Sokan már javában a jól megérdemelt pihenésüket töltik vagy éppen a válogatottjukkal készülnek a nyári EB-re. Azonban Milánóban valami készül. Egy trófea még kiosztásra vár. A Bajnokok Ligája nem talált győztesre, és két jelentkező maradt állva, Madrid legnagyobb klubjai, az Atletico  Madrid és a Real Madrid. Tehát a két évvel ezelőtti döntő párosítása jött újra össze. Mindkét együttes jelentős erőket fog felvonultatni, de egyelőre nagyon nehéz megtippelni melyik csapat kerekedhet felül. Ennek alkalmából összeültünk a kollégákkal és egyenként kifejtjük gondolatainkat a döntőről. Beharangozunk! 

 

Realpats: Amikor szinte napra pontosan egy éve a mi drága prezidenténk kirúgta a játékosok által egyként kedvelt Ancelottit, majd nem sokra rá érkezett az egyik legkevésbé játékosbarát edző, senki sem tett volna rá egy lyukas garast sem, hogy a Real Madrid kupákért fog harcolni a szezon végén. Ehhez képest a végsőkig versenyben voltunk a bajnokságban, még ha a sorsunkat már nem is tudtuk a saját kezünkbe venni. Ma ugyanakkor még feltehetjük azt a bizonyos pontot az i-re!

„Olyan egyszerűen nem létezik, hogy az a csapat, amelyik Benítezzel kezdi meg a szezont BL-döntőt játsszon a végén.” – hangzott hetekkel ezelőtt egy vélemény NSO-n, ami azóta is megragadt a fejemben. De létezik, igaz ehhez az is kellett, hogy menet közben a Pincért is menesszék, de milyen jól is tették! E nélkül valóban lehetetlen lett volna.

Mikor már Perez számára is világossá vált, hogy semmi jó nem sülhet ki a szezonból az öreg szalvétapusztító irányítása alatt, érkezett egy kopasz francia, a szabók ősellensége, aki bár minimális edzői tapasztalattal rendelkezett - és rendelkezik még most is – példakép státuszából kifolyólag, azonnal meg tudta nyerni magának az öltözőt. Ez volt a kulcs. A játék képe még továbbra is hagy kívánnivalót maga után, de van hit, van szív, van összetartás és, ha CSAPAT van, minden van! Legalábbis egy BL-döntő mindenképp!

Amit azért már illene is behúzni, ha már ott vagyunk. Már csak azért is, mert ha úgy vesszük a bajnokság a Matracon ment el, de a BL a mi terepünk! És így, hogy két éve meg lett a tizedek, épp itt az ideje célba venni a tizenegyediket, hiszen a pénzhez hasonlóan, a sok BL-serlegből is jobb a még több!

IronRock: Undecima. A szezon elején olyannak tetszett, mint a Szent Grál! És sajnos az őszi szezon során azzá is lett - láthatod talán, de el nem érheted. És itt most nem a Dagadt Pincér szerepe az, aki leginkább fontos, hanem az a balf*** s***fej megalomán idióta kretén, aki még mindig a Real Madrid elnöki székében ücsörög, holott ennél tízszer kevesebbért is máshonnan palotaforradalommal üldözték volna el. De El Présidente meghúzta az All In-t és eddig legnagyobb örömünkre, bejött. Zidane a kezdeti botladozások után (amit az vessen a szemére, aki 1. nettó Barca szurkoló, 2. 400V ipari áramot vezessen magán 7/24-ben) megtalálta a csapatát, és mi több: a CSAPAT is megtalálta Őt! Volt mentális tartás, egység, taktika, fegyelem. Csak a nyilatkozatokból is le lehetett szűrni, mennyivel jobban érzik magukat a játékosok Zidane kezei alatt. Mert egy közülük való az edző, aki amellett, hogy motiválni is tud a személye által, taktikában is levert az elmúlt két hónapban minden szembe jövő edzőt. Meg kell mondjam, talán a két évvel ezelőtti Real Madridon se éreztem ekkora tartást. Akkor a Décima fűtötte a srácokat, most meg a játék párosult valami elképesztő nyugalommal, fegyelemmel, olyan "Keep calm, Real Madrid will win" érzéssel. A matrac megszívatott minket már sokszor. Kemény, erős csapatuk van. De a BL a mi játszóterünk! És én biztos vagyok benne, hogy ha csúszva mászva, egy Pepe utolsó utáni fejessel is, de MI FOGUNK NYERNI!

Norma_va: Két évvel ezelőtt teljesen nyugodtan ültem le a döntő elé, mert annyira biztos voltam benne, hogy nincs az a tapló banda, aki megállítja azt a Real Madridot, amelyik 12 évig várta a tizedik bezsebelését. Még akkor is nyugodt voltam, mikor felmutatta a negyedik játékvezető az 5 perc hosszabbítást jelző táblát, mert egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy (az akkor még underdog) Atlético szabotálja a 12 éven át tartó hadjáratunkat. 

