Kevés lehangolóbb feladat van, mint beharangot írni a következő meccshez egy szégyenletesen elbukott városi derbi után. És erre még csak rátesz egy lapáttal, hogy az alapcsapatból az eddigi sérült Bale-en kívül csatlakozott még Marcelo és Benya hosszabb időre, Modric remélhetőleg csak a mai meccset hagyja ki, Carvajal és Ramos pedig eltiltott. Most nagyon úgy látszik, a döglődő királyi oroszlánba a tökutolsó Levante is jókorát rúghat, hadd fájjon nekünk még jobban. Hajtás után nem annyira vidám beharang.

Alig tértünk magunkhoz a derbin kapott sallerból, máris ismét pályára kell lépniük habfehér balfaszainknak/kedvenceinknek/lúzereinknek (kívánt rész aláhúzandó). Van az a régi vicc, hogy mi az igazi aszexualitás? Amikor lenne kivel, lenne hol, lenne mikor, de minek?? Hát most kb. ezt érezheti az egyszeri madridista is. Immár eléggé biztossá vált hogy a bajnokságot legfeljebb akkor nyerhetjük meg, ha a Barcát és az Atleticót diszkvalifikálják - és még úgy se lenne biztos, elnézve a jelenlegi formánkat. Az ezüstéremről szintén lemondhatunk, mert ha valami csoda folytán sikerülne is pontszámban beérni a matracot a végére (már ezzel is túlteljesítené a csapat a mostani elvárásokat), az egymás elleni eredmény a döntő és baszhatjuk. Mondhatnánk, hogy éppen ideális ellenfél most a Levante, hogy rajta verje le a csapat az elkúrt szezon miatti összes frusztráltságát, de van pár dolog, ami miatt a tökutolsó ellen is zabszemmel a seggünkben várhatjuk a meccset. Lássuk pontról pontra:

1. Megfogyva

Már a szezon eleje óta állandó téma a rengeteg sérülés ami a csapatot sújtja, és most álljon itt a Levante elleni keret: (madridom.hu)

Kapusok: Keylor Navas, Casilla és Yáñez.
Hátvédek: Varane, Pepe, Nacho, Danilo és Álvaro Tejero.
Középpályások: Kroos, James, Casemiro, Kovacic, Isco, Odegaard és Marcos Llorente.
Támadók: Cristiano Ronaldo, Lucas Vázquez, Jesé és Borja Mayoral.

Kimaradt: Benzema, Marcelo, Bale, Modric (sérülés), Carvajal, Ramos (eltiltás) és Arbeloa (technikai döntés)

Tehát az alapcsapatból hatan fognak hiányozni. Ismét: hatan! És egyikük se olyan játékos, hogy bő keret (muhaha!), röhögve rántunk elő helyettük mást a nyuszis cilinderből. Ja, hogy mert nincs helyettesük? Bő keret, mi? Faszkivan.



Most akkor gondoljuk el, ahogy felállunk egy Nacho - Pepe - Varane - Danilo védelemmel. Pepe alig tért vissza a sérüléséből, meccshiánya van, mellette a Tanár Úr és a Hülye Balfék szerepét meccsről meccsre random cserélgető Varane, akinél csak remélhetjük hogy a jobbik arcát mutatja. Danilo esetében már nem tudom eldönteni hogy a jobb vagy a baloldalon kellene-e szerepelnie, nála már csak az számít, hol okoz kevesebb kárt - ha a pályán már nincs is ilyen, tartalék szögletzászlóként még el tudnám viselni a csapat körül. Nacho így ismét balhátvéd lehet, és ha van ennek a négyes sornak olyan tagja, akiben a leginkább tudok bízni, az ő. Ez mindent elmond a többiekről. Zidane pedig a maga végtelen bölcsességében technikai okok miatt kihagyta azt az Arbeloát, aki idén ugyan alig játszott, de a rutinja miatt bármelyik oldalon tudna egy megfelelő szintet hozni: olyat biztosan mint Danilo. Helyette a castillás Tejero kerettag. Grat, Zizou...

Csak a labda zavarja...

A középpályáról hiányzik az egyetlen olyan ember, aki az elmúlt időben szinte egyedüliként játszott a Real Madridhoz méltó szinten - vagyis egyedül volt a középpálya: Modric. Persze a Tanár Úr inkább egy ilyen meccsen hiányozzon mint a BL-visszavágóról, csakhogy...csakhogy nézzük már meg akik helyette vannak, azok mit is mutatnak! Elsősorban Toni, aki legnagyobb meglepetésemre a legtöbbet futotta a matrac elleni meccsen. Helyesebb lenne úgy fogalmazni hogy kocogta, az alibipasszainak a 95%-a meg lehet hogy pontos, csak ebből nem épül támadás, és még védekezni se hajlandó. Ha Zidane helyében lennék, odaállnék elé és megmondanám: "Figyelj, Toni, látom rajtad hogy próbálsz futni, de fáradt vagy, fejben is. Jót tenne neked némi pihenés, ezért most pár hétig a padon kiszusszanhatod magad, Kovacic és Casemiro majd megoldja a feladataid. Ha ismét feltöltődtél, majd szólj vagy jelezd az edzésen, csak vigyázz, ki ne fuss az időből." Adja magát Kovacic és Casemiro szerepeltetése, egyikük játszani is fog, lehet tippelni, melyik. Pedig egy ilyen meccsen minimális kockázat lenne mindkettejük szerepeltetésében.


A támadósorra meg nem is mondok már semmit. Ha megint felállunk egy Hamesz-Cé-Jesé hármassal, akkor már most megteszem Navast a meccs legjobbjának tippmixen.

