Carlo Ancelotti 2 teljes szezont töltött el a Real Madrid edzőjeként. Ez idő alatt 4 kupát, köztük a hőn áhított Tizediket is elnyerte. Hogy mit is lehet ilyenkor mondani? Mi megpróbáltuk megfogalmazni. A Madridi Merengués csapata így köszön el az olasz edzőtől. Hajtás után búcsúzunk! (Vigyázat, hosszú lesz!)
krysal:
Summát írni Ancelotti tevékenységéhez nem egyszerű dolog: adott ugye a Real Madrid nevű képződmény, ahol Mourinho alatt megtanulta a teljes vezérkar, a túl nagy szabadság (haha) mivel is jár. Mind e mellé adott Perez is, aki a mindenkori edzőket szereti... nos, mondjuk úgy, a neki megfelelő irányba terelni. A jó Carlo ideális választás volt két éve: van olyan taktikai géniusz, hogy világverő gárdát építsen (lásd a Tizedik, illetve a mostani idény első fele, ahol rettegett Real lehetett volna a csapat új neve), de van is annyira terelhető (lásd még gálacsapat, illetve a keret kialakítása, melyről üvölt, mennyi beleszólása volt a talján Misternek), hogy Florentinónak megfelelő legyen.
Természetesen e kettő egészségtelen elegye vezetett eme dicstelen idénybefejezéshez, majd a távozáshoz is; mert hiszen Madridban általában késve eszmélnek rá, hogy a futballvalóság, és az üzleti szándékok (pl. Bale indokolatlan bebetonozása a kezdőbe) messze nem minden esetben esnek egybe. Az, hogy Carlo nem amolyan joséi keménytökű favágó, csak egy bizonyos pontig érdem, a dicstelen elbocsátáshoz bőven hozzájárult ez is – ha a mindenkori edző látványosan képtelen szakítani a felülről jövő nyomással, különösen a Real Madrid esetében, borítékolható a bukás.
Tudtuk, tudhattuk ezt előre, így viszonylag kevés harag maradt bennem; inkább emlékszem más pillanatokra. A kupadöntőre, a Bayern-gyalázásra némethonban, vagy épp Ramos bólintására a finálé utolsó utáni perceiben, amikor is közel egy évtizedes frusztráció tört elő belőlem, és úgy ugrottam szerelmem nyakába, hogy jöhet innen bármi... Értitek, gondolom. Szívesen gondolok majd vissza a szemöldökére, a BL serlegre, és csak enyhén fedi el mindezt a tavaszi idény nyögvenyelős szerencsétlenkedése; vagy épp az a tény, hajszál választotta el attól, hogy ismét egy sikeres idényt zárjunk. Sajna ez a hajszál jellemezte a Real egész tavaszát – az éppen hogy, de kevés örökbecsűje.
Éppen hogy, de nekem Carlo akkor is pozitív marad. Talán csupán: csakazértis.
IronRock:
Két év, négy trófea, a világ tetejéről a pokolba. Te se gondoltad hogy így lesz, Carlo. Nem is mutatott rá semmi. Az első évben olyat tettél, amit nálunk előtte talán csak Del Bosque tudott. BL-t nyertél kezdésnek. A Barca elleni fináléban megnyert Copa del Rey csak az előétel volt. Ahogy tavaly a BL-ből kivertük a címvédő Bayernt, egyértelmű volt, mi a fontosabb. Buktuk akkor a bajnokságot. Engem nem is érdekelt (másokat lehet), csak a módja, mert az ellenfelek semmivel se voltak ügyesebbek nálunk. De összejött a Décima! És ezt Te hoztad el, Carlo! Te találtad meg Bale, Di María és Ronaldo posztját egyszerre a pályán, hogy a gyilkos kontrák ugyanúgy mentek mint előtte, és a védelem, a csapat egyensúlya se sérült. És hogy a döntőben egy CSAPATKÉNT harcoltunk, küzdöttünk, és nem adtuk fel! Egyensúlyt teremtettél, Carlo. Hiszek abban, hogy ezért hoztak ide. Higgadt, magabiztos, türelmes személyiségként egységbe forrasztottad azt a csapatot, ami Mourinho távozásakor klikkekre szakadozott. De téged egyetlen idény alatt úgy megszerettek a játékosaid, hogy a BL-döntő utáni hivatalos sajtótájékozatatón berohantak és ünepeltek téged!
