Többféleképpen meg lehet közelíteni a ma esti kupa derbit, de mindegyik megközelítés közös szálra érkezik: ez egy fontos meccs lesz! Az ellenfél a bajnoki címvédő, a városi rivális, az egyik idei bajnoki kudarcunk erőszaktevője, az üldöző matracos banda, Simeone favágói legényei, a játékvezetőre rohanás sebességének világcsúcstartói, a reklamálás torgyánjózsefei, Torrente kedvencei , az Atletico Madrid. Sajnos nem csak ebben jók. Oly hosszú éveken át simáztuk őket, de az utóbbi szezonban nagyot változott a kép. Nincs ma csapat a világon, aki biztosra mehetne ellenük. Mi sem. Különösen két vereség után nem. De emeljük fel tekintetünket, és nézzük, mi várhat ránk szerda este!

A dubaji sziesztázás közben elszenvedett vereség rögtön más színezetet kapott, miután a Valenciát sem sikerült legyőzni a legutóbbi bajnokin. Így egymás után ez a két meccs még a jó gyomrú szurkolók bendőjét is megfeküdte kissé. Nem sok időnk volt emészteni, s a mai menü is rágósnak ígérkezik. Elvesztettük a lehetőségét annak, hogy akár egy mondatfoszlány erejéig arra hivatkozzunk, hogy az összes sorozat közül, melyben versenyben van a Real, a Copa del Rey a legkevésbé fontos. Hiába igaz ez önmagában, a harmadik vereség már több, mint kínos lenne, és nem lenne jó látni egy olyan sajtótájékoztatót, ahol ezt kell magyarázni. Azért nem kongatnám a vészharangot egy ilyen győzelmi sorozat után, különösen nem egy Milan elleni bohóckodás, és egy különleges napot kifogó Valenciát követően - ahol a visszafogott hozzáállás ellenére is megvoltak a lehetőségeink a győzelemre. A megpattanó lövés kifejezetten peches volt, viszont a fejesgól (Ramos mellől) már sokkal jobban fájhat, s baljós előjelnek is tekinthető.

S itt rá is kapcsolódhatunk az ellenfelünkre. Az Atletico ugyanis góljai jelentős részét fejjel szerzi, így az oldalról beívelt labdák elleni védekezés kulcsfontosságú lesz. Ehhez - könnyű ezt mondani a kényelmes irodai székemből - nem kell más, csak koncentráció. Emberfogás, helyezkedés, pozíció, megelőzés.

Az sem lenne nagy baj, ha a szabálytalanságainkat sikerülne kordában tartani, hogy minél kevesebb rögzített szituációból érkező labda csavarodjon a kapunk előterébe. Időnként joggal kritizáljuk Ramost, de el kell ismerni, hogy a beíveléses szituációk elővételezésében kifejezetten jó skilljei vannak, nem csak hátul, pont ugyanolyan készségek szükségesek a támadó szakaszban is a labdák kapura fejelésében. Talán nem kell magyaráznom, ebben a kérdésben milyenek Sergio képességei.

Na most ez a Ramos nem fog játszani. (A meccs előtti órákban kiderült, hogy mégis!*) Ancelotti lenyilatkozta, hogy pihenteti, és a visszavágóra szeretné, ha teljesen fitten állhatna rendelkezésre. Nagyon fog hiányozni! Varane fogja helyettesíteni, aki szintén jól fejel, emlékezzünk, a Barca ellen már két fejesgólja is van, de az akkori időszakával szemben, az utóbbi időben nem mutat stabil teljesítményt. Marcelo, Konci, Carvajal sajnos nem túl magasak, így akár jó helyezkedés, és megfelelő koncentráció mellett is alulmaradhatnak egy fejes-párbajban, Arbeloa nem ér oda (valószínűleg nem is lép pályára, ha nem lesz muszáj), Pepe meg nem lehet ott mindenhol.

A kapunkat Navas fogja védeni, aki nincs igazából játékban, csak remélni merem, hogy tudja majd azt a szintet hozni, amit Iker mutat az utóbbi meccseken. A beívelésekre való érkezést, biztos vagyok benne, hogy kiemelten elemzik (ami nekem feltűnik, bizonyára nem kerüli el a szakmai stáb figyelmét sem), és bizonyos szempontból a vérében is benne van, talán jobban, mint Casillaséban.

