Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Ilyen amikor Isco vállára veszi a csapatot

Rendesen megvívtunk a 3 pontért, mert úgy néz ki, a Gijón már ellenünk el akarta kezdeni a kiesés elkerülését. Szerencsére Isco zsenialitása megteremtette a különbséget, ami révén a királyi gárda javára billent az a bizonyos mérleg. Már az elején látszódott, hogy izgalmas, hajtós meccs lesz, bár a Real irányított és több lehetőséget dolgozott ki (több, mint 4-szer annyit), de valahogy a gólokat mindig a hazaiak szerezték meg előbb. Így aztán, egészen a végéig izgulhattunk, hogy miként fog zárulni az összecsapás. A vendégek csakis a rendes játékidő letelte előtt néhány másodperccel szerezték meg először a vezetést, amivel megpecsételték a három pont sorsát. Nem panaszkodhattak a Real fanok, mert egészen szép megmozdulások és gólok tarkították a találkozót, illetve néhány kevésbé jó teljesítmény is észlelhető volt. De összeségében örülhetünk a látottaknak. Hajtás után összefoglalunk!

0 Tovább

Sporting Gijón - Real Madrid

Áprilisi menetelésünk újabb állomásához érkeztünk el. Az Estadio El Molinónba látogatunk, ami a Gijón otthona. Szerdai sikeres BL szereplésünk után, tehát nem sok pihenője van Zidane-éknak, és éppen ez adja az előzőleg már megjósolt hatalmas kihívást. Mert bizony nem egyszerű helyére tenni, hogy a szerdai megmérettetés után a Bayernhez képest eltörpülő Gijón ellen miként kell pályára lépni és teljesíteni. Mert bár óriási a szinvonalbeli különbség, de ezt a meccset is hozni kell. Egyébként pont az ilyen alkalmakkor, egy kiscsapat ellen szoktak bukni a nagyok, így aztán fontosabb mérkőzésre kerülhet sor, mint azt korábban gondolhattuk. Segítő faktorként jelenhet meg, hogy vélhetően alaposan kicserélődik a kezdő 11, Bale biztosan nem lép pályára, mert el sem utazott, ugyanakkor a sokszor említett erős padunk is bevetésre kerül. További részletek a beharangozóban.

0 Tovább

MEGCSINÁLTUK! (a felét)

3 éven keresztül a Bayern München veretlen volt hazai pályán az összes sorozatot figyelembe véve. Legutoljára 2014 április 29-én kaptak ki az Allianz Arénában. Akkor 0-4-re, tegnap ugyan csak 1-2-re, de egy dolog közös: Mindkétszer a Real Madrid kerekedett felül rajtuk. Faszmák, kókler Zidane, lesgól, bírói hátszél…. Lófaszt! Tegnap a csapat nyert. Méghozzá a jobbik csapat.

0 Tovább

A labda Carlónál

Kérdés nélkül a szezon legnehezebb mérkőzése következik holnap, még akkor is, ha esetleg tovább jutunk a Bajnokok Ligájában. Ezek után bárki szembejöhetne, mondhatjuk; ha a Bayernt ki tudtuk ütni, akkor nincs esélytelen párharc számunkra. Csakhogy a Bayern nem véletlenül az egyik legesélyesebb csapat a végső győzelemre. Idegenben kezdünk, célunk a túlélés?

0 Tovább

Pont 1, hozzáállás 0

Lejátszottuk a madridi derbit, lapozhatunk. Ez az a mentalitás, ami látszódott tegnap a játékosokon. A kezünkben volt a lehetőség, lezárhattuk volna, lejátszhattuk volna őket, megbéníthattuk volna őket úgy, hogy ne érezzék, azt, hogy bármi esélyük is lenne. Ehelyett inkább úgy játszottak a hazaiak, hogy még én is elhittem, hogy az Atléticónak esélye van. Képzeljük el, akkor Cholót és a csordáját. Naná, hogy ők is érezték.