Akkor el tudtad képzelni, mi szabadult fel bennük és bennünk, szurkolókban. De tudtad, egy dolog a csúcsra feljutni, és ott is maradni. Nem sikerült neked se, Carlo. Hogy rajtad múlott-e? Benne voltak-e a te hibáid is? Hát igen, Carlo, benne voltak. A döcögős kezdés után jött egy 22 meccses győzelmi széria, vezettük a bajnokságot, a BL-csoportot lazán nyertük, aztán...aztán jött az, amitől mi a szezon elején tartottunk. Vékonyak voltunk a középpályán. Kroos és Modric minden meccsen játszott, mert kellett, de helyettesük nem volt. Illarra perceket ha kapott, akkor se bizonyított, és Khedira se. És megtörtént a baj. Jöttek a sérülések, előbb Modricé, majd januárban Pepe, később pedig Hamesz és Ramos dőlt ki hosszabb időre. Nem tudtad kezelni a helyzetet, Carlo. Mentségedre legyen mondva, nincs a világon csapat, amelyik ha négy-öt kulcsjátékosát elveszti, tudta volna kezelni. De a cserepadon ülőknek csak percek jutottak korábban, és ez a te hibád volt. Nem tudtál/mertél/szerettél rotálni, és cserélni is csak akkor cseréltél, ha már nem csak hogy égett a ház, de félig üszkös romokban hevert. Az idény mélypontja, a matractól elszenvedett 4:0-s égés ennek a folyamatnak a legalja. És már akkor megjelentek olyan hangok, hogy ha nem nyerünk idén semmit, neked menned kell. Pedig az őszi menetelés során még úgy volt, hogy szerződést hosszabbítanak veled, de Pérez ilyen. Nem jött össze végül, Carlo. Modric ismét kidőlt, Ramos is, a BL-ből kiestünk egy outsider-ként (tévesen) kezelt Juve ellen. Nem lett semmi trófea. Az üresen, keserűn nézés fokozásaként azonban jött az, amit madridista lelkünk már megszokott, mióta az a kretén idióta az elnökünk. Elküldött téged, és mi azóta sem értjük. Nem értjük, de ideje megbarátkoznunk vele. Mert nem kaptad meg az esélyt, amit megérdemeltél volna, hogy a hibáidat kiküszöbölve újra a csúcsra vezesd a csapatot. Mert a hibáid ellenére is szerettünk téged, Carlo. Talán a túlzott kompromisszumkészséged vezetett el ehhez a bukáshoz. Talán mert mindig is megalomán teljhatalmú klubtulajdonosok/elnökök elvárásainak kellett megfelelned. Így volt ez a Juventusnál, a Milannál, a Chelseanél, a PSG-nél. De lefogadom, hogy ilyen mértékű nyomással sehol nem találkoztál. Sehol nem szóltak bele úgy a munkádba mint itt. És Te nem tudtál a megfelelő pillanatban a sarkadra állni, pedig a teljes öltöző, a szakmai stáb, és a vezetőség legnagyobb része is melletted lett volna. De Te nem forradalmat akartál, Carlo. Te csak a munkádat akartad végezni, amit befejezni nálunk már nem tudsz. Sose tudjuk meg, mi lett volna, ha maradsz. Ha tanulsz a hibáidból, ha azt csinálhatod amit te szeretnél, ha... de nincsen ha. Ez már a múlt. És nekünk Péreznek a legmélyebb pokolba kívánása mellett csak egy dolgunk marad feléd, Carlo. Hogy megköszönjünk mindent! Köszönjük a Décimát, a Barca elleni Copa del Rey-t, az Európai Szuperkupát, a Világkupát! Köszönjük a feledhetetlen pillanatokat, amikor együtt lélegeztünk, örültünk, sírtunk, nevettünk a csapattal, és amikor kétségek gyötörtek minket, mindig jött valahonnan a válasz: Carlo knows! Bár így lett volna. Abból a szeretetből, rajongásból, érzelmekből ami itt rád áramlott az elmúlt két év alatt, már te is tudod, milyen madridistának lenni. És te is kicsit azzá lettél.
