A válogatott szünet miatt ki vagyunk éhezve egy jó Liga meccsre, s kapunk is egy komoly rangadót az arcunkba szombaton este. A Ligával foglalkozó sajtótermékek kihasználva a madridi derbi előtti szokatlanul sok meccsnélküli napot, ontották magukból a meccsel kapcsolatos híreket, statisztikákat és találgatásokat. Nézzük melyek a legfontosabbak: beharangozunk!

Kezdjük talán a legobjektívebb mércével, a fogadóirodák oddsaival. Igen jól fizetett matematikusok dolgozzák ki ezeket, kizárólag a várható profit maximalizálása az érdekük, részrehajlással nehezen lehetnének vádolhatók. Szerintük, ha egy hajszálnyival is, de az Atletico Madrid az esélyesebb. Ezt ajánlom mindenkinek, mint kiindulási alapot.

Városi riválisunknál új korszakba léptek az argentin edző irányításával. A pálya szélén mutatott stílusától, sőt a korai években a csapattal játszatott futballjuktól is kijöttek a horogkeresztjeim, a csapat átvette a szellemi irányító vibrációit. Rúgtak, haraptak, csikartak, de azért egy szinttel mélyebben nagyon komoly szakmai munka folyt. Összeállt az újkori dicsőséges Atletico, feljutottak a Liga csúcsára, és két BL fináléra is futotta erejükből. Mindezt úgy – ahogy egy korábbi kommentben már összefoglaltam -, hogy a csapat legjavát rendre eladták a szezonok végén. Az idei távozók jelentették a legkisebb csapást: Jesus Gamez, Babtistao, Borja Baston, Vietto, stb. De pl. egy évvel korábban: Jackson Martinez, Arda Turan, Raúl Jimenez, Mandzukic, Alderweireld, Mario Suarez, Raúl Garcia, Miranda, Siqueira voltak a távozók. Azt megelőzően Diego Costa, Filipe Luis, Adrian Lopez, Sergio Asenjo. Nem kérdés, hogy Simeone a legnagyobb edzők egyike, talán a legjobb motivátor, s a csapatépítésről minden bizonnyal ő tud a legtöbbet a Ligában. Sajnálom, hogy ezt kell írjam, de mint embert utálom, de mint edzőt viszont nem lehet eléggé magasztalni.

A Ticónál bizony mindenki, aki számít, Simeone rendelkezésére áll. Azt nem állítanám, hogy egészséges is, mert pl. Griezmann kapcsán még a sérülése után egy esetleges lábtörés is szóba került, akkor biztosan nem száz százalékos az állapota. Ennek ellenére nagy valószínűséggel szerepet kap majd a derbin. A matracosok erősen közepesen kezdték a Ligát, eddig 11 meccsből 5 alkalommal veszítettek pontot, 3 döntetlen és két vereség formájában. Ami szembetűnő, hogy a spanyol elsőosztály legjobb védelme 4 meccs óta mindig kap gólt, az utóbbi két alkalommal 2-2-t. Ezzel együtt a 11 forduló alatt bekapott 8 gól a Villarreal 7-je után a második legjobb a bajnokságban. Ha ezeket az adatokat kellene valahogy általánosítani, meg lehet azt fogalmazni, hogy a világ egyik legjobb védősora, kissé formán kívül teljesít. Hogy a két bekapott gól mire elég, az meg az ellenféltől is függ, otthon a Malaga ellen 4-et rúgtak mellette, viszont idegenben a Real Sociedad ellen egyet sem.

Szintén beszédes, hogy a Simeone korszakban, a BL döntők kivételével általában meggyűlik a bajunk az Atleticóval. (A BL döntőkben is, de legalább megnyertük mindkettőt.) Eleinte teljesen fölénk kerekedtek, kezdett egy „mumus” státusz kialakulni, amit a Decima elnyerése kissé kozmetikázott. Hasonlóképpen a legutóbbi BL finálé. A bajnokság utolsó éveiben viszont nyomasztó volt a Ticóval játszani, úgyhogy maradjunk is a Calderonnál, ahová nem nyerni járnak a csapatok. Nagy érdeklődéssel követtem a Bayern vendégjátékát, remélve, hogy Ancelotti majd megmutatja, hogy kell legyőzni Simeonét, de mint tudjuk, ez nem sikerült neki. Pedig ugyanő (szerk.: ez bizony már Benítezzel volt) a Reallal egész jó meccset hozott a bajnokságban, amikor legutóbb edzőként ott járt. Sokáig úgy nézett ki, hogy Benzema korai fejesgólja 3 pontot érhet, és emlékszem milyen csalódottak voltunk, amikor a végéhez közel egyenlítettek a hazaiak. Az a meccs már nekünk állt, csak sikerült elhogyhívjákolni a végét. Elbaszni.

Zidane 265 napja veretlen a királyiakkal. Ehhez a szép stathoz jól jött azért a nyári szünet is. Ennek ellenére, ha csak a számokat és a statisztikákat böngésszük, egész jól állunk. Zidannal összesen 2 veresége van a gárdának 44 meccsen - minden frontot figyelembe véve. A dolgok mélyére nézve viszont látni kell, hogy az idei teljesítmény mögött sokszor szenvedős játék, érthetetlen kezdő felállítás és rossz cserék is terhelik a francia trénerünk számláját. A leginkább kifogásolt elem a munkájában a BBC nem megfelelő használata, a legfájóbb Cé megváltozott játékának csapnivaló kezelése. A nemrégiben napvilágot látott mezeladási számok azt mutatták, hogy Ronaldo 7-es felsője elképesztő fölénnyel áll a listán. Értem én, hogy a lehető legtöbbet kell játszania, de akkor legalább beküldené középre, egy klasszikus befejező embernek, mert amit jelenleg játszik, azzal nagyon keveset tesz hozzá a csapat játékához. A BBC megkérdőjelezésének egyik legfontosabb pontja, hogy ha Cé a számára – és a csapat számára – a leghasznosabb helyen játszik, akkor nincs hely Benzemának. Így aztán nem lenne BBC sem.

