Sima 0-4 után, nyögvenyelős győzelem? A tegnapi mérkőzés hasonlított egy hullámvasútra; élvezzük az emelkedőt, majd sikítva kiabálunk a lejtőn, hogy mi nem erre fizettünk be! Mik lehetnek az okok, hogy így alakulhatott a meccs vége? Összefoglalóból kiderül! Hajtás után összegzünk!

 

Rafa némiképp felforgatta a kezdőt, amivel szerintem sokunkat meglepett. Kroos helyett Casemiro, James helyett Kovacic és Benzemát Isco pótolta a hétvégéhez képest, mindez egy 4-3-1-2-es felállásban realizálódott. Nacho kapta meg a bizalmat a baloldalon – bár sokáig nem élvezhettük a Danilo nélküli csapatot. Sokan James kihagyásán háborodtak fel – főleg más fórumokon -, de szerintem ez nem volt nagy hiba, de legalábbis megmagyarázható volt. Isco eltiltás miatt nem fog most 2 mérkőzés erejéig pályára lépni, így ezt a tegnapi meccset megkapta. Sokkal jobban érdekelne, hogy a Sevilla ellen miért padoztatta a pincér Jamest, illetve a Barca ellen, miért őt cserélte le. De ez egy másik történet...

Kevesebb, mint 2 perc kellett az első kihagyott ziccerhez, amit Ronaldo benzemázott el Modric kitűnő bokapassza után. Itt még foghattuk a fejünket, hogy a helyzetkihasználásunk továbbra sem üti meg a szintet. Utólag persze okosabbak vagyunk, mert volt helyzetünk bőven, szám szerint 20 lövést adtunk le Pyatov kapuja felé. Mégis egy kapushiba kellett – ismét - , hogy megszerezzük a vezetést. Pyatov teljesen feleslegesen futott ki a kapujából, Bale az utolsó pillanatban még elérte a labdát és bepöccintette az érkező Ronaldónak. Ezután éledezett kicsit a Shakhtar, de a félidő hátralévő részében egyik csapat sem tudott érdemben megmozdulni.


 

A fenti képet azért emeltem ki, hogy látni lehessen, hogy a hétvége után sokkal nagyobb hangsúlyt fektettünk a középpálya közepére.

You went full retard...Never go full retard!

Modric – Kovacic – Isco trió volt felelős a labda járatásáért, helyzetek kialakításáért, míg Casemiro biztosított, miközben a két szélső védőnk próbálta széthúzni az ellenfelet. Isco és Modric többször cserélt helyet, sokkal szabadabban mozoghatott Luka, mint Carlo alatt szokott. Kovacic Kroos posztján játszott, viszont láthatóan nagyobb intenzitással és szvsz nagyobb sikerrel is. Agilisen, direkten játszik de még sem felelőtlenül. Visszaér védekezni, sebességet ad a támadásainknak és többször jelent meg a 16-os szélén is. Igazi box-to-box középpályást játszott, míg Modric a szervezésért volt felelős, Casemiro meg a védekezésért. Tökéletesen fel volt osztva hármójuk között a feladat, amit jól el is végeztek. Mindenkire az a feladat jutott, amit a legjobban tud. Nem világklasszis középpálya még, de az látszik, hogy sokkal jobban passzol mindenkihez a feladatköre, mintha Krooszal és Hámesszel tennénk ezt, hasonló felállásban. Figyelembe véve a játékosok jelenlegi formáját, szerintem ez a legjobb hármas középen, kiegészülve Jameszel klasszikus 10-es poszton.

A második félidőt parádésan kezdtük. Kevesebb, mint tíz perc alatt eldöntöttük a meccset. Oh wait…
Mindkét gólpasszt Ronaldo(!!!) jegyezte, előbb Modric rúgta be, majd Carvajal csavarta be a hosszúba.

Ekkor még nem panaszkodhattunk, sőt a 4. gólig sem nagyon, habár bőven lehetett volna lehetőségünk még gólt szerezni. Gondoljunk csak Isco töketlenkedésére, amikor 4-en vezették rá egy védőre a labdát, mégis az egy szem védő jött ki győztesen…


 

Benítez úgy döntött, hogy Modric pihenni fog a meccs hátralevő részében, amikor is a 61. percben lecserélte, és Kroos váltotta. Indokolható döntés volt, magabiztos vezetésnél, lekapta a legjobbunkat. Amit viszont a 4. gól után húzott, azt nem tudtam hova tenni. De ekkor még megfogadtam, hogy nem fogom kritizálni Rafát, egy ilyen győzelem után, viszont a végeredményt követően feljogosítottam magam egy kis kritikára. 70. percben, 0-4-es vezetésnél miért hoz be még egy csatárt? Addig is támadtak az ukránok, tudni lehetett, hogy az utolsó 20 percet meg fogják nyomni egy szépítő gól reményében hazai közönség előtt. Adta volna magát, hogy Lucast cserélje be:

  1. Lucas eddig amikor játszott, nem hozott szégyent a csapatra, sőt! Megbízható teljesítményt nyújtott, gondoljunk csak például a PSG elleni odavágóra.
  2. Vele lezárhattuk volna a széleket, bebiztosíthattuk volna a középpályát, és meghúzhattunk volna egy 2x4-es védekező vonalat. Innentől kezdve pedig nyugodtan berendezkedhettünk volna kontrákra, ami nagyon feküdt volna a frissen beálló Vaskéznek, plusz Bale is csinálhatta volna azt, amiben tényleg jó.