Arrivederci Carlo, köszönünk mindent!
sultan:
Azt gondolom, nem volt nála jobb opció, amikor szerződtette a Real Madrid. Legalábbis a "mozdítható" edzők közül. A csapattal viszonylag hamar megbarátkozott, s bár volt pár döccenés, rossz eredmény, de érezni lehetett, hogy nagyon pozitív változások indultak el az öltözőben. Carlót átjárta valami nyugalom, ami látványosan kezdett átragadni a Mou éra által megtépázott idegrendszerű csapatra. Az első évének legnagyobb pozitívuma, hogy lenyugodott a csapat, nem voltak többé botrányos sajtótájékoztatók, nem jött ki az öltözőből hír megosztottságról, veszekedésekről, s a pályán is nagyobb lett az egység. Úgy tűnt, Zidane-nal remekül kiegészítették egymást, míg Ancelotti a taktikát, a rendszert rázta gatyába, addig francia segítője a tüzet tartotta életben. A Décima megnyeréséhez kellett némi szerencse, különösen a döntőben, de jól láthatóan a csapat a szezon előre haladtával lett egyre egységesebb, pontosabb, céltudatosabb. A forma időzítése remekül sikerült. A Liga utolsó fordulói elég kaotikusan teltek, nagyon könnyedén meg lehetett volna a bajnokságot is nyerni, csak abban a fázisban már minden a BL-nek lett alárendelve. A Barca ellen elhódított Király Kupa mind pszichés, mint szakmai szempontból nagyon fontos volt.
Már az első évben látni lehetett, hogy Carlo nem szívesen bontja meg a gála kezdőjét, de ehhez az is hozzá tartozik, hogy amikor nagy ritkán mégis megtette, a csapat nem játszott túl fényesen. Ez is arra sarkallta, hogy hacsak lehet, ne változtasson.
A második évében egy hatalmas pszichológiai teherrel a nyakban kellett újra harcba indulni. A megnyert trófeák - MINDIG - megtépázzák a motivációt. Ezzel nagyon nehéz mit kezdeni. Erre talán sokkal jobban fel lehetett volna készülni. Ilyen előzmények után nem lehet a második évet is ugyanúgy csinálni. A rotáció hiánya, a második sorból érkező játékosok mellőzése és önbizalmuk lerombolása nem múlhatott el következmények nélkül. Ahhoz, hogy nagyon keveset játszó futballistaák 15-20 percre beugorva maradandót alkossanak (amikor már a társak a pályán fáradtabbak, koncentrációjuk alacsonyabb, és a bizalmuk sem töretlen becserélt játékosban) nagyon nehéz. Ez talán az év vége felé egyedül Chicharítónak sikerült többé-kevésbé. De a legutóbbi szezont mégis a sérülések tették tönkre. Bebizonyosodott, hogy a padunk rövid, nincs megoldás egy Modric, egy Ramos, de még James pótlására sem. Nem csak arról van szó, hogy valaki más játsszon kulcspozícióban, de a játékrendszert is módosítani kellett volna a beszálló játékosok képességei, lehetőségei figyelembe vételével. Ez látványosan nem sikerült. Ebbe belejátszott a cserék mellőzése, a kezdő csapat fáradsága, és Carlo tutyimutyisága is. Az hogy Bale, a csapnivaló formája ellenére állandóan kezdett, megkockáztatom, hogy a szezonba, és az edző állásába került. Valahogy ki kellett volna rázni Bale-t ebből a fásultságból, s ehhez nem olyan nyilatkozatok kellettek volna, amiket a mester megtett, s jó párszor a padra kellett volna ültetni, pihentetni, ha az kell. Ami előny volt Carlo oldaláról az első évben, a lakonikus nyugalom, az állandóság, stb., az a másodikban hátránnyá változott. Látványosan képtelen volt változtatni, nagyon ritkán tudott egy meccsbe belenyúlni, számtalan olyan összecsapás volt, ami után azt mondtuk, hogy rosszul meccselt.
