Áprilisi menetelésünk újabb állomásához érkeztünk el. Az Estadio El Molinónba látogatunk, ami a Gijón otthona. Szerdai sikeres BL szereplésünk után, tehát nem sok pihenője van Zidane-éknak, és éppen ez adja az előzőleg már megjósolt hatalmas kihívást. Mert bizony nem egyszerű helyére tenni, hogy a szerdai megmérettetés után a Bayernhez képest eltörpülő Gijón ellen miként kell pályára lépni és teljesíteni. Mert bár óriási a szinvonalbeli különbség, de ezt a meccset is hozni kell. Egyébként pont az ilyen alkalmakkor, egy kiscsapat ellen szoktak bukni a nagyok, így aztán fontosabb mérkőzésre kerülhet sor, mint azt korábban gondolhattuk. Segítő faktorként jelenhet meg, hogy vélhetően alaposan kicserélődik a kezdő 11, Bale biztosan nem lép pályára, mert el sem utazott, ugyanakkor a sokszor említett erős padunk is bevetésre kerül. További részletek a beharangozóban. 

 

Érdekességként tartható számon, hogy legutóbbi Gijón meccset is én vittem, november végén 2-1-re nyert a királyi gárda. Akkor is egy nehéz sorozat keretében találkoztunk, mivel előtte jött szembe az Atletico és a portugál Sporting a BL-ben, sőt utána még a Barca is sorra került. Valamint pont az akkori találkozó előtt sérült le Coentrao, úgyhogy ha minden igaz több, mint 4 hónappal később ismét pályára léphet. Na, de vissza a mai összecsapásra, mint azt említettem már fentebb, Bale nem utazott a csapattal, ezenkívül Carvajal is biztosan kimarad ebből a körből eltiltás miatt, illetve Varane és Pepe sem lép pályára sérülés miatt. Ebből is látszik, hogy a legproblémásabb csapatrész a védelem. Nem véletlen, hogy Terejo felkerült és benne van a keretben. Ha már elutazott a csapattal, akkor csak betenném kezdőbe, annak érdekében, hogy Ramos vagy Nacho is pihenhessen. Szerencsére Coentrao végre felépülni látszik, és Zidane szavaiból az vehető ki, hogy már olyan fizikai állapotban lehet, hogy a mai találkozón is szerephez juthat. Őszintén szólva nagyon örülnék, ha mondjuk megint a BL döntőben hozna egy óriási performanszt. Nem újdonság, hogy több aspektusában is felülmúlja a brazil kollégáját. 

A Gijón ahogy novemberben is a 18. helyen állt, most is, így ezen a téren nincs előrelépés, sajnos az elmúlt 28 alkalomból 25-ször vereséggel hagyták el a pályát. Márpedig lassan muszáj lesz javulni, ha nem akarnak kiesni. Furcsa egy csapat, mert miközben ilyen szériát futnak néha azért csak összejön egy jobb eredmény, például a közelmúltban a Sevilla ellen is, és a Valenciával szemben is döntetlent értek el. Még tovább csavarja a helyzetet, hogy mindkettő idegenben történt, úgyhogy talán a Sporting Gijón számára előnyösebb, ha nem hazai terepen játszanak? Az mindenesetre biztos, hogy a Sociedad elleni 3-1-es vereséggel hangoltak a mai meccsre, így aztán kisebb csoda fog kelleni, hogy pont ma induljanak el felfelé a gödörből. 

Mint novemberben, úgy most is Duje Cop a legeredményesebb támadójuk, 8 gólnál jár (akkor még 5-nél) a LaLiga tekintetében. Asszisztoknál pedig Moi Gómez és Burgui vezet 4-gyel. Utóbbi játékos szintén veszélyes lenne, de egyrészt április 16-ig nem léphet pályára a sárgái miatt, másrészt mivel Realos és csak kölcsönben van, ezért amúgy sem számíthatnak rá. Akik nem emlékeznek rá, 2012-ben csatlakozott a királyi gárdához, és '15-ig a Castillában szerepelt. Majd 1 évig kölcsönbe került az Espanyolhoz, most pedig a Sporting Gijónnál rúgja a bőrt. 

Visszatérve a motiválásra, nagyon érdekes kérdéskör, mert amit láthattunk hét közepén az a maga nevében egyedülálló. Egészen ritka eset, hogy egy csapatot ennyire fel tudnak készíteni egyik pillanatról a másikra, és kevés hibával játszon, jóval szervezettebben, mint azt szokták. Érdemes visszagondolni a két évvel korábbi Guardiolás Bayernre, akik a rommá nyert bajnokság után kiengedtek és nem tudtak felpörögni a feladathoz. Az látható, hogy francia mesterünknek nem ezen a téren kell fejlődnie. Mindezek miatt talán nem ma kell szorítanunk a leginkább. Ráadásul ismét egy nagyon jó lehetőség, hogy Isco, Asensio stb. is pályára léphessen. Ugye nem kell említenem, hogy bármikor beüthet egy sérülés, és ekkor sokkal könnyebb egy játékban lévő cserét bedobni a helyére, mint a kispadon megaszalódó labdarúgót. Sokkal nagyobb az esély, hogy feltud nőni a feladathoz.

Lehetne még nézni statokat, mint például a király gárda az elmúlt 5 itteni szereplésénél még gólt sem kapott, de őszintén szólva, most nem igazán látom értelmét ilyen jellegű adatok kivesézésének. Minden azon fog múlni, hogy az edző miként küldi pályára a kicserélt kezdő 11-et. Ha magabiztosan, de győzni akarással, akkor nem lehet probléma. Ha viszont ellazázzuk, akkor akadhatnak gondok. Bár sosem könnyű két ilyen meccs között, mint a Bayern elleni, ellátogatni egy kiscsapathoz, de  bízom benne, hogyha nem is szórakoztató találkozó lesz, hozzuk a kötelezőt. A novemberi összecsapás alkalmával nagyon nehézkes játékkal, bőven a fortuna segítségével tudtuk begyűjteni a három pontot. Ahogy Sultan kolléga írja az előző posztban, jó lenne, ha okosan meccselnénk végre, és az ilyen jellegűeknél már az elején felpörögve, gyorsan eldöntenénk a végkimenetelt, így aztán energia spórolással lehetne lehozni a mérkőzés további részét. Hala Madrid. 

Kezdés: 16:15

TV: Sport 2

Lehetséges kezdő: