A második számú barcelonai klub, az Espanyol megítélése nagyon különböző lehet, annak függvényében, hogy milyen nézőpontból tekintünk rá. Az utóbbi időben a Real Madrid számára könnyű préda, míg a Barca dolgát rendre megkeseríti. Ennek megfelelően mi bizakodva tekintünk a találkozó elé, míg volt olyan (alapvetően barcás elkötelezettségű, de egyik kedvenc) kommentelőnk, aki reméli, hogy kiesnek végre a Ligából.

Leendő ellenfelünk jelenlegi játékerejének megítélése viszont nem egyértelmű. Eddig mindhárom fordulóban ők szereztek vezetést, volt, hogy többször is, volt, hogy kétgólosat, de egyiket sem tudták megnyerni. Először a Sevilla vendégeként játszottak egy semleges nézők számára pazar, 10 gólos meccset, de 3-2-es vezetés után ki tudtak kapni 6-4-re. Majd fogadták a Malagát, s kétgólos fórról hagyták, hogy a déliek egyenlítsenek. Legutóbb a Real Sociedadhoz látogatva szereztek vezetést, de annak a vége is döntetlen lett. Meg kell állapítani, hogy a szezonban megszerzett 2 pont nagyon karcsú, viszont kétségtelen, hogy eddigi ellenfeleik – különösen saját stadionjukban – nem kutyaütők a bajnokságban. Várhatóan javítani fog az Espanyol a forduló előtti 15. helyezésén, de azt gyanítom, hogy erre nem a Real meccs során fog sor kerülni.

Újdonság, hogy a kínai Rastar Group vásárolta meg a klubot, azzal a célkitűzéssel, hogy három éven belül BL csapattá váljon. Az úton egyelőre elég lassan indultak el.

Quique Flores a Watfordtól jött „haza” edzősködni - aki egyébként játékosa és utánpótlás edzője is volt a Real Madridnak -, a csapata inkább a támadásban erős, Moreno és Piatti jó formát mutat, viszont a védelmük instabil, egy szervezetetten támadó csapat viszonylag sok lehetőséghez jut. Kapujukat egy jó ismerősünk, Diego Lopez védi, aki erre a szezonra visszatért Milánóból hazájába. Leigazolták még a veterán Martín Demichelist is, aki koránt sem biztos, hogy szerephez jut majd a királyiak ellen.

A Real háza táján az eredmények szempontjából sokkal jobb a helyzet. Eddig minden fronton 100%-os a gárda, bár a játék képe és a belső egyensúly komoly hullámzásokat mutat. Ennek egyik oka feltétlenül az lehet, hogy a sérülések (és egyes játékosok formaingadozása) miatt Zidane mintha maga is keresné még a rendelkezésre álló játékosok közül az optimális 11-et. Elég a BL meccsre gondolni. Csak egy hajszálon múlt az égés – amit szinte mindenki egyöntetűen Zidane nyakába varrna -, de ez annyira még utólag sem egyszerű.

A Real végérvényesen a változás útjára lépett. Ezek a változások egyértelmű lépések a racionalitás, a szakmai érvek és ezzel összhangban a nagyobb hatékonyság és a kiszámíthatóság felé. Kezdődött az átigazolási szezon nyugalmával, a saját nevelésű Morata (kisebb jelentőséggel Coentrao) visszaszerzésével, Isco, James (De Gea  helyett Navas) megtartásával és Asensio, valamint Mariano nagy csapatba irányításával. Most azon a sor, hogy Zidane is meggyőzze saját magát, hogy a változások már nem jövőbeli lehetőségek, hanem a jelen variációi.

Itt vetem közbe, hogy bár még kevés telt el a szezonból, de egyelőre az látszik, hogy a Barca az MSN nélkül nagyon hatékonytalan gyengén futballozik, mi pedig a BBC-vel együtt a pályán vagyunk gyengék. Ez hatalmas különbség. Azt hiszem innentől nem nagyon lesz értelme ezeket a hármasokat összehasonlítani. Bale-el nincs semmi gond, sőt, a csapatunk egyik legjobbja. A Sporting ellen kapott egy komoly térdest derékra, vesére így most pihenőt élvezhet. A vándorvese nem tréfadolog.

