Madridi Merengués

Bár nem éltem át _igazán_ az érzést (gyerekkortól elkötelezett Madridistaként annyira nem meglepő...), van valami megkapó abban, ha valaki egy igazán kis csapatnak szurkol. Persze, vidékiként én is kimentem egy-egy megye kettes összecsapásra, ahol aztán a lelátón (6 sor, jó szocreál beton, amin nem esett jól az ücsörgés) szotyolától habzó szájjal pocskondiáztuk a bírót, az ellenfelet, és éltettük a botlábúnál éppen csak egy hangyabokányival magasabban kvalifikált játékosainkat, akikkel nem mellesleg a hét többi napján együtt ittuk a vörösboros-kólát. Persze, spanyolhonban azért ez kicsit másképp van, ott azért egy Segunda B-s csapat is fel tud mutatni minimum 2-3 tényleg ügyes játékost, kit kis jó szerencsével elvisz valami _nagyobb_, vagy egész életében búslakodik, hogy neki valamiért nem jött össze. És abban is biztos vagyok, hogy náluk más mértékkel, más léptékkel mérik a sikert.

A Copa del Rey soron következő fordulójában a Real Madridot a Segunda División B-ben vitézkedő katalán Unió Esportiva Cornellàval hozta össze a balsors. Mondom, balsors, hisz egyrészt szegénykék bár így örültek, mikor meglátták a sorsolást (micsoda bevétel, a falu apraja s nagyja ott lóg majd az Espanyol vadonatúj nevű Power8 stadionjának kerítésén...), másrészt ezt a meccset is illenék beharangozni. Hogy kik ők... nos, minden tudásomat összeszedve is igen karcsúra sikeredett volna eme poszt (hacsak nem dúsítom Katalónia tájaival, tengerpartjaival és egyéb érdekességeivel...); mentségemre szóljon, hogy alsóbb osztályokkal csak akkor foglalkozom, ha a Castilla az érdekelt. Ilyenkor nem szégyen nálamnál hozzáértőbb szakemberek véleményét kikértem a holnapi meccsel kapcsolatban...

A labdarúgás nem egy egyszerű sport, mára a politika és a pénz szerves, és természetesen egyúttal kiirthatatlan részévé vált, olyan szimbiózist alkotva, mint daganat a gazdatestben, táplálja, de mérgezi is azt. Már a 90-es években se csak a játékosok, a taktika és az edző szent hármasának harmóniája kellett a kiugró eredményekhez. A klub gazdasági helyzete, szakmai vezetése és az elnök személye is olyan befolyásoló erővel bírt, mint egy jól megválasztott taktika vagy a játékosok formája. Három egyesület vizsgálok most, három különböző klubot, három különböző utat. 2014 októberét írjuk, a Real Madrid túl van egy sikeres El Clásicón, s az egyszerű szurkoló hajlamos rózsaszín ködbe burkolózni, de a következő gondolatokkal is szeretném felhívni a madridisták figyelmét, nem minden fenékig tejfel - ugyanakkor gyorsan szívemre is teszem a kezem, igen kevéssé van most okunk a borulátásra, ergo az elemzést nyugodtan vehetitek hipotetikusnak. Azonban, mielőtt nekiveselkednénk, tartozok még egy kötelességgel, méghozzá a folytatás csúszása miatt, tehát mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa (avagy Lars von Trier szerint:mea culpa, mea maxima vulva).

…mondom mindezt úgy, hogy nem ő játszott szombaton, nem ő rúgta a gólokat, de abszolút az ő érdeme a győzelem. A hétvégi klasszikuson, hazai pályán sikerült 3-1-es sikert aratnunk az ősi rivális ellen. Az ilyen meccsek miatt kapta az El Clásico, a futball ünnepe elnevezést, amire az utóbbi években nem igazán szolgált rá. Viszont a tegnapelőtti összecsapás remek játékot és izgalmas találkozót hozott. A Real Madrid régen nem látott viszonylagos könnyedséggel kerekedett felül a Barcán, bár azt is meg kell említeni, hogy Luis Enrique elszámította magát, és rossz taktikával küldte pályára fiait. Az izgalmak után összefoglalunk.

