Telt ház nem várta a Realt, no meg az ellenfelét, azért ezen meglepődtem. Azon már nem, hogy az első kemény becsúszásra 10 másodpercet kellett várni, mikor is a félpályánál Lucast az egyik mehikói megkínálta. Szép kilátások.

 

Az első szögletet az América rúgta, de előtte már látható volt, hogy ha védekezniük kell, akkor azt 10 mezőnyjátékossal képzelik el. Nem lesz könnyű dolgunk az első gólig – gondoltam ekkor. Aztán figyelmeztettem magam, hogy azt az első gólt azért lőjük mi! Ehhez Ronaldo egész közel volt a 15. percben, de les címén érvénytelenítették a kapufáját. A köztes időben mezőnyben nyögdécselés és pár megindulás-szerűség,  valamint a fehér balettünkre jellemző beadások jelentek meg. Ronaldo egyébként meglepően sokat mozogva, az egy-egyeket felvállalva játszott, ez bizony a Negyedik hatása. (Nem, nem az Arsenallal folytat tárgyalásokat.)
 

Benzema viszont nem találta a helyét a madártej-színű mezt viselő ellenfelek között a meccs elején, tehát biztos voltam benne, hogy lő majd egy gólt.  

Az a 20. percre nyilvánvaló lett, hogy egy sebességfokozattal gyorsabb játékkal már vezetnénk is, minden alkalommal, amikor labdát szereztünk, hagytuk, hogy visszarendeződjenek.

Ibora Marcelo labdaeladása után egy bemelegítő-lövéssel köszöntötte a szülinapos Navast, a fordulásból Benzema – kezdett éledezni – pörgetése után Ronaldo indult meg három-négy védő között, amit követett egy szabálytalanság és egy CR szabi. Gól lett? Nem. Arcplasztikát vállalt a jószívű CR.
 

Egy perccel később és 7 méterrel hátrébb Lucas harcolt ki pontrúgást, és én pont arra gondoltam, hogy ezt már Kroos lövi be. Reményeim szerint pontosan, ám pontatlan lett.

Jött a 26. perc eleje, egy remek labdaszerzés a középpályán, Ronaldóhoz kerül a labda, aki indítja Lucast, a labda pontos szélről, Ronaldo viszont a kapufára fejelte azt. Szép akció volt - épp, csak egy kicsi hiányzott. Benzema a kipattanót nem tudta gólra váltani, de érezhető volt ekkor, hogy már nincs messze a vezető gólunk.

A 27. percben érkezett Kroos bal lábas lövése, amit kisebb bizonytalanság mellett fogott Munoz. A mexikóiak a 30. percben gondoltak egyet és felvezettek egy támadást, ami bántóan semmilyen ellenállásba nem ütközött, de az oldalháló velünk volt.
 

32. perc: Lucast döntik, bíró fúj, Ronaldo is, csak máshogy. Kapus állít, Ronaldo terpeszt, sorfal vigyázban, labda útjára, védő hasa fáj, kipattanót ballal Ronaldo azonnal vissza, kapus védése látványos, Benzema gól, partjelző int: les. Csapó!

Kroos egy lapos felpasszal kínálta meg Ronaldót, de az egyik védő beleért, így csak félig volt meg az akció. Az ilyen eseteket nagyon sajnálom, mert gól nem lesz belőle, sőt, kapura lövés sem, így gyakran nem is emlékszünk arra, hogy Kroos, Modric, Isco, James milyen zsugákat indít útjára.

Aztán Modric labdaszerzése és forgolódása után Kroos juttatta el a labdát Ronihoz, ő ismét Lucast indított szélen, aki laposan visszajátszotta Ronaldónak és a portugál – most figyelj! – nem lőtte rá (kiszorított helyzetből), hanem betette – nem azt – középre, de Benzema nem hitt ebben a projektben, így nem érkezett. Pedig ez most a Nagykönyv szerint volt lejátszva.

Lucas és Carvajal Kroos segítségével megbolondították a mexikóiak bal oldalát, de Dani beadása nagyon, sőt bántóan pontatlan volt. Sok helyzetet kialakít a csapat, de a befejezés folyamatosan hiányzik.  Válaszolt az América is:  Da Silva elfutása és lövése, amit  KelyLORD szögletre mellelt.  A szögletet Casemiro fejelte ki, de nem sikerült felszabadítani, sőt, Dani egy talán felesleges becsúszással veszélyes pontrúgást ajándékozott az Américának. Ezt olyan pocsékul oldották meg, hogy Kroos indíthatta – pontatlanul – Ronaldot. Megint egy apró hiba.

A 41. percben Benzema volt lesen, így feleslegesen vetődött a fotósoknak a kapus a lövésre.

Az utolsó percek lepörögtek volna eseménytelenül, ha nincs Ronaldo és Modric kitartó passzolgatása, a horvát varázsló Kroost is bevette a játékba, aki látta a folyosót (mint korábban Ronaldo esetében is), és Benzema elé tálalt. Ő pedig talált. Meg van a vezetés, innen egyszerűbb lesz – gondoltuk.
 


Ezzel a góllal Benzema a Real első játékosa, aki két különböző Klubvilágbajnokság kiírásában is betalált. Kroos pedig a spanyol bajnokság középpályásai közül a legtöbb gólpasszal bír – minden idei sorozatot figyelembe véve.

