Az első félidő során valami ilyesmi zajlott a fejemben: 

És ilyenkor teszem fel a kérdést, hogy "ebből mégis hogyan ne írjak negatív hangvételű posztot"? De most komolyan, mit lehet írni ilyenkor? 

A meccs szörnyen kezdődött a számunkra, sőt annyira bent ragadtunk az öltözőben, hogy ez az egész első félidőre rányomta a bélyegét.  Dekoncentráltan, álmosan játszottunk. Míg a hazaiak sikerre éhesen rendesen pörögtek. Benitezen mégse fogom számonkérni a mentális felkészülés hiányát, hiszen taktikailag sem sikerül felkészítenie a csapatot az ilyen jellegű komoly összecsapásokra. Márpedig hogyan lehetne bárkin is számonkérni a mentális felkészítés hiányát, ha taktikailag se képes? Habfehér gárdánk Benítez vezetésével képtelen volt egy épkézláb támadást vezetni 45 perc alatt a La Liga 5. helyén álló csapat ellen! A Villareal teljes mértékben kézben tartotta a mérkőzést és csupán a gyengébb helyzetkihasználásuk miatt nem lett 4-0 az első játékrész. Olyannyira szenvedősre sikeredett az első 45 perc, hogy erősen gondolkoztam a meccs további nézésén. (Végülis maradtam, de csupán a 75. percig bírtam.)

* - de mégsem...

Csere nélkül folytatódott a meccs, de szerencsére a fiúk kezdtek magukhoz térni. Kicsit olyan volt, mintha félidőben nekifutásból tökön rúgtak volna mindenkit, azzal a kiáltással, hogy: JÓREGGELT! Itt labdarúgó mérkőzés folyik és nem ártana elkezdeni játszani. A szenvedés továbbra is jellemző volt, de legalább nagy nehézségek árán helyzetekig jutottunk. Ugyan gólra váltani egyiket sem sikerült, de legalább sok próbálkozásunk volt, bár a kaput nem nagyon találtuk el. Mindez talán annak volt köszönhető, hogy a játékunk kiszámítható, egysíkú és esetleges. Érezhető volt, hogy itt aztán nem lesz fordítás és bele kellett nyugodnunk, hogy ezúttal se használjuk ki a Barca botlását. Benitez hiába mondogatja, mint valami papagáj, hogy a katalánok fognak még pontokat hullajtani, de a probléma az, hogy mi is. 

A legaggasztóbb talán Benítez hozzáállása. Hiába a jelentkező gondok, a stratégián továbbra se változtat. Remek lenne bekukkantani a színfalak mögé, érdekelne mi zajlik ott. Szerintem két lehetőség áll fenn: 

1. Amit Benítez kér a csapattól azt ők teljesítik is. Ebben az esetben viszont be kell látni, hogy ezzel a játékosállománnyal, ezzel a taktikával ennyire vagyunk képesek. Nem szabad fejlődést várni.

2. Rafa által kérteket a játékosok nem tudják megvalósítani és emiatt nem jönnek az eredmények. De itt felvetődik, hogy vajon miket követelhet, ha több mint 4 hónap alatt nem sikerült elsajátítani. 

De bármelyik is fedi a valóságot nem áll jól a szénánk!
 

Védekezés és támadás:
Bátor vállalkozásként is lehetne kezelni azon tényt, hogy mesterünk 2 szem középpályással állt fel a Villareal ellen, de inkább volt ostobaság. Annak köszönhetően, hogy Bale és James nem zárt vissza kellő mértékben, Modricsnak és Casemirónak kellett volna megszűrni az ellenfél rohamait. Láthattuk mennyi sikerrel tették mindezt. Az ellenfélnek sikerült létszámfölényes helyzeteket kialakítania így szinte gond nélkül képes volt átjátszani a középpályát. Ennél fogva nem igazán kritizálnám Casemirót. Másrészt a széleket is jól játszották meg, ezért nem egyszer sikerült széthúzni a védelmünket, amikből igencsak nehezen jöttünk ki kapott gól nélkül. 

Az offenzív fázis hasonlóképpen alakult. Folyamatos létszámhátrányban voltunk, sőt a támadásban résztvevők többnyire túlságosan távol helyezkedtek el ahhoz, hogy hatékonyak legyenek. Valamint Benítez továbbra is feladja a pálya középső részét és üresen hagyjuk. A széleket pedig nem tudtuk kellően átjátszani így dacára a rengeteg beívelésnek, támadásban impotensek voltunk. Hiába várja bent, középen Benzema, CR és akár Bale is a labdát, erre könnyedén felkészülnek az ellenfelek és ártalmatlanná teszik ezen próbálkozásokat.Kicsit olyan ezzel a taktikával, mintha kezdésből hátránnyal indulnánk. 

Összességében, a nézhetetlen játék ezúttal eredménytelen is. Rafa Benitez kénytelen lesz fejlődésre bírnia csapatot, mert csupán a Malmö szintű csapatok ellen gálázni nem lesz elegendő Madridban, de más top klubban sem. És, ha a szezon hátralevő részében is ez eddig látottakat kell nézni, akkor nem kérdés, hogy le fogok szokni a Real Madrid meccseiről. 
 

Összefoglaló: