Idegenben jó az X


Mindenkinek megvan a Szuperzsaru című film? Na, most mi a sárga szín láttán veszítjük el az erőnket. Zsinórban 3 döntetlen, amiből minimum 2 nyerhető lett volna. Tegnap a Dortmund utolsó percekben mentette X-re a mérkőzést. Zidane meglepett mindenkit, ahogy Ronaldo is. Még ugyan messze nem tökéletes minden, de egyes hibákat kijavítottunk felcseréltünk "újakra".

0 Tovább

Javítani kell!

Elérkeztünk a sárgák elleni hadjáratunk utolsó, egyben legnehezebb állomására. Miután az előző héten 4 pontot sikerült elveszítenünk a bajnokságban, ráadásul olyan elemi hibák miatt, amik egyáltalán nem újdonságok a csapatnál, elvárhatjuk tehát, hogy javítanak a srácok a mutatott játékon. A csapat Dortmundba látogat, Európa egyik legnehezebb helyszínére, ahol a cél nem lehet más, mint a győzelem. Vagy talán még is...?

0 Tovább

Helyreigazítás elnapolva, sőt... 

... több hiba jelent meg a csapatban, mint volt. Pedig eddig sem volt kevés. 32 forduló van még hátra, ne kezdjük el temetni a bajnokságot, badarság lenne. De 32 forduló arra is jó, hogy végre lássuk javulni a csapatjátékot. Nézzük meg, miért nem érdemelt győzelmet a Real Madrid tegnap - pedig mi az érdemtelennek is tudtunk volna örülni!

0 Tovább

Helyreigazítás

Ugyan, ki emlékszik már a Villarreal elleni bajnokira? Rég volt, nyoma sem maradt. Ma este a Las Palmas ellen lenne ildomos győzni, akik jelenleg az 5. helyet foglalják el a tabellán. Hogyaaan? A kis Las Palmas biztos védekezik ezerrel, aztán valahogy bemákolja a meccseket. Nos, nem így van. Igaz, hogy 3 győzelem mellé 2 vereség is érkezett már, de muszáj tudatosítani, hogy az idei Kanárik jobb játékot, eredményesebb játékot játszanak, mint a tavalyi madarak. Ha egy mérkőzésre vetítjük a szerzett góljaik számát, akkor azt látjuk, hogy megduplázták a tavalyi hasonló időszakhoz azt. 10 akciógóljuk és 2 tizenegyesből elért találatuk van. Ráadásul gyönyörű kontrákat vezetnek, amelyekből eddig kettőt értékesítettek. Kész szerencse, hogy a Real Madrid nem szokta megadni a kontrák lehetőségét az ellenfélnek...

0 Tovább

10 emberrel nehéz

Ezúttal nem csak a gála, de a győzelem is elmaradt, Villarreal biztosra ment, nem kockáztatott - jó idegenben az X. Zidane már a kerethirdetéskor elcseszte ezt a meccset, de aztán sem a kezdővel, sem a cserékkel nem tervezte javítani a hibáját. Nem sikerült felülírni a La Liga rekordot jelentő 16-os győzelmi sorozatot sem, pedig jó fricska lett volna mázlival megdönteni a filozofi rekordját.

0 Tovább

Játszva nyerünk, vagy harcolva győzünk? 

Egy dolog biztos a Villarreal elleni mérkőzésünkkel kapcsolatban: jó lesz a pálya minősége. Már ez is hatalmas upgrade a fiókcsapatunkkal szemben lejátszott 90 perchez képest. A számomra mindig szimpatikus vendégek elleni keretből Modric meglepetésre, Pepe megnyugvásra (és persze orvosi javallatra), Casemiro és Navas a szanitéc utasításra, Coentrao megszokásból, Mariano pedig a legkisebb okán maradt ki. A Csapatnak vigyáznia kell, nehogy 7 nap múlva teljesen legyőzze a sárgaság. Mert az a helyzet, hogy este nyolctól játszanak a Sárga Tengeralattjáróval, aztán hétvégén a Las Palmas kanári kollekciójával (akik idén nagyon csípnek) és egy hét múlva a Sárga Fal előtt kell nagyon jó teljesítményt bemutatni a BVB ellen. Ma este pedig a kérdések kérdése, hogy lesz-e 17/17, azaz nyerünk-e. Nyerünk?

0 Tovább

Rekordbeállítás szépséghibákkal

Ezúttal elmaradt a könnyed gála, az Espanyol a rút arcát mutatta a királyi gárda felé, s a foghíjas fehérek, akik ezen az estén lilák voltak, egy félidőn át jobbára csak szenvedtek. Ezzel együtt a klub- és Liga-rekord beállítás sikerült, immáron zsinórban 16 bajnoki győzelem áll a gárda neve mellett, lássuk hogyan jött össze a legutolsó!

0 Tovább

Maradt még gól tavalyról?

A második számú barcelonai klub, az Espanyol megítélése nagyon különböző lehet, annak függvényében, hogy milyen nézőpontból tekintünk rá. Az utóbbi időben a Real Madrid számára könnyű préda, míg a Barca dolgát rendre megkeseríti. Ennek megfelelően mi bizakodva tekintünk a találkozó elé, míg volt olyan (alapvetően barcás elkötelezettségű, de egyik kedvenc) kommentelőnk, aki reméli, hogy kiesnek végre a Ligából.

0 Tovább

Előre a Tizenkettedikért!

Elkezdődött hát, itt van a BL itt van újra (miként az ősz, csak erről neki elfelejtettek szólni mert még mindig szabin van), de hogy mennyire lesz szép, az majd a végén kiderül. Kedvenceink ma megkezdik rögös, fárasztó, de reményeink szerint sikeres küldetésüket a Tizenkettedik és egyben a történelmi címvédés felé. Első ellenfelünknél Roncit elfoghatja a nosztalgia, hiszen az a lisszaboni Sporting CP látogat hozzánk, ahol a felnőtt pályafutását elkezdte. Na nem mintha túlságosan nagy érzelgősség kapná el, ha hintene nekik egy hármast, de mégis csak az Alma Mater. Hajtás után beharangunk.

0 Tovább

Nem a legjobb, de hatékony

Ronaldo lábaiba játékperc, neve mellé egy gól került. Védelmünk gólképessége hol örömöt, hol bosszúságot okozott. Modric a legjobbkor volt a legrosszabb - az első félidei játékára nincs magyarázat, de az Osasuna ellen ez így belefért, aztán a második félidei Modric már a Varázsló volt. Jár a pacsi az Osasunának, hogy nem kezdtek el menthetetlen helyzetükben hentest játszani.

0 Tovább

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

Sérültek

    Casemiro
    Hol: szárkapocs csont
    törés
    Mikor: szept. 21.
    Visszatér: Resid szerint 2 hónap múlva (sírunk)

    Marcelo
    Hol: comb
    Mikor: szept.21.
    Visszatér: okt. eleje

Twitter

Facebook

Legfrissebb bejegyzések

Madridi Merengués

A Real Madridról, ahogy a magyar madridista szurkolók látják. Csapatunk: IronRock, Maverick, Sultan, Zizou, Norma_va, Baw Jose, Realpats