Aprópó, a két "játékmester". Sajtóhírek (amiket illik fenntartásokkal kezelni) szerint Zidane-nak is teleszaladt a zsákja kis kedvence meg a kolumbiai zseni pályán mutatott hozzáállásával és játékával, ezért ultimátumot kaptak év végéig, hogy vagy bebizonyítják hogy méltók a Real mez viselésére, vagy mehetnek a PL-be ugrálni - át a térdmagasságban oldalról becsúszó hátvédek lábait. Állítólag Pérez papa is rábólintott erre. Mindenkinek a saját fantáziájára bízom, mennyit hisz el ebből, ez ma este se fog kiderülni a kezdőnél, de némi jele lehet. Ha én lennék Zidane, nálam ülnének a padon mind a ketten (Jesével hárman), aztán hadd lássuk, hogy Lucas ismét bebizonyítja, neki a mez lényegesen fontosabb. Ettől persze még továbbra sincs csatárunk...

2. Idegenben...

...a harmatos hígfosban is több tartás van, mint a Real Madrid játékában. Nem volt olyan rég (kb. 1 éve), amikor az egyik legjobb idegenbeli mérlege volt a Real Madridnak. Most meg január elején a Granada kínkeserves 2:1-es legyűrése óta a bajnokságban utoljára tavaly nov. 29-én tudtunk győzni az Eibar ellen. Azóta csak döntetlenek, és a nem túl acélos Betist és Málagát se bírtuk lenyomni. És egy derbi utáni sallertől támolyogva, tartalékos kerettel megyünk Levantéba. Ha én lennék Lucas Alcaraz helyében, úgy feltüzelném a csapatomat, hogy 4 lőtt gólig meg se álljanak ellenünk.


3. Mentalitás

Több cikk is foglalkozott már azzal, hogy a Zidane-mágia kifulladt, az új seprű eddig sepert jól. Ami tény, az elmúlt néhány meccsen a csapat jónéhány játékosánál, de főleg ha nehézségek adódtak a meccsen, súlyos koncentrációbeli problémák jöttek elő. Sokan begörcsöltek, mintha két marék széntablettára szedtek volna be ugyannyi hashajtót, mások csak kóvályogtak a pályán, és még a Csékánk is produkált paródiába illő jeleneteket védekezésnél. Sokan nem értettek egyet Zidane kinevezésével, de még többen voltak azok, akik Benítezt nem akarták többet a padon látni. Az igazság valahol odaát van, ahova a mi szemünk nem ér el, mert ha látná ami ott van, biztos széjjel is pukkanna azon nyomban.

Ez Zidane első komolyabb tesztje: képes-e mentálisan felrázni a bandát? Persze ez nem egy Levante ellen fog kiderülni, de itt az ideje hogy Zizou elővegye a faszkorbácsot. Ha igaz az, hogy a matrac elleni meccs után az öltözőbe parancsolta a játékosokat és elmondta nekik mit is értek csapatként és játékban, akkor ideje ezt folytatni. Ideje bekeményíteni, Zizou! A jovális Carlo-féle apukás stílusnak most lőttek. Néhányan a kulcsjátékosok közül láthatóan elhagyták magukat, márpedig a pályára kitett mez nem fog meccset nyerni. Ez most nagy teszt neked, Zizou! Pérez ide vagy oda, keménynek kell lenned, és ha valaki nem hajt úgy ahogy egy Real Madrid mezt viselő játékoshoz méltó, akkor törje fel a segge a padot! A bajnokságnak már mindegy, a BL-ben is legjobb esetben az elődöntő a végállomás. Nagy esély ez előtted, hogy tököt villants, és esetleg legyen esélyed jövőre új csapatot építeni! De ha megint visszatérsz a puhapöcs játékhoz és taktikához, akkor tényleg nincs helyed a Real Madrid padján!

Ne legyenek a mai meccsel kapcsolatban illúzióink - egyáltalán már másban se biztos hogy legyenek a csapattal kapcsolatban, de ez most mindegy. Ha ma este 10 góllal kitömjük a Levantét, azzal csak megerősítjük azt, hogy a Real Madrid csak azok ellen tud villogni, akik tényleg alacsonyabb szintet képviselnek náluk. Ha nem ez lesz, hanem kínkeserves győzelem, egy újabb semmire nem jó döntetlen, vagy egy fájó vereség...számítana még valamit? Persze lehet még ennél lejjebb is kerülni, de egy Real Madrid esetében nem tudom van-e rosszabb, mint a két legutáltabb rivális seggét nézni, és mindezt úgy, hogy közben tudjuk - ezt jórészt magunknak köszönhetjük. Innentől kezdve hogy hányadik helyen végzünk, már csak a minimális presztízs szempontjából érdekes. Én csak egyben bízom. Hogy a pályára lépő játékosok, legyen az a tökutolsó ellen, az összes belső szervüket kiteszik a pályára, és annak még jobban fogok örülni, ha ezt nem a túlfizetett sztárok teszik meg! Most nincs helye egymásra mutogatásnak "ha mindenki az én szintemen lenne" szövegeknek, most az van, hogy a mezért kell küzdeni. Mert ha végül nem is végzünk előrébb, de mostantól mindenki apait-anyait belead a meccseken, akkor talán a végén még gondolhatjuk úgy, hogy mégse volt teljesen elbaszva ez a szezon. Talán...de ehhez az első lépést ma este kell megtenni!

(Sajnos) Várható kezdő: Navas - Danilo, Pepe, Varane, Nacho - Isco, Kroos, Kovacic - Hamesz, Ronaldo, Jesé.