Mindannyian jártunk már úgy, hogy beültünk egy étterembe, majd rendeltünk egy kaját és elfogyasztva az volt az érzésünk, hogy bár finom az étel, de semmi extra. Nem elég fűszeres, vagy nagyon egyhangú az ízvilága. Hát számomra ez a helyzet Rafa Benítez Real Madridjával. A királyi gárda szombat délután 3-0-ra diadalmaskodott a Levante fölött, a Santiago Bernabéuban. Ennek köszönhetően 8 forduló után az élre álltunk. Bár az eredmény simának látszik, de közel se indult ilyen könnyen. Kétszer is közel kerültek a hazaiak a gólszerzéshez. Szerencsénkre Navas a helyén volt, ha a védelem nem is. Ezután jött Marcelo majd CR egyéni villanása. A mérkőzés el is dőlt. A végeredményt pedig Jesé állította be. A történtek részleteiről ennyit gondoltam, inkább Benítez receptjére térnék át!
Még mindig kell ide DDG?
Azon gondolkoztam a mérkőzés közben - mert volt rá idő -, hogy mire emlékeztet a jelenlegi Real stílusa. Aztán azaz érzésem lett, hogy olyan, mint a Napoli. Ugyan nem láttam sok meccset, de amit igen az nagyon hasonlít. Kissé szenvedős játék, de igazából semmilyen jellege nincs, miközben a védelem megadta az esélyt az ellenfélnek, hogy diplomatikusan fogalmazzak. Szóval bármily rövid ideje csatlakozott Valdebebasba Rafa, a gárdán érződik a munkája, stílusa. Viszont ennél a pontnál kénytelen vagyok áttérni a lényegi részre: Hogyan is áll össze Benítez szalvétával bélelt szendvicse? Az első pont mindenképp a formáció lenne. Vette a csapat által jól ismerteket és összegyúrta, és a legutóbbi találkozó során is a 4-3-3 és a 4-4-2 egy furcsa elegye érvényesült, amihez még néha fellelhető a 4-2-3-1 is.
Második elem nem más mint a gólgyáros befejező csatárrá formálása, s ezt kiszolgálandó, a támadójátékot is ehhez igazított. Tehát beadásokra épít. Nyílván még az egyéni megoldásokra is bőségesen alapoz, ami viszont roppant nagy szerencsejátéknak minősül. Tökéletes lehet szembe állítani az Atletico/Malaga meccset a szombatival. A Levante ellen összejött, jó napot fogtak ki a játékosok (nem mindegyik). Azonban ez nem mindig lehet így, sőt az ellenfél felkészültsége is döntő lehet. Ezek miatt a futballban csak akkor szabad az egyéni villanásokra építeni, ha az kiegészítésképpen, pluszként jelenik meg a szervezett, felépített támadójáték mellett. Tehát mindkettőre abszolút szükség van, de az arány nem mindegy. Márpedig a játék felépítettségében érzek hiányosságokat.
Másik kritikus pont a középpályás védekezés. Úgy éreztem, hogy több ízben is szabadon hagyjuk a széleket, ami alapból veszélyfaktor lenne Marcelo miatt, de így még inkább az volt. Ennek rendje és módja szerint, nem egyszer kapta üresen a labdát az ellen Marci oldalán. Azért érdekes ez számomra, mert a sérülések ellenére nagyon jó középpályával álltunk ki. Tavalyhoz képest óriási előrelépés történt ezen a téren. Gondoljunk csak bele, hogy hasonló szituációban 1 évvel ezelőtt Kroos mellé Illarramendi és Isco csatlakozott. Ez pedig nem életbiztosítás. Egy Kroos, Khedira, Illarra összeállításba már bele se merek gondolni. Ehhez képest most Kroos, Casemiro és Kovacic szerepelt. Akinek esetleg magyarázni kéne a differenciát, az kérjen továbbképzést Pintér Attilától.
Csak így tovább Casemiro!
Talán sokakban felmerülhet, hogy korai lenne Benítezt és szisztémáját kritikával illetni, de bizonyos jelek már most látszódnak. A stílusának alapjegyei már megvannak, ezek nem is fognak változni. A csapat lesz jobb is, de a rendszer alapkövei lerakásra kerültek és ezekben lehet kivetnivalót találni.
Végezetül pedig egy vitaindító kérdést tennék fel Cristiano Ronaldo kapcsán. Vajon lehetséges-e egy alapvetően csapatjátékra épülő sportban ilyen mértékű egyéni sikerek elérése, anélkül, hogy bármilyen negatív ellenhatása lenne? Ez itt a kérdés. Lehetséges-e ennyi EGYÉNI címet nyerni anélkül, hogy a csapat játéka ne szenvedjen csorbát? Szerintem egyértelmű, hogy nem. Ti, mit gondoltok?