Sajnos még egy esetben felszisszentem Carlo sajtótájékoztatója alatt, amikor is leszögezte, hogy Bale kezdeni fog. (Sajnos Jesé sem tudott legutóbb csereként jól beszállni, játéka egysíkú volt és kiismerhető. Állandóan jobbra akarta meghúzni a labdát, de ez sajnos már elsőre sem jött be.)

Nem fejteném ki részletesebben, kívánom Bale-nek, hogy érjen oda jól 2-3 támadásunk végére, és hallgattasson el bennünket! Az se lenne baj, ha mezőnyben a 20%-ról feltornázná döntési sebességét olyan 50-60%-ra, és letenne pár kulcspasszt, amire egyébként meccsenként általában 10-12 alkalommal lehetősége is van.

Középpályán Kroos helye be van betonozva, nem hiszem, hogy Illarra kezdene, sokkal valószínűbb Isco és James szerepeltetése. Elől a BBC próbálja majd a Liga egyik, ha nem a legjobb védelmét feltörni. Benzema akarásával biztos nem lesz gond, a társaknak kell sokkal jobban kiszolgálni, mint az utóbbi meccseken. Ronaldo ha újra azt csinálja az Aranylabda szavazásig, mint tavaly, akár még bajba is keveredhetünk. Két erősen közepes meccsen van túl, ideje, hogy összekapja magát!

Hadd szúrjam be ide Zizou kolléga taktikai előzetesét (egymástól függetlenül, egyidőben írtuk gondolatainkat, örömmel látom, hogy vannak hasonló félelmeink motívumok mindkettőben.)

Tegnap óta azon töröm a fejem, hogy vajon mi lehet a megfelelő taktika az ATMA ellen, illetve, hogy mire kell odafigyelni a fiúknak. Azt hiszem jutottam valamire. Na, ne izguljatok annyira, nem a spanyolviaszt találtam fel. Csak inkább néhány fontos, érdekes ténnyel szolgálhatok. Szóval ezzel az indokkal pofátlankodtam be Sultan beharangjába.

Szóval mi lehet a kulcs? Egyrészt, tanulva az előző összecsapásokból, rettentő fontos lesz, hogy ne kapjunk gólt az elején, mert akkor olyan londoni két emeltes buszok fognak beparkolni a matracosok kapuja elé, hogy tankkal se törnénk át. Tehát már az elejétől fogva nekünk kell irányítanunk a játékot, és bizonyos mértékig lassítani kell a tempót. Mivel az ellenfelünk valószínűleg megint magas hőfokon égve fog rohamozni az első perctől. De úgy is mondhatnám, hogy csapkodó, brutalitást nem nélkülöző, számunkra igen veszélyes játékba fordulna át a találkozó.

A másik rendkívül fontos elem a rögzített szituációk lesznek. Az Atletico góljainak 68%-át ilyen módon szerezte, és ellenünk is többször okoztak így problémákat. Erre nagyon figyelni kell, a védőknek 90 percen át koncentrálniuk kell. Az ilyen típusú csapatok ellen Keylor Navas jobban muzsikál, mint Casillas, ezért érthető, hogy miért a Costa Rica-i kapust veti be Carletto. Valószínűleg azt is a srácok elméjébe véste talján mesterünk, hogy az Oblak által előreívelt lasztikra is érdemes koncentrálni, mivel a múltban már nem egyszer használták ezt ellenünk. Példának okáért, legutóbb a spanyol szuperkupa visszavágóján hasonló helyzetből született Mandzukic gólja is. Pepééknek erre fokuszálniuk kell, és ebből a szempontból az is érthető, hogy esetleg Khedira is szerephez juthat. Hiszen kell a középpályára is némi erő, márpedig Isco és Hamesz erre nem alkalmas. Ami a támadásainkat illeti, (csak a legfontosabb dolgokat említve) variálni kell a repertoárunkat, ami minél kreatívabb formában kell megjelennie, ahhoz, hogy feltörjük az Atletico védelmét. A szélső védőknek be kell kapcsolódniuk az offenzívákba, ahhoz, hogy létszámfölényes helyzeteket alakítsunk ki. Amennyiben ezeket a kritikus pontokat/feldatokat teljesíti a királyi gárda akkor nem kérdés, hogy boldog mosollyal hagyhatjuk el újra a pályát.