Benzema viszont nagy bajban van. Fizikailag a sérülése után, de főleg morálisan van hatalmas gödörben. Ügye tárgyalása folyamatban van, és nem lehetetlen, hogy komolyan elmarasztalják. A francia válogatottba nemigen kerül már vissza, és ha rábizonyítják, amivel vádolják, a Real sem biztos, hogy teljes mellszélességgel kiáll majd mellette. Erről kevés szó esik, de egy valós lehetőség, hogy végleg kicseszett magával. Hogy sikerül-e a játékában ettől tartósan függetlenítenie magát, azt majd együtt meglátjuk.

Ronaldo helyzete az Eb győzelemmel mintha megváltozott volna. Persze kevés meccset abszolvált a klubjában azóta, de mintha lenyugodott volna, mintha levetkőzött volna valamit a túlzott akarásából. Ettől persze nem fog többet védekezni, ami a legnagyobb gond nála, de talán majd saját maga is belátja az egyre fokozottabban jelentkező fizikai korlátokat, és máshogy fog majd a csapat hasznára lenni, mint eddig. Lehet, hogy az új szerep valóban egy centerposzt lesz, amivel lehetővé válik, hogy a baloldali első emberünk is védekezzen, így kevésbé fog a bal oldalunkon átrobogni az ellenfél. A hírek szerint Cé nem edzett szerda óta és influenzával küzd. Hallott valaki olyat tőle az utóbbi 15 évben, hogy náthás? Vagy, hogy napokat hagy ki egy ilyen miatt az edzésből?

Szerencsére úgy tűnik, hogy van alternatívája a BBC-nek. Sőt, ha hihetünk az előszezonnak, és annak a pár éles meccsnek, amin eddig túl vagyunk, nagyon is életképes az alternatíva, és talán még ebben a szezonban megtapasztaljuk, hogy egy igen fontos mérkőzésen, amikor a BBC minden tagja egészséges, akkor sem velük kezd Zidane.

Vasárnap este „csak” egy sima bajnoki lesz, és bizonyosan nem kezd a BBC, hisz Bale és CR még a keretben sincs. Nem lennék meglepve, ha Benzema sem kezdene.

A következő keret áll rendelkezésre:

Kapusok: Kiko Casilla, Rubén Yáñez és Alex Craninx.
Védők: Dani Carvajal, Pepe, Sergio Ramos, Raphael Varane, Marcelo és Danilo.
Középpályások: Toni Kroos, James Rodríguez, Casemiro, Mateo Kovacic, Luka Modric, Marco Asensio és Isco.
Támadók: Karim Benzema, Lucas Vázquez és Álvaro Morata. 

Nem tudom, csak reményeim vannak, hogy a BL meccs tapasztalatai hagynak némi nyomot Zidane-ban és a szakmai stábban. Cé és Bale hiányában igazából nincs is más választása, mint a fiatalokkal kezdeni. Kérdéses lehet taktikailag Kroos játéka (vagy pihentetése) és a védelem összetétele is ad némi variációs lehetőséget, de úgy érzem, nagyon rosszat nem húzhat ZZ. Sajnálom, hogy Nacho megint technikai döntés miatt maradt ki, de 7 védő tényleg feleslegesnek látszik.

Jó meccset várok és győzelmet, de ez nem feltétlenül jelent a Real szempontjából könnyű találkozót. Bale játéka nagyon fog hiányozni, de egy hatékony Carvajal-Vazquez tengely tudja pótolni, s, ha Morata is megtartja a lendületét, már csak azért kell imádkozni, hogy a védelmünk ne kapjon többet, mint amennyit elől összeszorgoskodunk.

Úgy gondolom, hogy némiképp iránymutató lesz az Espanyol elleni kezdő, talán nem túlzás megfogalmazni, hogy a nem is olyan távoli jövő legjobb kezdője fut majd ki a gyepre. Nagyon jót tenne ennek a 11 embernek, ha ez a bajnoki győzelemmel zárulna.

Talán még emlékszünk, hogy a múlt szezonban mindkét meccsen 6-0-ra vertük a katalánokat, akkor nem sok izgulnivaló akadt azokon a találkozókon. Valószínű, hogy ezúttal nem lesz ilyen egyszerű a dolgunk.

TUDTA?  2011-ben Guardiola Barcája 16 bajnokit nyert sorozatban, most ezt a rekordot állíthatja be Zidane gárdája.

A meccs 20.45-kor kezdődik, Sport Tv adja szokás szerint.