Hiába látja minden, futballhoz valamit is értő ember, hogy a Real második sorában ott van Morata (aki a legjobb gólszerzőnk, most a válogatottban elszenvedett sérülése miatt legalább egy hónapot fog pihenni), Vazquez, vagy Asensio, akire lehetne számítani, ha a BBC egészséges, akkor játszik. Ab da zu, ha látványosan szarul játszik Cé, akkor is lehetetlen, hogy lecserélje ZZ.

Bale eddig 5 meccsen játszott a Tico ellen a Ligában, két döntetlen és három vereség a mérlege, úgy, hogy egyetlen gólt sem rúgott ezalatt. (Igaz, hogy a Decima megszerzésekor övé volt a game winning goal.)

Benzema 13 meccs alatt mindössze 3 gólt szerzett a városi rivális ellen (0,23 gól/meccs), ez a statisztika a legrosszabb a 33 csapat között, aki ellen már pályára lépett a francia támadónk a Ligában.

7 év alatt összesen 8 gólt szerzett ellenük, ami szintén egy visszafogott érték az ő mércéjével mérve, különösen, ha a szemére vetjük, hogy az Atleti elleni utolsó 6 liga találkozóján nem talált be.

Ezekből az adatokból dolgoznak az oddsok mögött álló zsenik is.

És ezek csak az első vonal problémái. A középpályán hetek óta nélkülözzük Casemirót, aki a védekező munka egyik kulcsfigurája, és minden bizonnyal kihagyja a derbit is. Kroos a legutóbbi Liga meccsen szedett össze egy lábközép-csont törést, még hetekig partvonalon marad. Véleményem szerint sokkal fontosabb, hogy Luka Modric viszont a pályán lesz, és esetében azt mondom, még jót is tett neki egy kis válogatott-beli játék, kellettek neki a játékpercek, hogy újra közelíthessen legjobb formája felé. Az ESPN egyébként a világ legjobbjának választotta a posztján. (goo.gl/McNIwS) Jó esély van arra, hogy honfitársa, a nem teljesen egészséges Kovacic játsszon mellette/mögötte, míg a középső formáció harmadik embere talán Isco lehet, aki gólt szerzett a válogatottban, mialatt James fárasztó tengerentúli utazással tért vissza – kritikákkal sújtott – kolumbiai túrájáról.

A hátsó alakzatba visszatérhet Ramos, akit joggal félhet a Tico tábora, nemcsak védekezése, de a támadó harmadba történő érkezései miatt is. Pepe még sérült, így Varane lehet a másik belső védő, akiket Carvajal (széttaposott lábfejjel) és Marcelo egészíthet ki a széleken. Sajnos Navas is fáradt lesz a hosszú utazgatások miatt, de ezzel együtt ő várható a kapuba.

Összefoglalva Kroos, Case és Morata  személyében van 3 nagyon komoly hiányzónk, van egy formán kívüli, Aranylabdára izguló Cénk, egy térdproblémákkal küzdő Benzemánk, lesz 3 holtfáradt dél-amerikai kerettagunk, akikből kettő, Marci és Navas kezdő lesz. Megyünk a piros-fehér katlanba, Orkföldre, ahol a gálakezdővel jöhet Simeone, s ahol már 4 éve nem nyertünk. Megértem a bukikat, elméleti alapon ez a meccs tényleg nem nekünk áll.

Mégis miben bízhatunk? Komoly kérdés, hogy lehetünk-e motiváltabbak, mint a Simeone és a közönség által tüzelt hazaiak? Vagy esetleg bejön az ívelgetés és fejel egyet-egyet Ramos és Bale is? Vagy, hogy minden elakad majd Navasban? Vagy bízzunk abban, hogy Benzema mégsem vállalja a játékot (sic), és Cé mehet középre, Bale balra, Vazquez meg jobbra és lesz végre támadójátékunk?

Azt gondolom, hogy kell egy kis szerencse is, vagy a fentebb felsoroltakból egy szerencsés egyveleg ahhoz, hogy mindhárom pontot elhozzuk a Vicente Calderonból. Abban biztos vagyok, hogy egy esetleges győzelem, hatalmasat lendítene a gárdán, de egy döntetlen esetén sem kellene a kardunkba dőlni. A faladat a veretlenség megőrzése, ami nem lesz könnyű, hisz többek között az alábbi csapatokhoz megyünk még idegenbe az „őszi” fordulók során:

Barcelona
Valencia
Sevilla
Celta Vigo
Osasuna
Villarreal

Ez a sorozat, amit elkezdünk az Atletico Madriddal, iránymutatást fog adni a végső helyezésünk vonatkozásában is.

Végezetül itt üzennék Manócskának, aki utóbb az egyik legaktívabb kommentelőnk, s aki gesztenyepürével készül a derbire, hogy a gesztenyepürék halmozásától valamivel később alakul ki a felszabadult hangulat (edzői utasítások üvöltése a képernyőbe), kényszeres nótázgatás, később kettőslátás, és a szavak formálásának permanens nehézsége. A csapatásra hatékonyabb a házi pálinka. Attól tartok szükségünk lesz rá! Vagy ezért, vagy azért.