Visszavéve a szót Zizoutól, az Ancelotti rendelkezésére álló keret: Casillas, Keylor Navas, Pacheco; Ramos, Pepe, Varane, Carvajal, Arbeloa, Coentrão, Marcelo, Nacho; Kroos, Khedira, Illarra, Isco, James, Bale, Medrán; Ronaldo, Benzema, Jesé és Chicharito.

Az ellenfelünk háza tájáról is érkeztek érdekes hírek. Mandzukic már a hétfői edzés alól is fel volt mentve, Simeone pihentette, hogy frissen érkezzen a Real elleni meccsre, ennek ellenére úgy tűnik, nem lesz a kezdőben. A régi/új kedvenc, Fernando Torres biztosan kezd, s nem hiszem, hogy különösen fel kell rá hívnom a figyelmet, micsoda lehetőség ez a Kölyöknek. Hazai pályán első visszatérő meccs az ősi rivális ellen. Azon túl, hogy a jó Torres Angliában elfelejtett focizni, még abba a statisztikába is kapaszkodhatunk, hogy fénykorában, amikor igazán ment neki, 9 meccset játszott a Real ellen, összesen 2 gólt szerzett ezeken, miközben egyetlen alkalommal sem tudott nyerni a csapata! (4 döntetlen, 5 vereség.) Bízzunk benne, hogy ez a sorozat nem most szakad meg!

Nincs könnyű helyzetben Simeone, hisz a hétvégén akár a végső bajnoki helyezést is befolyásoló mérkőzés vár rájuk a Barcelona ellen, s valahogy be kell osztania csapata erejét. Nincs olyan hosszú kispadja, hogy sokat rotálhatna - különösen, ha olyan ellenfelekkel kell szembenéznie, mint ezen a héten - , s ez már tavaly is visszaütött. Elég csak a BL döntőt felemlegetni. Azt már lehet tudni, hogy a kapuban Oblak áll a vonalra este, de ez inkább gesztus - ahogy nálunk is - , nem pedig az első számú opció pihentetése a célja. A spanyol sajtó szerint várhatóan a padon ülve hallja majd a kezdő sípszót Moya mellett Arda Turan, és Tiago is. A kezdőbe várható Gabi, Koke, Raúl Garcia, Mario Suarez és Griezmann is - nagyjából ennyit a rotációról.

Nem tudom, ki, hogy van vele, de nekem az Atletico elleni meccsekről - köszönhetően az utóbbi két esztendőnek -, nem csak a kiélezett meccs, a megjósolhatatlan végkimenetel jut eszembe, hanem a durvaság, a prosztóság és az alattomosság is.

Costa távozásával kétség kívül világosabb lett a barlang, de Gabi, Raúl Garcia, vagy Mandzukic is szemrebbenés nélkül rántja be a függönyt, ha egy kis sötétségre vágyik. Az Atletico egyik fegyvere a fizikai fölény megszerzése a mérkőzésen, s egy gyenge kezű bíró esetében ez szinte mindig durva belépőkben, hőzöngésben és kakaskodásban csúcsosodik ki - rosszabb esetben ehhez társul a fegyelmező lapok pörgősebb kártyajátékokat megszégyenítő használata is.

Ennek jegyében legfőképpen azt remélem, hogy egyik csapatban sem lesz komolyabb sérülés, és megúszzuk piros lap nélkül. (Ebből a szempontból azért döntő különbség lehet Ramos és Varane között.) Senki ne gondolja, hogy ez a párharc eldől ezen az estén, bármilyen eredmény születik, azt fordított előjellel simán elképzelhetjük a Bernabeuban is.

A várható kezdők előtt stílusosan hadd citáljam ide a matracosok méltó szurkolójának, a már a bevezetőben is említett Torrentének sokunk által ismert jelenetét, melynek másik főszereplője a Real Madrid. Bízva abban, hogy ma esti derbi győztesei is mi leszünk.

Várható kezdők:

A találkozót a Digi közvetíti 21 órás kezdettel.

* UPDATE Az utolsó pillanatban Ancelotti mégis felforgatta a védelmet, és sokak megrőkönyödésére Ramos kezd Pepe kárára. Varane lesz a belső védő párja.  Lehet, hogy  a fejjáték miatt?