0 Tovább

Egy apró lépés a játékosoknak, de óriási lépés a csapatnak 

Nem túlzás kijelenteni, hogy nagyjából 4 hétre ettől a hétvégétől a bajnokság lényegi része eldől. Ha nem is matematikailag, de a következő hetek eseményei fogják leginkább befolyásolni a szezonunk kimenetelét. Nem lehet nem hangsúlyozni, hogy a mai meccs, a szerdai és a többi nagy meccsünk ebben a hónapban a szezon legfontosabb mérkőzései. Mostanra kell összekapnia magát Zidane-nak, Ronaldónak, Bale-nek, Ramosnak, de legfőképp a csapatnak! De vegyük lépésről-lépésre az akadályokat. Ma délután városi derbit játszanak Madrid fényesebbik felében.

0 Tovább

Lehetséges jövőkép

Láttátok az Éjszakai rohanás című klasszikust? Esetleg emlékeztek a Nike egyik legjobb reklámjára: The Cage? Aminek készült egy második része is, ahol már nem az első gól volt a nyerő, hanem a századik. Tegnap este valamiért ezek jutottak eszembe, látva a mérkőzésünket, ahogy játszott a Plan B. Élvezetes meccs volt, bár tudom, hogy pár vaskalapos hungaroCapello számonkérte (bizonyos szemszögből jogosan) a taktikát - sőt, magam is többször írtam kommentbe a második félidőben, hogy kell egy játékos a pályára és a csapatba, aki diktálja a tempót. Isco és Modric ehhez későn kapcsolódott be, de maradjunk annyiban: a tegnapi találkozó az utóbbi idők legélvezetesebb meccse volt, ha az ember szurkoló-módban nézte a találkozót. Ismét a BBC nélkül.

0 Tovább

A soron következő szürke meccs (Leganes-Real Madrid)

Jó meccset vártok? Látványos megoldásokat? Isco-magic, CR-mesterhármas, Bale-vágta? Kettő biztosan nem lesz, mivel Ronaldo és Bale kimaradt a ma esti buliból, viszont lendületes, lüktető és élvezetes meccsre sem számíthatunk. Ennek oka az áprilisi menetrendünk, Zidane filozófiája (a kopasz edzőknek van) és a Leganes épp az az ellenfél, aki ellen nem fognak megszakadni a srácok.

0 Tovább

3-0, vagy csak a szokásos?

Nem biztos, hogy fanyalognunk kell az előttünk álló feladatok tükrében egy hazai 3-0-s győzelem után, de aki látta meccset, egyetérthet velem, hogy a Deportivo Alavés elleni mérkőzés minden volt, csak jó nem. Próbáljunk meg a pozitívumokra koncentrálni, s tekintsünk rá mintegy felvezetésre a sokkal nehezebb összecsapások előtt. Vártuk már a válogatott szünet után a La Liga folytatását, s azt győzelemmel sikerült abszolválni. Összefoglalunk.

0 Tovább

A döntő hónap kezdete – évfordulókkal

A válogatott szünet után újra belevethetik magukat a Real Madrid játékosai a bajnokság küzdelmeibe, elindítva egy elképesztően fontos és nehéz áprilist. A hónap meccsei közül az Alavés elleni hazai meccs a harcos ellenfél ellenére a legkönnyebbek közé tartozik - előrevetítve, hogy mi is vár ránk ebben a hónapban. Az április másodika két vonatkozás miatt is emlékezetes a Real Madrid szurkolók számára, csak két nevet említek: Puskás és Juanito. Róluk is szó lesz a beharangozóban.

0 Tovább

Következő mérkőzés

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

Madridi Merengués

blogavatar

Részletes taktikai elemzések a Real Madrid meccseiről, kiváló blogközösség, aktív kommentelők - olvass minket, merengj velünk, ha a híreken és a marketingen túl is érdekel a Királyi Gárda! Csapatunk: IronRock, Maverick, Sultan, Zizou, Norma_va, Baw Jose, Email címünkön elérhettek: madridimerengues@gmail.com

Sérültek

Jelenleg azért imádkozunk, hogy senki se sérüljön meg az előszezon bulimeccsein!

Twitter

Facebook