Ez amiatt nagy probléma, hogy még így is (most sok "ha" következik), ha a Villarrealt megverjük a Bernabeuban, ami nem lett volna ördögtől való gondolat, és a Nou Campból elhozzuk a többszörösen megérdemelt egyik pontot, akkor bajnok lett volna a csapat! Ha Bale a Juve ellen értékesít egyetlen helyzetet a 15 kihagyottból, akkor most a BL finálét nem a jól kipárnázott foteleikből élveznék a Real játékosai, hanem a pályán. Ami Décima esetében a 93. percben összejött, az a második szezonban többször, több mérkőzésen nem. Ez az apró különbség, amit hívhatunk szerencsének, de inkább a motiváció hiányának kellene nevezni, okozta a két szezon közötti különbséget. Nüanszok voltak ezek.
Hogy Ancelotti menesztése renden van-e? Nehéz kérdés. Mert a második szezonban elkövetett hibái miatt simán kirúgható egy Real Madridnál (gondoljunk csak Maverick cikkére a nagy csapatok elleni teljesítményünkkel), viszont a Décima miatt és mert tényleg kicsin múlt ez az év, talán megérdemelt volna még egy szezont. Ő is, és a csapat is sokat tanult volna belőle. Ha tényleg Benítez jön a helyére, akkor a váltásra a válaszom egy kategorikus NEM!
Maverick:
Vegyesek az érzéseim! Ahogy vegyesek voltak akkor is, amikor érkezett Carlo! Igen, be kell vallanom, hogy nem villanyozott fel a hír, de különösebb ellenérzést sem váltott ki belőlem. Carlo Ancelottit természetesen sikeres edzőnek tartottam – nehéz is lett volna más véleményt alkotni róla –, de valahogy nem tudtam semmilyen különleges sikert a nevéhez kapcsolni, nem láttam benne azt a bizonyos szükséges pluszt. (Sőt, ha őszinte akarok lenni, akkor leginkább a Deportivo elleni 4-1-ről való kiesés és a Liverpool ellen 3-0-ról elbukott BL-döntő égett bele a memóriámba.)
Pár hónap alatt kiderült, hogy Carlo legjobb tulajdonsága éppen az volt, hogy a kívülálló semmi különöset nem tud hozzá kötni: nem csap át médiaháborúba minden meccs, a játékosai nem akarják átharapni az ellenfél torkát (vagy kulcscsontját), a csapatai nem róla szólnak. Felüdülés volt ez a Mourinho korszak után, és érezhető változást hozott a pályán is. Elmaradtak a felesleges piros lapok, a botrányos megmozdulások, kevesebb lett a dülledő verőerekkel történő bíró rohamozás, és búcsút inthettünk végre a találkozók utáni bicskanyitogató nyilatkozatoknak is. Olyannyira, hogy Carlo szinte átesett a ló túloldalára: nyilatkozatai még annyi figyelmet sem érdemeltek, mint egy átlagos nemzeti konzultációs kérdőív. Elmondta a szokásos paneleket, és bármelyik Sport1 szakkommentátor megirigyelte volna a közhelyek terén mutatott már-már klasszikus műveltségét. Utólag visszatekintve lehet, hogy mindez szándékos volt: Carlo így kezelte a sajtót, pontosan így kezelte le őket. Hülye kérdésekre hülye válasz mondhatnánk, de inkább úgy fogalmaznék: olyan válasz, aminek nem lesz következménye, amit lelkesen leírnak a firkászok, de két nap múlva nem emlékszik rá senki. A többi meg az öltözőre tartozik... Dicséretes hozzáállás ez a mai világban, és hiányozni fog!