Most viszont teljesen mást érzek, mégis kicsit hasonlóan fogok leülni ma este a képernyő elé. Nem izgulok. Talán egy kicsit, amennyire szükség van. De ambivalens érzéseimen alig tudok kiigazodni. Ha úgy tekintek a mai estére, mint a szezon kicsúsodása, akkor azt kell mondjam, hogy nem érdemeljük meg, hogy itt legyünk. Nem játszunk szépen, konklúzió nem csak a keretből hiányzik, de már a játékunkból is. De aztán meg úgy vagyok vele, hogy Ki a f@szt érdekel? BL döntőt játszunk! 3 éven belül másodjára! 

Ez az Atlético nem az az Atlético… Szerintem azzal nem mondok újat senkinek, hogy jóérzésű madridista kibukott már legalább egyszer élete során amiatt, hogy már lassan nem is akarjuk a szakmaiság látszatát kelteni. És minél nagyobb, gazdagabb, szebb egy csapat, ez egyre inkább fellelhető irány. Ezért is van, hogy culé vagy madridista, gunners és MU drukker együtt szurkolt a Leicester sikerének. Kellenek az ilyen fajta csodák, amik emlékeztetnek minket, foci szurkolókat arra, hogy miért is szerettük meg ezt a sportágat. Egyre inkább érdekelnek a „kisebb” csapatok, akik nem pénzzel akarnak mindent megoldani, ahol látható koncepció van, ahol fiatal játékosokat nevelnek ki, akik próbálják az őszinte focit játszani. Ők azok, akik fenntartják bennem a reményt, hogy nem halt ki minden ebből a sportágból. 

Ezek a gondolatok kavarognak bennem a BL döntő előtt. Az Atlético nem nyerte el a legszimpatikusabb klubnak járó díjat az elmúlt évek alatt, ez vitathatatlan. Könnyedén fel lehet sorolni jó pár jelenlegi vagy volt játékosukat, akiknek a látványától kinyomom rögtön a streamet. Viszont amit elértek az évek alatt, az tiszteletre méltó. Hosszú évek konzisztens építkezés eredményeként állhatnak újra(!) a BL döntő fináléjában. Előtte néhány évvel még az EL-ben rúgkapáltak, azelőtt meg nem voltak mások, mint az egyik madridi pofozó zsákunk. 

Lényeg a lényeg, hogy ettől az Atlético Madridtól ki lehet kapni. Ki lehet kapni, mert nem egy olyan csapatról van szó, ami a könnyű sorsolása miatt sétált be a döntőbe, vagy nem egy olyan csapat, akinek szüksége volt Fortuna segítő kezére a mérkőzéseken. Hosszú évek munkája látszódik meg minden egyes mérkőzésükön, hogy elérhessék a céljukat és a történelem könyvekbe kerülhessenek. Egy ilyen csapattól sosem szégyen kikapni!

Határhassznosság fogalma kimondja, hogy egy egységnyivel több jószág birtoklása egyre csökkenő hasznosságot fog jelenteni a fogyasztó számára. Magyarul arról van szó, hogy a Tico játékosainak fontosabb lesz a mai mérkőzés, mint nekünk. Ők azok, akik 2 éve alul maradtak. Mi vagyunk azok, akik 12 év után végre megszereztük az átkozott tizediket anno, így teljesen érthető módon a plusz motiváció nem nálunk lelhető majd fel. 

Egy mérkőzés mind felett. Nem predesztinálja semmi sem, hogy mi fogunk nyerni, de azt sem, hogy az Atlético. Nem lehet megtippelni a meccs kimenetelét. De őszintén, nagyon remélem, hogy csak azért is elkenjük a fanyalgók száját, és megmutatjuk, hogy a mi csapatunknak van tartása, van csapategysége, és nem saját magunkért, hanem a másikért tudunk küzdeni. A por la Undécima! Hala Madrid!

Sultan: Egyértelműen jó benyomásaim vannak a döntő előtt. Változásokat látok, melyek pozitív irányba mutatnak. A csapat 12 meccses La Liga győzelmi sorozatot produkált, nem botlott a finisben, pedig voltak rázós helyszínek, és nem sima meccsek. Zidane mintha rendet rakott volna a fejekben, sokkal inkább látok struktúrát, elképzelést a játékban, mint Benítez idején.  A légkör szakmai és baráti, ami rengeteget számít egy kiegyenlített döntő előtt. Apróság, de mégis sikerült az Atleti előtt végezni a bajnokságban – ez is ott lehet a fejekben.