Érdekes dolgokat szül az élet, nemrég még egyszerű szurkolóként vártam az El Clásicót. Gyomorideggel kelve, reggeli közben olvastam a beharangozót, majd egész nap, fokozódó izgalommal a mérkőzésen járt az eszem. De ez a Real-Barca más lesz, hiszen most nekem adatott meg az a megtiszteltetés, hogy írhatok erről a jeles eseményről. Bármi is történjék, ezért az élményért köszönettel tartozom kollégáimnak, és nektek, olvasóknak, mivel nélkületek ez nem lenne. Ömlengés Off. Sokat gondolkodtam, hogy milyen legyen ez a beharang, mert annyi jót olvashattunk már, így egészen rendhagyót találtam ki, ami remélem tetszeni, lássuk akkor...

Valahol tudtam, hogy akármennyire is biztos vagyok a győzelemben, ameddig nem csap át megalapozatlan nagyképűsködésbe, addig nem lehet baj, mert kb. a Halley üstkökösnek kellett volna megjelennie, hogy valami megváltoztassa a dolgok menetét tegnap. Annyival jobbak voltunk, hogy az nem lehet kérdés, az ellen védekezése meg, ismerjük be, nagyban megkönnyítette a dolgunkat. Hajtás után benyomások, nem vesszük át percről percre újra a látottakat, annak nincs sok értelme.

Régi tartozásunk van a Liverpool FC irányába. Ez a Mersey-parti brigád azon kevesek egyike, akik egyelőre pozitív örökmérleget mutathatnak fel a Real Madrid ellen. Sokan emlékszünk még gondolom a 4-0, 1-0 arányú alázásra is, amit a legutóbbi aranygenerációjuk alkotott ellenünk, ahogy a történelemkönyvek azt is jegyzik, hogy az akkortájt is lehengerlő Realt ők verték a BL elődjének döntőjében 1981-ben, akkor viszont, tetszik vagy sem, ők voltak a korszak Barcája.

Rendhagyó poszt következik! Kommentelő társunk, név szerint berc00, átélte minden madridista legnagyobb álmát! A helyszínen tekinthette meg az Athletic Bilbao elleni 5-0-ra megnyert mérkőzést. Megkértük, hogy írja le nekünk/nektek felejthetetlen élményeit, tapasztalatait és, hogy ossza meg velünk a képeit. Nem is húznám tovább, íme első kézből az élménybeszámolója:

Őszintén szólva, kellemesen csalódtam a fiainkban. Nem gondoltam volna, hogy válogatott szünet után, fel tudják majd venni a fonalat ott, ahol lerakták két hete a Bilbao ellen. Hibátlan mérkőzést játszottunk a Levante ellen, Carlónak is ültek a cseréi, úgyhogy zsinórban a második mérkőzésre mondom azt, hogy ez igen! Egyre közelebb az alagút vége, de ne vakítson el ez a néhány kiváló teljesítmény, mert könnyedén egy frontális ütközésbe kerülhetünk a következő héten, ha elhisszük, hogy nincs előttünk akadály. Hajtás után összefoglalunk...

Hosszú idő elteltével ismét képernyők elé ülhetünk, hogy láthassuk kedvenceinket a hétvégi bajnoki fordulóban. Válogatott szünet zavarta meg a madridistákat, hogy folytassák Bilbao elleni formájukat, de remélhetőleg nem a Levante fogja megnehezíteni a dolgunkat. Mindenki saját igényeinek megfelelően kiélvezhette Dárdai Pali kínálta új ínycsiklandó örömfocit. Meghozta valaki ismét a reformokat, rendesen körbe is lett nyalakodva új edzőnk, tehát biztos az EB-re a kijutásunk. Irónia off. Hajtás után beharang...

