PSG elleni meccsen sem.
Összehasonlításként Ronaldo a kupameccsen kívül minden egyes mérkőzésen pályán volt és végigjátszotta azokat, viszont csak a Celta ellen lőtt gólt, ami a nagy csapatokat illeti.

Hogy ne legyen vita, ki számít „nagy” csapatnak, a következőket vettem górcső alá: PSG(2), Bilbao, Atlético Madrid, Celta Vigo, Sevilla, Barca, Villarreal, Valencia.
Ezeken a meccseken a 11-13 a lőtt és kapott gól arány – 9 darab meccset követően.

Bár Benzema sokszor megérdemli a kritikát, és nem véletlenül ragadt rá az „elbenzemázta” kifejezés, viszont az biztos, hogy idén a gólszerzés az elsődleges feladata, és bár még mindig mindenki Ronaldótól várja a gólokat, nem lehet elmenni szó nélkül Benzema idei teljesítménye mellett!

Benzema Ronaldóval ugyanazon a nyáron érkezett a Real Madridba, és azóta az ő árnyékában tevékenykedik. CR nagyon gyorsan kivívta magának az elsőszámú gólfelelős címet, így Benzemának maradt, hogy őt kiszolgálja - jobb híján. És ez láthatóan simán is ment mindkettőjüknek. Cristianoval remek barátságban vannak, és ez látszik a pályán és pályán kívül is. Az sem meglepő, hogy a gólpasszai nagy részét neki osztotta ki. Lassan 7 éve, mióta itt játszanak, kialakult kettőjük között egy kapcsolat, egy játékrendszer ha úgy tetszik, aminek az volt az alapja, hogy Benzema hátralép, területet készít elő Ronaldónak, és ha kell, a játékszervezésben is kiveszi a szerepét. Viszont elindult egy változás a csapatban. Ronaldo túllépett karrierje csúcspontján, így sokkal többet kell majd vállalnia Bale-nek és Benzemának is, ami a gólszerzést illeti. És ez bizony Karimnak nem lehet könnyű. Nem lehet könnyű megváltoztatni egy fél karriernyi játékstílusodat. De meg kell hagyni, eddig egész jól megy neki – ami jól látszik a táblázatból is. Kis túlzással, de előző szezonokat nézve átlagosan majdnem minden meccsén kiosztott egy gólpasszt vagy rúgott egy gólt. Ez mára teljesen átváltozott, és a góljai kerültek előtérbe. Ha így folytatja a szezonját, akkor mindenki meg lehet elégedve vele!

Végezetül, ami kevésbé divatos statisztika (ez látszik abból is, hogy nincs ezért külön díj...ejnye!), de szerintem sokat mond egy játékos szerepéről a támadások során az, hogy Benzema idei szezonjában eddig 22 helyzetett alakított ki a társainak. Bár gólpasszaival még adós Karim, mert tőle ennél többet szoktunk meg, viszont kárpótol minket góljaival, illetve a kialakított helyzeteivel, ha úgy tetszik kulcspasszaival.

Z-vitamin (mellék)hatása...

Szépen látszik, amint Karim hátralép a labdáért, míg Bale és CR rögtön a 16-os felé vették az irányt.

Benzema sosem fog 50 gólos szezonokat hozni, viszont egy megbízható, sokoldalú és ami talán ezeknél is fontosabb, csapatjátékos!