A beharangban azt írtam, hogy jót tesz nekünk a sűrű menetrend, főleg azok után, hogy abban a bizonyos álarcban estünk neki ennek a szezonnak. Bizony, kellett nekünk pár gyengébb csapat elleni gála, hogy kis önbizalom fröccsöt kapjunk, különben nehezen szabadultunk volna a kialakult térdelünk és tűrjük szereptől. A Villarreal egy magasabb kalapba sorolható csapat, amely ellen bizony fel kellett kötnünk a gatyánkat. Nem volt egy olyan találkozó, amire emlékezni fogunk pár év után, de nagyon fontos 3 pontot hoztunk el, és jelen állás szerint ez a legfontosabb. Nézzük mi is történt tegnap.

Ahogy számítani lehetett rá, Carlo gálakezdőben küldte fel a csapatot, ami azt jelentette, hogy a Kapitány újra kezdő lehetett. Előtte Varane párja Ramos volt, a két szélen pedig Marci és Carvajal lubickolhatott. Középen Modric visszatért, mellette Kroos és James volt még a pályán, hogy kiszolgálják az újra összeállt BBC-t. Ancelotti kiáll az elképzelése mellett és addig játszatja ezt a csapatot, ameddig sikeres nem lesz, vagy ameddig ki nem rúgják. A meccs elején szépen be is kezdett a Villarreal, nem pucsítottak be nekünk, egyenesen ránk rontottak, mutatva azt, hogy nem fogják megadni magukat. Csupán 6 perc kellett ahhoz, hogy Ikernek legyen védeni valója. Uche próbálkozott egy lövéssel, de nem okozott ezzel gondot a kapusunknak. Erre még Cé tudott válaszolni egy lövéssel, de komolyabb gondot ez sem okozott. Ezek után Vietto próbálkozott többször is, nem is kellett sok a gólszerzéshez, de mindig egy hajszálnyi hiányzott nekik, aminek rettentően örülhettünk. Miss Fortuna is játékba állt, és minden madridista nagy örömére habfehérbe öltözött. Valahol Ramos helyén ólálkodott többnyire, mert szeretett pót CSK-nk gyatra napot fogott ki. Egy 20 éves srác úgy forgatta meg, ahogy Messi forgatná meg a magyar válogatottat. Ejnye Sergio, ez eddig ülj le, egyes. (Közben Pepe újra edzésben, úgyhogy ha így folytatja Ramos, padon találhatja magát.) A Villarreal sorra dolgozta ki a helyzeteit, míg mi távolról dartsoztunk, egész addig míg Luka lőtt egy bullseye-t. Innentől kezdve szép lassan, de átvettük az irányítást, és csak egyszer-kétszer jutottak el a kapunkig, ahol aztán Casillasnak kellett védeni. Szünet közeledtével Hámesz úgy gondolta, hogy nem elég az egygólos előny, így Maris tüdejének hiányában, előre k#rta a labdát, amit Karim szelídített meg (ahogy a discóban a 16 éves részeg kiscsajokat szokta), majd lekészítette Ronaldónak, aki köszönte szépen és bevágta. Ennyi jutott az első félidőre, sőt..

Gólszerzőink

A második félidő elején kicsit átadtuk a területet, eldugtuk a labdát, és elvettük az ellenfél kedvét még a lélegzéstől is. Sok említésre méltó nem nagyon történt a mérkőzés további részében. Szokásos forgatókönyv: Ancelotti elfelejtette, hogy vannak cseréi, majd nagy nehezen beküldte Illarrát és Iscót is, Chicha ezúttal nem kapott lehetőséget, ellentétben Nachóval, aki a megsérült Marci helyén léphetett pályára.

Végeredmény, de a legfontosabb a 3 pont!

Most egy kicsit a számok nyelvén szeretném leírni a tegnapi mérkőzést:

Az 50-50%-os labdatartási mutató is sugallja, hogy kiegyenlített találkozó volt. Passzok tekintetében nyert a Villarreal, 539-et passzoltak, ellentétben mi csak 531-et. Előbbi 81%-83% (forrástól függően), míg mi 86-87%-ban passzoltuk jó emberhez a labdát. Többnyire a rövid passzokat favorizálta mindkét csapat, hosszú indításokra kevesbé vállalkoztak a játékosok.