Ehelyett inkább Benzemát hozta be, aki a meccs hátra lévő részében szinte labdához sem jutott. Egyszerűen nem tudom értelmezni ezt a cserét. Emellett Kroos játéka igencsak kétségbe ejt. Teljesen súlytalan, lassú és veszély nélkül játszik az ellenfél kapujára.

Be is következett az elkerülhetetlen(?), a Shakhtar megszerezte a szépítő találatot, egy teljesen jogos 11-esből. Casemiro kitette a lábát, akadályozta a játékost és a kontakt is megvolt. Nem lehet okolni a bírót, ez tiszta tizi volt. Ezután viszont, mintha kikapcsoltak volna a fiúk fejben. Nézzünk pár képet:

Második gól, szögletet követően. A röviden 1-1 hazai játékost 2-2 madridi fogta, a hosszún pedig sikerült további két játékosunknak üresen hagyni egy hazait. Többször visszapörgettem, hogy kiderítsem kinek az embere szerezte a gólt.

Közvetlen a beívelés előtt

Videón tisztán látszik, hogy a középre futó (sárga nyíllal jelölt -1.kép) játékost Casemiro vette fel, (2.kép) de nem követte be őt a tömegbe, míg a később gólt szerző Dentinhót Danilo vette fel, majd ki tudja mire figyelve, teljesen üresen hagyta. Érdekes szituáció egyébként. Nem tudom teljes mértékben Danilót felelőssé tenni, mert ilyenkor az sem ördögtől való, hogy embert cseréljenek, ezt viszont mindenképpen le kell kommunikálni!

Hasonlóság?...

Kísértetiesen hasonlított ez a gól, a Sevilla ellen bekapott egyenlítő találatra. A képen látható, amint a mieink felállnak egy sorba és 5-en vesznek körül 3 fehér mezest, míg a hosszún 2v2-ben maradnak. Az elmúlt években rendre szenvedtünk a rögzített szituációknál, de ez valami borzalmas helyezkedés. El kéne dönteni, hogy embert, vagy területet védekezünk, de ilyen esetekben nem nehéz azt az utasítást kiadni soron követő ellenfelünk edzőjének, hogy a rövidre sűrűsödjenek be, hosszúra meg legyen egy befutó. Kész, ennyi kell nekik a gólszerzéshez.

És végezetül az utolsó gólról is egy kép. Rossz látni, hogy 2 ember nem tudja lefedni egyetlen támadó passzsávját. (sárga vonalak) 4 hazai teljesen beszorította a védelmünket, és csupán 3 ember marad rájuk, mivel Kovacic fél szemmel a túloldalon lévő Bernardra is figyelt. Viszont Kroos, mégis minek biztosított a 16-os szélén, amikor az összes hazai támadó az ötösünkön csücsült? (számszerint 6 hazai a 16-osunk területén, szintén 6 fehér mezes + Kroos, mégis sikerült 2 embert üresen hagyni) Második hullámban senki az év világon nem érkezett. 89. percben all-out attack volt, nem több hullámban támadtak. Teljesen csődöt mondott a védelmünk ismét.

Amit meg lehetett jósolni, azt megtettem. Jó iramú meccs volt, ahol a hazaiak nem hagyták magukat. Számomra meglepő volt, hogy a hétvége után annyira összeszedettek voltunk középen. Az első 20 percet visszanéztem, és nagyon szépen mozogtunk az üres területekbe, nem csak ácsorogva vártuk a labdát. Isco és Modric többször kényszerítőzött egymással 3 ember között. Ebből is jött az első gólunk. Voltak bíztató jelek is, ide sorolnám Ronaldo és Bale játékát is. Ha ez lenne náluk a megszokott, átlagos teljesítmény, akkor biztos, hogy fele ennyi savazást kapnának.

Dicséretre méltó a Shakhtar Donetsk csapata, amiért 0-4 után sem adták fel. Továbbá az edzőjük is nagyon jól meccselt, gondolok itt Taison beállítására, aki olyan lendületet adott a csapatnak, hogy nagy részben neki köszönhető, hogy ennyire visszajöttek a meccs végjátékára.

F.szkorbács jár viszont Beníteznek. A védelem helyezkedése botrányos, valamint a Benzema cseréje nagyon nem ült. De ami talán még aggasztóbb, hogy Kroosszal kezdeni kell valamit, mert ő ennél sokkal, de sokkal jobb!

A mérkőzés itt visszanézhető, illetve hosszú összefoglaló is található!