Az első felkészülési időszak után epekedve vártam, amint az Isco-Özil-Modric tengely szétpasszolja Európát, hogy aztán búcsút inthessek csalódottan Gülünek, és betoppanjon a nyár végén Bale. Carlo javára legyen mondva: megoldotta a helyzetet, pedig szeptember elsején mindent elölről kellett kezdenie. Ahogy képes volt megtanítani a – ne szépítsük – nem éppen tanulékony Marisnak – LvG mesélhetne erről ezen szezon után – egy új szerepkört, az már önmagában dicséretet érdemel. Miként az is, ahogy Hámeszt és Kroost zökkenők nélkül a csapatba tudta illeszteni. Ráadásként pedig az első évben a sajnálatos sérülésig fokozatosan építette fel Jesét is...
Maradt azonban így is hiányérzet bennem tevékenységével kapcsolatban: Khedira, Illara, Silva, Casemiro szisztematikus leépítése, ami párosult azzal, hogy a sérülések eredményeként mégis csodát vártunk tőlük, amikor nem maradt más lehetőség... A kőbe vésett kezdő, a Bale-hez való ragaszkodás, a BBC érinthetetlenségének havonta történő elismételgetése... Ezekről szívesen megkérdezném személyesen őt. Tényleg nem lehetett máshogy nyerni egy Eibar ellen? Tényleg ez motiválta a többieket még jobb teljesítményre? Nem voltunk ott, nem tudhatjuk... Ahogy azt sem, hogy mennyire szólt bele a vezetés az edző munkájába. Én abba a táborba tartozom, akik szerint nehezen elképzelhető, hogy minden jó döntés az edzőt dicséri, míg minden rossz Perez rovására írható. Még ha így is lenne: akkor is fel lehetne ezt hánytorgatni Carlónak, mert Mou idejében ez láthatólag nem így volt, tehát van más lehetőség is. (Na meg Perez legyen a talpán, aki kirúgja az edzőt, csak mert nem az ő kedve szerint rakta össze a csapatot, de megnyert mindent...) Na de ne kanyarodjunk el véglegesen a konteók világába! A legfájóbb számomra az előző posztom témája: a Top3 csapat ellen szerzett 4 pont; az Atletico elleni vesszőfutás; a tény, hogy a 2 év alatt egy kezünkön meg tudjuk számolni, hogy hány fontos meccset sikerült megnyerni. Ezek kérdőjeleket hagynak bennem, miközben persze fülig ér a szám a 10. miatti mosolytól és a vitrinbe kerülő kupáktól. Miért történt így? Mit lehetett volna másként csinálni? Soha nem fogjuk megtudni.
Mindent összevetve köszönettel tartozunk ezért a két évért, amit tekinthetünk a José utáni konszolidációs időszaknak is. A Carlo által teremtett légkör jót tett sok játékosunk mentális fejlődésének, és összességében sokkal több pozitívumot hozott, mint negatív élményt. Szidtuk persze, bosszankodtunk rajta, de örültünk is vele. Nem örültem, amikor érkezett, de megszoktam és megkedveltem, most pedig nem örülök, hogy távozik...
Zizou:
Azonban nem akarták..., de itt már csak így mennek a dolgok, Pérez a góré és nem tűri meg a hibákat. Pedig aztán érdemes lenne körülnézni az ő házatáján is. Akadnak érdekes dolgok, példának okáért: a 12 éves elnökségi ideje alatt több, mint 1 milliárd eurót költött a "csapat fejlesztésére", s ennek ellenére csupán 2 BL-re és 3 bajnokságra futotta. Én simán feltenném a kérdést, hogy ebből ennyi a max vagy van jobb is?
Mindez Ancelottin nem segít és a helyzeten már nem változtat. Csak sajnálni lehet, hogy nem látjuk mit hozott volna a 3. év. Én hiszem, hogy megint egy sikeres szezon következett volna. De a szakmai előrelépés garantált lett volna, mivel eddig minden évadban fejlődés volt tapasztalható. Sokan talán elfelejtik a hibák mellett a zseniális húzásokat, amiket megtett, pedig az íteletnél azt is a mérlegre kell helyezni.
