Ronaldo góllövésre született. De igen, van rá mód, hogy megállítsuk őt. A kulcs, hogy mindenkinek a segítségére és a munkájára szükség lesz. Ez természetes, ha nem akarsz teret adni egy olyan játékosnak, mint ő. Csakúgy, mint Madridban, most is egyénileg és csapatszinten is koncentráltan, erősen kell játszanunk. Nem lesz más ez a meccs, mint a madridi. A két csapat nem tartogat meglepetéseket egymás számára többé. Nem lesznek újítások, sőt, talán most könnyebb is lesz a Real helyzete, mert az első meccs óta tudják, hogy nem becsülhetnek le minket. Ez a lényegi mondanivalója Jorge Jesus mesternek, aki most vagy kavarja, vagy nem kavarja. Ti viszont keveredjetek bentebb!

 

A szeptemberi mérkőzés előtt Iron már minden múltbéli adatot és jelenlegi tényt leírt – most azokhoz csupán annyit tennék hozzá: Ronaldo ma valóban hazatér. Ha jól sejtem, góllal is fogja szomorítani a hazaiakat – eddig mindig lőtt gólt ellenük.

Amit gyorsan tisztázni kell: matematikailag a Címvédő még kieshet a csoportból, ha mindkét meccsét elveszíti, miközben a Sporting mindkettőt megnyeri. Bár Zidane azt nyilatkozta, hogy nem érdekli a matek, de nem kell túl nagy képzelőerő, hogy belássuk: jelenleg a csoport második helyén továbblépve könnyebb ellenfeleket kapunk, mintha elsőként zárnánk.

Minden Ronaldoról szól ma

Túl nagy képzelőerő ahhoz sem kell, hogy belássuk: ma a BBC kap helyet a kezdőben. Ez rossz esetben jól is elsülhet (mondjuk a 60. percig rossz lesz nézni a játékunkat a hétvégi teljesítményhez képest, ZZ észbe kap (hajba nem tud) és felküldi Lucast, apró szerkezeti változás, és a többi…), jó esetben pedig még jobban elsülhet, mert Benzema érezheti akár azt is, hogy az eddigi teljesítménye kiváló alap lesz a kispad melegítéséhez, tehát itt az ideje virítani. Igen, alapvetően Benzema mostanában a hunyó a BBC-ből, bár a BL-ben jól megy neki. Azért ne legyünk naivak, ha Karim középen karistol, akkor Cristiano céltudatosan centerbe tart majd, a bal oldalunk olyan üres területet biztosít majd a Sportingnak, mint amilyet Resid láthat mostanában Hobbitfalváról Bríbe tartva, hogy a Pajkos Póniban egy pint sört elfogyasszon valamely félszerzettel.

Tehát visszatértünk oda, hogy kiváló terep lesz számunkra a mai mérkőzés az összehasonlításra, ha kezd a BBC. Eddig is tudtuk, hogy egy ilyen minőségi keret számos taktikai felállásban képes erős játékot bemutatni, amelyek közül a legrosszabb (önmagában nem rossz, de a többihez képest…) a 433, Casemiro nélkül. Most pedig pár nap eltéréssel láthatjuk majd a csapatot két különböző felállásban. 

De nem akarok itt leragadni, a csapat több, mint a fenti hármas. A Csapat jól vizsgázott, koncentrált és magabiztos volt a Calderonban, ugyanezt várjuk el tőlük ma este is: legyenek ott fejben az első perctől, fussanak többet, ütközzenek többet, harcoljanak elszántabban, mint a Sporting. Nacho és Varane jól, sőt, kiválóan teljesített hétvégén, kezdenek szilárd védőpárosra hasonlítani. A szélső védőink - középpályás segítséggel - magabiztosan játszottak, a középpályásaink pedig 0-24-ben güriztek, illetve... Isco, ő varázsolt is. Annyira szeretném, hogy ma is a támadó mögött játszon és ne mélyebben szerepeljen. 

Persze-persze, Csapat... Akkor is CR-ről szól a mai nap - és ez így van rendben

Annál a Sportingnál, amely az első meccsen okosan, szépen és majdnem eredményesen játszott. Jorge Jesus szerint a nemzetközi rutin hiányzott a győzelemhez. Két hónap alatt ezt nem fogják ledolgozni a Reallal szemben, de most a hazai pálya mellettük szól. Vagy mégsem? Igazság szerint a vendéglátóink jobban játszottak idegenben ellenünk és a BVB ellen, mint otthon a BVB ellen. Bár a helyzeteket kidolgozták, nem értékesítettek eleget, de legalább becsúszott mindegyik meccsen pár védelmi hiba. Így azért nehéz.

A hazaiak minden valószínűség szerint újra a mi belső középpályásaink ellehetetlenítésével fogják kezdeni a védekezést a mi térfelünkön. Ez eddig rendben is van. A hogyan tovább lesz a kérdés. Holland csatáruk, Das Boot Bas Dost remek számokat produkál a gólszerzés terén… a portugál bajnokságban. A BL-ben viszont adós a jó teljesítménnyel. Valahogy kevés még oda. Itt pedig vissza kell kanyarodni a Realhoz. Mi is a célunk? Nem kikapni. Ha nem kapunk ki, biztosan tovább jutunk a csoportból. Mi kell ehhez? Biztos védekezés, amihez nem kell borzasztó magas labdabirtoklási arány. Elég, ha kellemetlenné tesszük a Sportingnak a játékot és nagyjából 50-50%-ban birtokolja mindkét csapat a játékszert. Építsék fel ők a támadásokat. Veszítsék el ők a labdát a támadóharmadban. Kontrázzunk mi.

Egy biztos: remek mérkőzést szimatolok, ahol mindkét gárda önmagát adva a kaput fogja támadni és nem lesz döntetlen a vége. Tippem: 3-1 a Real Madrid javára. Bátor tipp, figyelembe véve, hogy az utolsó négy idegenbeli BL-meccsén nem győzött Csapatunk (3 döntetlen, 1 vereség).

TV: Sport1, 20.45

Várható kezdők:

Vagy...