Támadásfelépítésben már egy kicsit eltért a két csapat mutatója, a sárgák támadásainak a 78%-a felépített támadás volt, kontrákra egyáltalán nem építettek, és pontrúgásból sem voltak veszélyesek, bár utóbbi tette ki a maradék 22%-ot. Nálunk kicsit átalakultak az értékek, ugyanis a támadásainknak csupán a fele (54%) volt szépen felépítve, 18%-ban kontrákra hagyatkoztunk, míg a maradékban pontrúgásokból próbáltunk veszélyeztetni. Ebből is kiindulva gondolom úgy, hogy a Villarreal akarata érvényesült jobban, ők tudták inkább játszani azt, amit előre kiterveltek. Viszont most náluk jött elő az a hiba, ami miatt mi évek óta siránkozunk – a helyzetkihasználás. 14 helyzetet dolgoztak ki maguknak és 5 kaput eltaláló lövésük volt. (19/5) Mi a tegnapi meccsen 11 lövésig, 9 helyzetig és csupán 3 kaput eltaláló lövésig jutottunk el, amiből 2 be is ment.

Összességében tehát elmondható az, hogy a várakozásoknak megfelelt a tegnapi megmérettetés. A Villarreal jól játszott, küzdött, és játszotta a saját játékát, míg a védelmünk szerencsétlenkedett, középpályás védekezésünk továbbra sincs, Bale-nek csak az árnyéka játszik idén. Persze nem olyan rossz a helyzet, mint ahogy az előző mondat második feléből érezhető. Csapatszinten egyre jobban kezd összállni a megálmodott csoda, ha minden igaz, januárra már a védelmünk is visszatér a szabadságból és újra lehengerlőek leszünk.

Egy-két egyéni teljesítményt is hadd ragadjak ki. Először is Ramost, aki véleményem szerint bűnrossz teljesítményt mutatott. Övé volt a mérkőzés egyetlen sárga lapja, egyetlen szerelést se tud felmutatni, és bár volt 7 tisztázása és 4 támadás megakadályozása, ő volt a védelem gyenge pontja, ott lehetett a legjobban minket megsebezni. (Whoscored szerint 7,7-re volt értékelhető a tegnapi mutatványa.) Ellenben Varane, akinek kezd visszatérni a régi formája, zsinórban harmadjára volt kezdő, és olyan teljesítményel koronázta ezt meg, hogy a MoM díjat is teljes mértékben megérdemli. Gratulálunk, őt most nem szabad kivenni a kezdőből!

Nem, nem te. Mondom Raphael!

Marcelo próbálkozott, de maradandót nem tudott nyújtani, bár, ahogy figyeltem, sok helyen felbukkant, segítette a támadásokat, és még középre is belépett, viszont beadásai most sem sikerültek, sőt, mi az, hogy... Ennek ellenére nem volt ő annyira rossz, de Ramosszal párban tegnap életveszélyt jelentettek a kapunkra. Dani továbbra sem találja a tavalyi formáját, statokban Ramosnál is gyengébb volt. Nem volt szerelése, csupán kétszer tisztázott, és a legmagasabb mutatója is bedobások terén volt (7). Modricnak viszont nagyon jót tett a hétközi pihenő. Nálam ő második a sorban, ami a legjobb teljesítményt illeti.

Újra motorja volt a csapatnak, elől-hátul fazont szabott a játékunknak, és egy csodás góllal meg is koronázta a délutánját. Akit meg utoljára hagytam, az a szeretett (?) kapitányunk. Több bravúrt is felmutatott, magabiztosan hozta le ezt a találkozót, és neki köszönhetjük, hogy clean sheettel zártuk a meccset. Ami kicsit szürkíti a dolgokat, az ismét egy pocsék kifutás volt, amiből végül is nem lett baj, úgyhogy gyorsan felejtsük is el neki.

Iker újra csillogott


Gólok itt tekinthetőek meg:

Lukáé: http://www.youtube.com/watch?v=kYooQJ70Igg

Ronaldoé: http://www.youtube.com/watch?v=CRy6aHx-4RM