Talán már csak annyi maradt hátra, hogy emlékezni a legszebb pillanatokra: Xabi utolsó tündöklésére, Di Máría szárnyalására, a nagy meccsekre, amikor többen rendkívűli teljesítménnyel rukkoltak elő. Vagy a BL finálé utolsó 25-30 percére, amikor A CSAPAT úgy hajtott, küzdött és játszott, mint még soha! De a 22 meccses győzelmi széria is remek emlék marad. Így búcsúzom tőled, Don Carletto, s mardosó hiányod mellett csak remélni tudom, hogy egyszer ismét Te ülsz a Real Madrid kispadján! Viszlát Mister!
Jah, és PérezOut!
Carlo sok kritikát érdemelt, de a legnagyobb része ilyen meccs közben felhevült szurkolói jobbantudás volt. Én mindenképpen megtartottam volna a rágozó nyugalomgenerátort, de ha már így alakult, akkor csak Kloppra váltanám le. Benítez ha jönni fog, biztosan sikeres lesz, mivel Olaszországban a 2. legjobb kerettel egyszer befutott 3.-nak, egyszer meg 5.-nek, ez a bravúr a második legjobb spanyol kerettel is sikerülhetne. Annyi szerencsénk lenne, hogy a BL-selejtezőn a következő szezonban nem kaphatnánk baszk csapatot. Remélem, mindenki érti az iróniát.
Két éve, amikor kinevezték Ancelottit a Real edzőjének, semleges érzéseim voltak. Furcsa volt egy olyan edzőt magunkénak tudni, akiről nem beszélt a média, aki minden féle botrányt elkerülve csupán tette a dolgát az éppen aktuális csapatában. Top edző. Ezt akkor is tudtuk, mégis bizonytalan voltam abban, hogy ő valóban az-e, akire akkor szükségünk volt. Mint utólag kiderült, igen. Mourinho után szükségünk volt arra, hogy a csapaton belüli versengések elhalkuljanak, vagy például arra is nagy szükségünk volt, hogy eltűnjenek a gyerekes hisztériás rohamok egy elvesztett El Clásico után. Sajnos mindenből volt bőven. Változásra volt szükségünk. Változtatni kellett a hozzáállásunkon, a taktikánkon és a keret összetételén is. Kellett egy edző, aki más filozófiát hozhat a csapatba. Carlo Ancelotti a lehető legjobb választás volt a lehetőségekhez mérten.
Emlékszem az első felkészülési szezonra. Carvajal, Nacho, Jesé, Morata, Isco, Illarra és Casemiro érkezett a csapathoz, ami –ismerve az elnökünket- meglepetés volt. Furcsa volt, hogy fiatal „nemsztár” játékosokkal töltjük fel a keretet, (igaz, azért a nagy dobás sem maradt el Bale személyében) nem beszélve azokról, akik már az utánpótlásunkban is bizonyítottak. Talán nem túlzás azt mondanom, hogy a madridisták jelentős részének imponált az új átigazolási politikánk. Bíztunk benne, hogy ez nem egy egyszeri alkalom, hanem valami tényleg megváltozik. Bíztunk abban, hogy Carlo véglegesen elhoz egy változást, ami nem csak, hogy eredményes, de szimpatikus is. Hiába indult döcögősen az első szezonunk, főleg a nyári hakni meccsek tükrében, szimpatikus volt a csapat játéka. Mi magunk is láttuk a fantáziát és a potenciált, ami abban a keretben rejlett. Igen döcögős volt, hiszen meg kellett találni Isco, Bale, Modric, Di Maria és Ronaldo posztját egy olyan felállásban, ami egyszerre gyors kontrákkal operál, de emellett felállt védelem ellen se mond csütörtököt és talán, ami ennél is fontosabb, az a védekezés és a támadás közötti egyensúly. Idővel minden kloppolt klappolt, és megtalálta azt a formációt, amiben mindenkinek fontos szerep jutott. Emlékezzünk vissza Xabi apó karmesteri teljesítményére a legfontosabb meccseken vagy, hogy Modric miként vezényelte a támadásainkat, vagy éppen Di Maria miként hajtott ezerrel. Carlo zsenialitását mutatja, hogy mindezt így egybe gyúrta. Személyes véleményem az, hogy Di Maria új posztja és szerepköre volt az egyik legfontosabb a tavalyi szezonban, és ennek köszönhetünk nagyon sok mindent. Szerintem Carlo legzseniálisabb húzása volt, amit nálunk követett el.