Amin viszont tényleg nehezen térek napirendre, az CR7 egyik legutóbbi nyilatkozata, miszerint már nem várható el tőle az, ami 20 évesen mindennapos teljesítménynek számított. Át kell alaktani a játékát, és a korábbiakhoz képest „máshogy” kell szolgálnia a királyi gárdát. Tekintettel arra, hogy CR7 továbbra is kulcsjátékosa a Realnak, hatalmas fejlődés, hogy már ilyesmit is ki lehet nyíltan mondani. A portugál ugyanabban a nyilatkozatában szögezi le, hogy Se City, se PSG, ő bizony a habfehér alakulatból szeretne visszavonulni.

Az is a Real malmára hajtja a vizet, hogy már koránt sem akkora a nyomás a csapaton a cím begyűjtése tekintetében, mint a 10. előtt. Akkor egy hosszabb hiátus után kellett újra a trónra kapaszkodni, és hatalmas csalódás lett volna, ha nem sikerül, most ez a kényszer sokkal kevésbe feszít. Ha netán elbukik a Real, akkor sokkal hihetőbben hangzik, hogy „nem baj, majd jövőre!”  remélem, ez a fajta könnyebbség nem hanyaggá teszi a játékosokat, csak felszabadultabbá, és kisebb nyomás alatt lehet pályára lépni.

Magam is furcsa érzésekkel várom a döntőt. Talán a benítezi Liga kezdés, a kukának látszó szezon miatt érzem azt, hogy szinte túlzás lenne az idén behúzni a BL-t. Nem arról van szó, hogy ne érdemelné meg a csapat (szigorúan az utóbbi meccsek alatt mutatott teljesítménye okán), de valahogy kevésbé fájna a vereség. DE szeretném hangsúlyozni, hogy egyértelműen győzelmet érzek, s talán sokkal kevésbé lesz szoros ez a meccs, mint azt sokan várják! HALA MADRID!

Zizou: Nem gondoltam volna, hogy Zidane-nal bármi címet bezsebelhetünk idén. Persze nem az ő tudásának megkérdőjelezése miatt, hanem inkább azt tekintve, hogy milyen mélyről indultunk Rafa mester távozása után. Ennek ellenére ma este Bajnokok Ligája döntőt játszhat a királyi gárda, ami csak egy okból nem okoz kitörő örömet számomra, az ellenfél, az Atletico Madrid miatt. Nagy valószínűleg most se az év legszemkápráztatóbb meccse fog következni. A játék szenvedős lesz, kevés helyzettel és még kevesebb góllal.

A matracosok még erősebbek, mint két évvel ezelőtt, de azért nem tökéletesek. Szerintem egy taktika lehet nyerő. Az elejétől agresszív letámadás, már a labdakihozatalt meg kell akadályozni, és mindehhez egy nagyon célratörő, gyors támadásvezetés párosulna, sok kényszerítővel és labda nélküli mozgással. Ez a fajta attitűd nem fekszik neki, látszott a Bayern ellen, komoly gondot lehet okozni nekik. A terv egyetlen hibája, hogy labdavesztés esetén azonnal vissza kell zárni, mert különben Griezmann rettentő veszélyt jelentene a kapunkra. Mindezt mérlegelve és persze Zidane eddigi meccseléseit tekintve, inkább a nagyon stabil labdatartásra és védekezésre fog szavazni. Bármelyik taktikát is választja, Isco és James remélem szerepet fog kapni benne, mivel óriási pluszt adhatnak a csapatunknak.

Ünneprontó leszek, de szerintem nem a Real fog örülni a végén. Ugyanúgy le fogok ülni és szurkolni fogok, de nem hiszem, hogy meglesz a 11. Ennek ellenére, mint mindig, most is Hala Madrid!

Baw Jose: Nyugodt vagyok napok óta. Nem tudom az okát. Van valami a levegőben. Az első ATMA BL-siker? Na még mit nem! 

Megváltozott a csapat körüli légkör. Sok összetevős ez, meg persze másképp és máshogy játszik a csapat és a csapatban egy-két-sok játékos is. Más érkezik a kispad felől is. Kevesebb büfi. 

A srácok nem tehetik meg, hogy a majdnem három hónapos kislányomnak nem nyerik meg a Tizenegyediket. A karomban volt a City elleni meccseken a TV előtt, ő már megtette, hogy kiszurkolta a döntőbe jutást. Most a CSAPATON  a sor. 

Az utóbbi annyi alkalommal sz.ptunk a városi rivális ellen... most ismét változnia kell a sormintának. 

Real Madrid várható kezdője: Keylor Navas, Dani Carvajal, Pepe, Sergio Ramos, Marcelo, Casemiro, Toni Kroos, Luka Modric, Gareth Bale, Karim Benzema, Cristiano Ronaldo.

Atletico Madrid várható kezdője: Jan Oblak, Juanfran Torres, Diego Godín, José Giménez, Filipe Luis, Augusto Fernández, Gabi, Saúl Ñíguez, Koke, Antoine Griezmann, Fernando Torres.

Kezdés:20:45

Tv: M4 Sport