Nem tudom, ki hogy van vele, én nagyon örülök, hogy újra pályán láthatom a srácokat. Örömömet csak fokozná, ha végre láthatnám azt is, hogy élettel, játékkal, jelenléttel töltenék meg sokat érő játékosaink a középpályánkat, és nem hagynánk meg Niel Degrasse Tyson és további kiváló társainak sötét anyag és sötét energia kutatása céljából a területet. Ellenfelünk az Osasuna lesz, mely csapat iránt valahogy soha, semmilyen körülmények között sem tudok pozitív érzésekkel lenni. 

 

AKarim a gólt! 

A válogatott és sérülésgyűjtő szünetet a következő sebesültekkel/fáradtakkal abszolváltuk: James, Marcelo, Casemiro, Isco, Keylor (nem megfelelő ütemben halad a felépülése), Coentrao (Resid, dolgozz rendesen hétfőtől!). Így aztán a nem túlzásba vitt, de egészségesnek tartott mértéknek is betudható lesz a mai rotáció. Nacho (Marcelo helyén (rémálmomban Danilo kap szerepet ott), Kovacic (Kázmér helyén) és a Királyi Gárda Királya Asensio helyén. Benzema is felépült, így a Brand akár kezdőként is szerepet kaphat, véleményem szerint azonban jobb lenne 15-25 percet kapnia ma. Meg amúgy is, nyert ő Aranylabdákat, EB-t, Aranycipőket, hogy azonnal kezdő legyen a visszatérése után? Naugye!

Ha Morata kezd, érdemes lesz megfigyelni az ő játékát CR jelenlétében. Az eddigi bajnokikon igazi csatármozgásokat végzett, de nem lennék meglepve, ha a portugál jelenlétében már más feladatokat kellene elvégeznie.

Ha már Ronaldo: volt képe több, mint három hónappal ezelőtt pályára lépni a Real Madridban. Ezt a hanyagságot csak és kizárólag egy mesterhármassal tudja kimagyarázni. (Suarez góljainak száma mennyi is?)

Kicsit olyan, mintha egy idén ismeretlen Real Madridot látnánk majd ma a pályán. Hiszen eddig azt láttuk, hogy egyre több volt a csapatjáték, a srácok időnként szép támadásokat rajzoltak a pályára, a védekezésben mindenki odatette magát. Most viszont visszatér a kétségkívül és jogosan legnagyobb játékosunk, akinek jelenléte alapjaiban változtathatja meg Gárda játékát (nem csak Moratáét) mind támadásban, mind védekezésben. Így a meccs előtt ezt sem pozitív, sem negatív jelzővel nem tudom felruházni. Majd az Összefoglalóban… összefoglalom a kommentjeiteket ebben a témakörben.

Nagy intenzitású edzés, mozog mindenki. 

Az Osasuna elleni hazai mérlegünk egész biztató az elmúlt 15 évre visszatekintve. Az adott időszakban, amikor elérhető volt a Real számára a pamplonai együttes, 15 hazai meccsből egyet vesztettek el a srácok (az original Galaktikusok…), két döntetlen és a többi…már történelem.

Vendégeink persze lenyilatkozták, hogy bár félelmetes minőséget képvisel és a világ egyik legjobb csapata a Real Madrid, de természetesen győzni jönnek. Ezt az 5-3-2-es (vagy inkább 5-4-1-es) felállásukkal és reményeik szerint számos kontrával szeretnék elérni.

Fogalmam sincs, ki figyel az ilyen apróságokra, de ha nyer a Gárda ma, akkor 15 egymást követő megnyert bajnokival klubtörténeti rekordot állít be ZZ csapata. Ez azért is jó lenne, mert ZZ által is első helyre sorolt bajnoki cím elnyeréséhez (Spoiler-alert): a legtöbb bajnokit meg kell nyerni.

Real Madrid: Kiko Casilla; Carvajal, Ramos, Varane, Nacho; Kovačić, Kroos, Modrić; Bale, Morata, Ronaldo

Osasuna: Nauzet; Clerc, Unai García, Miguel Flaño, David García, Javier Flaño; Oier, Mérida, Cuevas; Romero, Riera

A mérkőzést a Sport1 közvetíti 16.00 órától.

A hét legkomolyabb hírére, miszerint az ATMA társaságában popcornt csócsálva (kikacsintás Déagol gyilkosára)  figyelhetjük a következő két átigazolási szezont, én a következő képpel és az azon szereplő információkkal szeretnék reagálni. Valamint azzal, hogy valóban hátrány a tiltás, azonban a keret minősége okot adhat az BAN elviselhető átvészeléshez.

Reggelizzetek, mozogjatok, szurkoljatok!