Csere nélkül kezdtük a második félidőt, jöjjenek a közép-amerikaiak, mi meg ellencsapunk – és közben senki se sérüljön meg. Főleg a mi oldalunkon!

Mire ezt leírtam, majdnem kinyírták Modricot…

 Az 50. percben újra lesre futás volt – ezt nagyon jól csinálták a vendégek, szinte minden lescsapda működött náluk.

Az 51. percben újra Kroos jöhetett egy pontrúgással, amit ismét Lucas harcolt ki. Az ívelést Benzema szabadította fel. Most mégis, mit vártunk? Lőtt egy gólt, innen már azt csinál a pályán, amit akar.

A letámadásaink még nagyon lassú tempóban is képesek voltak megzavarni őket – érezhető volt a két csapat közötti különbség, még akkor is, ha a gólokban ez nem mutatkozott meg.  A Real továbbra is azt csinálja Zidane-nal, amit már a német Farkasok óta: nem hengerel, csak a minimumot hozza a fontos meccseken (kivéve vs ATMA). Pedig… Florentino a napokban az öltözőbe ment és arra kérte a csapatot, hogy a látványos és tagadhatatlanul élménydús utolsó perces győzelmeket hagyják el és zárják le korábban a meccseket.

Egy tizenhatosunk utáni labdaszerzést követően Lucas és Cé végig vitt egy akciót, amit most nem a Nagykönyv szerint játszott le Ronaldo, elönzőzte. Ez is jól mutatta – mármint az akció – hogy Lucas nagyon nagy értéke a csapatnak. Játszani tudó és, ami talán fontosabb: akaró játékos.

Benzema időközben belejött ebbe a töketlenkedésbe, mert Modric kiváló labdaszerzése és remek kiugratását képes volt rossz irányba átvenni, oda is lett a lehetőség.

60. perc: Ronaldo megint Lucast indítja a jobb szélen, Lucas most visszapasszolja a második hullámban érkező portugálnak, de a lövését blokkolták a védők.
 

Érdekes dolog ez a foci: Benzema, aki egy szép labdaátvételen és kiforduláson túl csak a gólt tudja felmutatni – eddig hozza a meccset. Ronaldo, aki mezőnyben és a kapu előtt is nagyon aktív – gól nélkül a mai meccsen. Mire ezt leírtam, Ronaldo már a saját kapujánál szorgoskodik, kifejel egy veszélyes pontrúgást.

Modric megint varázsolt, passzát Dani kapta, aki Lucast indította a szélen, a beadást Ronaldo fejelte ki, mint egy védő (Benzema rendesen takarta a labdát előtte), Modric pedig félfordulattal húzta kapu mellé a játékszert. Ez sem ment be.

A 68. percben Ronaldo rontott el egy keresztpasszt Marci felé, de hamar visszaszereztük a labdát Dani révén, aki a tizenhatosra betörve hosszan tolta meg a labdát, felszabadítottak a mexikóiak. Mindkettő komoly esély lehetett volna.

A 69. percben Dani passzolt vissza rosszul Luka Modricnak, aztán egy túlgondolt támadásépítést szenvedhettünk végig. Érik az a második gól, de ne felejtsünk el szüretelni sem.

 

Első cserénk James volt a 72. percben Kroos helyére, a csere előtt épp azt mondja Zidane-nak, hogy majd oda figyeljen, mert ott adj ma gólpasszt. A 75. percben Modric lövése érkezett, második hullámból – úgy látszik, Zidane ezeket csak ritkán kéri a csapattól, utoljára én a Sevilla elleni augusztusi címmérkőzésen láttam ezt, amikor Morata pakolgatta vissza lövőre.

Az utolsó negyed órára úgy fordultunk, hogy megint nem zártuk le a meccset, miközben Ramos sincs a pályán – gondolok itt arra, ha nehézzé vált volna a meccs. Folyamatosan voltak helyzetecskéink, csak elrontotta őket a csapat. Közben Morata jött az utolsó 10 percre. A 82. percben James szerzett labdát, továbbította Modricnak, aki lőtte Ronaldónak, ő lekészítette Lucasnak, a 17-es visszapasszolta volna – erre egy gonosz mexikói láb közbelépett.

Az utolsó percekben már teljesen elszürkült ez a találkozó (a második félidő amúgy is inkább büntetés volt, mint jutalom számunkra), az egyik nem akart igazán, a másik nem tudott.
 

Nem, ez nem az Emtyhad.


A legszebb jelenetek: a 88. perces Varane-lövőcsel, Lucas löbbölése Marcinak, akinek a beadását végül Morata lőtte mellé. A visszajátszásból azért kiderült, hogy ZZ is gólt várt volna.  Aztán, amikor már a képek után kezdtem volna kutatni az Összefoglalóhoz, jött James kiugratása (V.I.C., another assist) CR-hez, aki köszönte és a hálóba talált. A játékvezető még szerepelt egy kicsit, de nyilvánvaló volt, hogy ezt még az új technika sem tudja érvényteleníteni. 2-0, győzelem a zsebben, készülhetünk a Real Madrid történetének első hivatalos találkozójára japán klubbal szemben. A találkozó apropója, hogy ez a vasárnapi meccs dönt a mostani Klubvilágbajnokság győzteséről:

 

Real Madrid vs Kashima Antlers, 11:30-tól a mi időzónákban.

Még egy fontos dolog: Ronaldo megszerezte 500. gólját klubszínekben. Bődületes szám. Forca!
 


 

A meccs embere.