Tavalyi szezonunk közel tökéletes volt. A lehető legjobban időzítettük a top formánkat, sőt még az is látszott, hogy BL priorítást élvez a bajnoksággal szemben. Szépen látszott, hogy a csapat egész éves munkája és motiváltsága a bajnokok ligájában csúcsosodik ki. A kupadöntő egy finom előétel volt, arra tökéletes volt, hogy még nagyobb étvágyunk legyen. Mindenki tisztában van azzal, mit is jelentett minden madridista számára a La Décima, és azt is tudjuk, hogy ebben Carlónak óriási szerepe volt. Meg kell előtte hajolni, mert biztos vagyok benne, hogy nagyon kevés olyan edző van, aki első évében épít egy olyan csapatot, ami összeérik annyira, hogy megnyerje a BL-t.
Nyáron viszont eljött az, amitől mindenki félt. Mégpedig az, hogy újra kell kezdeni az építkezést. A keret összetétele nem megfelelő, hiányoznak a bevetésre kész minőségi csere játékosok. Ebben bizony hibás Carlo is, de a felelősség nagyobb hányadát nem az ő számlájára írnám. Ennek ellenére pillanatok alatt kifőzött valamit, amitől a fél világ retteget. Carlo ezt is megoldotta. A sérülés hullámunk viszont rávilágított Ancelotti legnagyobb hibájára, ami a tavalyi szezonban még nem jött elő ekkora mértékben. A túlzott ragaszkodása a gála tizenegyhez. Úgy vélem, hogy ez nagy mértékben közrejátszott a menesztésében. Hiba volt ennyire ragaszkodnia hozzá, még akkor is, ha a cserepadunk rövid. Szerintem itt mindenki fel tud sorolni egy tucatnyi mérkőzést, ahol több kulcsjátékost lehetett volna pihentetni.
Úgy gondolom, hogy indokolható az a döntős, amit Pérez nehezen(?), de meghozott. Még akkor is, ha ezt sokan inkább érzelmi oldalról közelítik meg. Köztük én is. De a hibái ahhoz vezettek, hogy idén kupa nélkül zártuk a szezont. Nem értek egyet Pérez döntésével, mert ez nem ilyen egy oldalú, ráadásul a sérülésekről senki nem tehet, ami még jobban befolyásolta a szezon végkimenetelét, mint bármi más. Indokolható ez a döntés, mivel az elmúlt két évben nem mutatott Carlo semmi féle hajlandósságot afelé, hogy változtasson a hibáin. Pedig ez tavaly is jellemző volt, vegyük példának az elvesztett bajnokságot. De nem tanult a hibájából. Sok minden közrejátszott a dolgok lefolyásában, és ezek nem róhatók fel egy személynek. Én személy szerint nem értek egyet a menesztésével, még mielőtt félreértenétek, de sajnos nem kell nagyon elrugaszkodni a tényektől, hogy indokolhatóvá váljon. Ha nem vennénk figyelembe, hogy milyen a repertoár az edzőjelöltek körében, akkor elfogadható a döntés. De ha az egészet nézzük, és próbálunk minden lehetséges körülményt beleszámolni, szorozzunk így, osztunk úgy, integrálással számoljuk ki a függvény alatti területet, a végeredmény mindig ugyanaz: Carlo Ancelotti megérdemelt volna még egy szezont. (tizedes jel után, meg csak annnyi van, hogy: Pérez, anyád!)
