Kezd igencsak őszre fordulni az időjárás hazánkban, szerencsére a csapatunk gondoskodik róla, hogy ne merüljünk lassan téli álomba.  Fel kell pörögnünk, hiszen hol a Baselt simázzuk le, hol történelmi vereséget mérünk a Deporra, és már itt is a következő meccs. Ezúttal az Elche látogat a Bernabéu-ba, ahol utoljára egy 3-0-s győzelmet arattunk felettük. Ellenben az Estadio Manuel Martínez Valeróban csak kínkeserves 2-1 jött össze, egy utolsó perces CR büntetővel.  Érdekes módon kedvenceink már évek óta szenvednek a kiscsapatokkal szemben, az úgymond kötelező győzelmekkel hadilábon állunk, Mourinho alatt is sokszor zakóztunk az alázat hiánya miatt. A mai alkalommal én kevésbé tartok ettől, mivel jó szériában a csapat. A következőkben beharangozunk.

Az utolsó összecsapáson Bale dugó.

Ronci bomba az Elche otthonában.

Az 1923-ban alapított klub 21. idényét kezdi meg az első osztályban, tavaly a 16. helyen zártak,  viszont jelenleg a 12. pozicióban tanyáznak. Eddigi mérlegük 2 vereség az Eibar és a Barcelona ellen, egy döntetlen a Granadával és egy győzelem a Rayóval szemben. Fran Escribá legénységei 4-2-3-1-es formációban játszanak, valószínűsítem, hogy a saját térfelükre húzódva keményen védekeznek. A kontratámadásaikra és távoli lövéseikre figyelni kell, mert nem kis gondot okozhatnak az eddig nem túl acélos védelmünkben.

Ami Ancelotti fiait illeti,  kezdünk magunkra találni és már feljöttünk a 7. helyre.  A hírek szerint rotáció lesz a csapat háza táján, egyrészt sérülések miatt, másrészt talán Carlo is belátta, hogy szükség van rotálásra. 

A védelemben lesz a legtöbb változás, mivel kémeink azt a hírt kapták, hogy tétmeccsen is bemutatkozhat Keylor Navas. Sokan már követelték a kezdőbe, de én nem bánom, hogy átigazolását követően nem került rögtön oda. Sokkal többet ér, ha bizonyít és megharcol a kapuba kerülését.  Sajnos lehetséges, hogy mindkét középső védőnk kidőlt,  Pepe biztosan, Ramos még nem 100%. Tehát egy Carvajal, Nacho, Varane, Marcelo felállású védelem simán elképzelhető.  Abból a szempontból előnyös lenne, hogy Varane megint lehetőséghez jutna, és Nacho, aki engem meglepett a Basel ellen, szintén pályára léphet. Dani srác felépült és biztosra vehető, hogy visszatér.

Illarra bizonyít? 

Carletto azt nyilatkozta, hogy  Isco is és Illarramendi is remekül szállt be a legutóbbi mérkőzésen, így ha mindkettő nem is, de legalább az egyik játékos kezdhet. Szerintem Illarra fog kezdeni Modric helyén. A többi adott lesz, Kroos és James varázsol mellette. Számomra mindenképp érdekes ez az összeállítás, hiszen Aiserrel stabilabbak lehetünk, ami Toninak és a kolumbiainak kedvezhet. Az egyik legbiztatóbb a szezonra nézve, hogy Hamesz fokozatosan illeszkedik be a csapatba és a rendszerbe, sőt a Depor ellen már villant is. Emellett a védekezésből is egyre nagyobb szeletet hasít magának – a falánk mindenit.

A BBC változatlan lesz, bár Chicha két dugót is eleresztett kb. 10 percnyi játék alatt. Róla már írtam ezt megelőzően, de az általam vizonált pozitív szereplését is túlszárnyalja eddig. Látszik rajta, hogy minden pillanatot ki akar használni és érzi, hogy ez lehet az utolsó lehetősége, hogy valami komolyat alkosson. Ami még nagyobb örömmel szolgálhat a madrid hívők számára, hogy ténylegesen konkurenciát jelent a kis mexikói Benzema számára, mert nem szórakozni jött ide Chicha és nem is cserének. Ez esetlegesen kirángathatja a gödörből és ő is odateszi magát. Bale életjeleket mutatott, de még messze van az alagút vége, többnyire mindig kóvályog a pályán, mint Páko a szavak erdejében. Ronaldo viszont újra nagyszerű formában van, bár nem hiszem, hogy teljesen felépült. 

Üzentek! Béke van a csapatban!

Félig már a zsebben érezzük a 3 pontot, de oda kell figyelni. Az Elche ellen a Barca is megszenvedett, a végeredmény ellenére (3-0). A helyzetkihasználásra most is ügyelni kell.  A taktika adott, intenzív letámadás és kreatív, könyörtelen ATTACK. Habfehér társulatunk a rotáció miatt külön érdekes lehet és remélhetőleg Ancelotti most is ragaszkodik az újabban felvett szokásához, hogy jól fog cserélni.  Este dőljünk hátra és élvezzük kedvenceinket. Jó estéhez, jó szurkolást! 

Játékvezető: Carlos Clos Gómez

 

A várható kezdőcsapatok: Real Madrid: Navas; Carvajal, Nacho/Ramos, Varane, Marcelo; Illarramendi, Kroos, James Rodriguez; Bale, Cristiano Ronaldo és Benzema/Chcicharito.

Elche: Tyton; Damián Suarez, Roco, Lombán, Edu; Mosquera, Adrián; Rodrigues, Coro, Fayr és Jonathas. 

Kezdés: 20.00 óra.

Tv.: Sport 1