Ahogy azt már megszokhattátok, a nyáron felajánlottuk a lehetőséget, hogy vállalkozó szellemű blogger jelöltek kipróbálhassák magukat nálunk. Ez a poszt is egy jelentkezőnktől érkezett. A poszt végén pedig mind a formban, mind pedig a kommentszekcióban véleményezhetitek... 

 

Több mint két hete érkezett meg a keret nagy része az előszezon előtti pisivizsgálatokra, és holnap már harmadik meccsét játssza a csapat a nyáron, méghozzá az örök rivális Barcelona ellen. Nézzük mire számíthatunk!

A szezon első klasszikusára az International Champions Cup keretében kerül sor a napsütéses Miamiban. Már néhány éve részt vesz szeretett csapatunk ezen a (k)alapozáson, amikor is a egy szervezett torna keretében a világ különböző pontjain összecsapnak Európa legjobbjai (az első félidőben, a másodikban a cserék, az ifik és a gyepmester bácsi unokaöccse), és a helyiek, illetve a tévétársaságok ezért sok pénzt fizetnek, aminek egy jelentős része a klubok zsebében landol. Azonban ez nem mindig volt így. 1999-ben és 2000-ben (az utolsó két nyáron, aminek még nem Perez állította össze a programját) a csapat játékosai a svájci Alpokban futottak versenyt a hegyi kecskékkel, megspékelve összesen egy Európán kívüli haknival két év alatt (’00 vs Al-Ahli). 2001-ben jártunk először Amerikában (vs. Roma), és 2006-ig minden éveben vagy itt, vagy Kelet-Ázsiában (Japán, Kína, Szingapúr) járt a csapat. A Calderon-érában főleg az Alpok menti tábor dominált, néhány egyéb európai haknival kiegészítve, majd 2010 után folyamatosan USA béli (illetve egyszer ausztráliai) túrák voltak, kiegészítve európai meccsekkel. Ez annyira profitábilisnak tűnik a csapat számára, hogy tavaly és idén teljesen elmaradtak az európai meccsek (kivéve a Bernabéu-kupa), bár ebben valószínűleg közre játszanak a nyár közepe-vége felé jelentkező szuperkupa meccsek is.

Arról, hogy melyik a jobb megoldás (kecske vagy nem kecske) megoszlanak a vélemények. Én az alpoki megoldás mellett vagyok több okból is. A játékosok koncentrációját és a csapatépítést mindenképp javíthatja egy elvonultabb hely, illetve a jetlag és az utazás okozta fáradalmak sem tesznek jót az embernek egy megterhelő edzőtábor előtt/után. Az USA torna előnyei közül (a nyilvánvaló anyagiakon kívül: jogdíjak illetve merchandising) a helyi szurkolók számára okozott élményt, és a szurkolói bázis növelését látom lényegében, de javítsatok ki, ha tévedek.

Egyszer volt, hol nem volt… Ausztria, 2007

Az ellenfél

Beszéljünk egy kicsit a Barcáról, mert érdekesen állnak eddig a nyáron. Távozott az egyik játékos, aki miatt sok pontot vesztettek Jérémy Mathieu, kölcsönből visszatért Vermaalen (és eddig még nem sérült meg, ami új rekord nála), visszavitték az Everton kispadjáról Deulofeut, és érkezett az eddigi egyetlen érdemi erősítés Nélson Semedo, aki a Dani Alves által hagyott űrt hivatott betölteni, és potenciálját tekintve képes is rá. Külön dicséret, hogy mindössze 30,5 millióba került, ami az idei piacon elég baráti ár egy potenciálisan liga top3 játékosért. Azonban máris gond van vele, hiszen a pénteki edzésen csúnyán összebalhézott az amúgy is elvágyódó Neymarral.

Kíváncsian várom, hogy a brazil játszik-e ellenünk, mert eddig egyértelműen ő volt az előszezon legjobbja a katalánoknál, szóval egy esetleges nem játszatás jelzésértékű lehet a jövőjével kapcsolatban. Az ICC-n eddig két meccset nyertek, többé-kevésbé magabiztos játékkal, de jelenleg nagyobb kérdés, hogy Valverde képes-e egyben tartani az öltözőt, vagy azonnal visszatérnek a tavalyi problémák.

Baráááátok


A csapat

Az eddigi előszezonban a csapat brillírozott, a szurkolók boldogok és elégedettek. Se. A két manchesteri csapat elleni meccseken ZZ és az Ostora láthatóan az erőnlétre helyezte a hangsúlyt. Először 45, majd kb 60 percet kapott a kezdő, és a játék minőségi része nem volt túl hangsúlyos. A City elleni meccs elején a csapatnak elég jól sikerült megvalósítania a folyamatos támadójátékot, sok mozgással, Bale és Isco rendszeres pozícióváltoztatásával, de amint elfogyott a szufla, ez a furcsa előszezoni jelenség elmúlt, és átvette a helyét a MU ellen tapasztalható bágyadt szenvedés, amit ilyenkor várhatunk.

A Barca ellen is valami hasonlóra számítok, bízva, hogy a védekezésünk nem zuhan össze a második félidőben (ha minden igaz, már Ramos is játszhat), illetve további rotációt várok a mestertől, hiszen erre van az előszezon. Fizikumban könnyebb lesz felvenni a katalánokkal a versenyt, hiszen ők körülbelül akkor kezdték az előszezont, amikor mi, ellentétben a két angol csapattal, akikkel szemben pár hét lemaradásunk van. A győzelem a csapatnak, de főleg a szurkolóknak jó lenne. A csapatnak jót tenne a morális boost, ami egy, csak vereséggel záródó előszezon után talán hiányozna, míg a szurkolók között véget vetne a madridizmus egy nagyobb részén jelenleg átfutó világvége hangulatnak.

Általam várt kezdők:

R.Madrid: Navas, Carvajal, Ramos, Nacho, Theo, Casemiro, Kroos, Ceballos, Isco, Asensio, Benzema

Barca: Ter Stegen, Semedo, Pique, Mascherano, Alba, Busquets, Rakitic, S. Roberto, Deulofeu, Messi Suarez

Tv.: Digi sport 1, 07.30. 2:00 - Itteni időzóna szerint. 
 

Ezzel végett ért a vendégposzt! Az alábbi űrlapon és a kommentmezőn keresztül értékelhetitek!