Tettük már fel magunknak a kérdést, hogy miért pont a labdarúgást szeretjük? Miért pont ez a sport? Hiszen oly széles a lehetőségek skálája, példának okáért ott van az amerikaiaknak a kosárlabda, az NFL, a baseball, a jégkorong, stb. Mindegyik szinte vallási magasságokba emelkedett az Új Világban. Mi európaiak esküszünk a focinkra, s eltántoríthatatlanul ragaszkodunk hozzá, ahogy az amerikaiak a sajátjaikhoz. Mégis, a világon a legnépszerűbb sportág a labdarúgás. Nem értjük, miért szeretik az amcsik a sportjaikat, ahogy ők se értenek minket, a "gagyi focink" miatt. A következőkben ezekre keresem a választ, és a futballal kapcsolatos gondolataimat fogom megosztani két részletben, a fogyaszthatóság kedvéért. Előre szólok, igencsak rendhagyó post következik.

Be kell vallanom, hogy már régóta motoszkált a fejemben egy poszt róla, de csak mostanra jutottam el odáig, hogy meg is írjam. Nem tagadom, Iker mellett ő a legnagyobb kedvencem a csapatból, és nem csak azért kedvelem őt, mert folyton elalélok a játékától, hanem mert emberileg is egy abszolút szerethető srác. Valahol szégyellem is, hogy sem itt, sem a korona mögött nem szenteltünk neki még posztot, pedig már bőven kiérdemelte az itt eltöltött idő alatt, úgyhogy ezt most pótoljuk, méghozzá rendhagyó formában.

Végre egy meccs, ami úgy alakult, ahogy azt a madridista érzelmű szurkolók már régóta várták. Bár fiaink tényleg ellenállhatatlanok voltak, rögtön le kell szögezni, hogy a Bilbao nem gödörben van, inkább mintha a Mariana-árok alján körbeszarosoztak kanasztáztak volna labdarúgó sport helyett. Azért a helyzeteket ki kellett dolgozni, a gólokat be kellett vágni, el kellett táncolni a gólörömöt - most mindegyikből kivették a részüket a srácok. Szubjektív értékelésünk következik.

Az Athletic a spanyol liga egyik legpatinásabb csapata, mellyel általában élvezetes meccset játszik a Real Madrid. Hogy melyik fél számára élvezetes leginkább, azt ebben a párharcban jelentősen befolyásolja, hogy melyik stadionban kerül sor az összecsapásra. Mindkét gárda csapnivaló meccset játszott a Bajnokok Ligájában, meg fogjuk látni melyiknek sikerül jobban a folytatás.

...a kötelező győzelem, míg a szurkolók a meccs nézése közben kerültek ebbe az állapotba. Behúztuk nagy nehezen, de egy kurva árva szót se szólhattunk volna, ha csak egy ponttal távozunk. Citálhatnánk az ordas közhelyet, hogy a csapat csak annyit adott ki magából amennyi feltétlenül muszáj volt, de a meccset látva ez nem felelne meg a valóságnak. Nyilván lesznek még rossz meccseink a szezonban, de a tegnapit néha fizikai fájdalom volt nézni. Hajtás után összefoglalunk.

Nem könnyű beharangot írni egy olyan meccs előtt, amelyik a két csapat szurkolóit leszámítva a lőtéri sánta kutyát se érdekli. Ilyen lesz a mai last minute bolgár túra habfehér kedvenceinknek, és erről távolról se ők tehetnek. Hanem az ellenfél csapata, akikről bármi érdekeset összeszedni már csak azért is nehéz, mivel nincs saját UEFA-kompetens stadionjuk (6100 férőhely, muhaha!), ezért Szófiában lesz a meccs. (Nem ismerős ez pár évvel ezelőttről kishazánkban? Naugye.) Ismét egy olyan meccs, ahol a győzelmen kívül minden más eredmény kudarccal ér fel számunkra, és reméljük, ez nem fékezi be Ronciékat. Lapozás után beharangunk.