Nem jött Falcao, Negredo, sőt még Verratti sem. Jött helyettük Javier Hernandez, örülünk vajon? Magam úgy vélem, hogy korai lenne megítélni az átigazolásának helyességét. Ehhez mindenképp időre van szükség, ahogy a csapatnak is, hogy megint összeálljon. Mielőtt nekiálltam megírni e posztot, muszáj volt utánanéznem a kis mexikóinak. Bevallom, hiába néztem anno, a Ferguson éra alatt jó pár MU meccset, Chicharito játékára nem emlékszem. Sajnos a szakértők között sincs egységes álláspont az újonnan igazolt csatárunkról, de az alábbiakban megpróbálom összegyűjteni az erősségeit és a gyengéit. Megpróbálom felvázolni miben lehet hasznukra és miben nem. Mindkét oldalra fel fogok sorakoztatni érveket, tényeket. Lássuk hogyan sikerült…

Borsócska a Bernabeuban

A kis Javier 1988. június 1-jén született (megjegyezném, hogy én is ezen a napon születtem) Guadalajaraban. Gyerekkora óta futball vette körül, hiszen apja is és nagyapja is profi futballista volt.  A helyi profi csapatnál, a Chivasnál játszott, de érdekes módon jobbhátvédként kezdte és aztán lett belőle csatár.  Már itt nagyon gólerős volt, hiszen a 2009/10-es szezonban 28-szor lépett pályára, és 21 gólt szerzett, illetve 11 alkalommal ölthette fel a nemzeti válogatott mezét, és 7-szer be is talált. Továbbá megszerezte a Mexikói Liga „Top Scorer” és „Best Striker” címet. Érdekességképpen összevetettem három másik nagy gólvágóval, Van Nistelrooyjal, David Villával és Torresszel.  A holland támadó 34-szer szerepelt a PSV-nél 22 évesen, 1998/99-es szezonban, és 31 találatot ért el. Míg a válogatottban csak egyszer jelent meg, de gólt nem jegyzett. Ezzel szemben Torres szintén 22 évesen, a 2006/07-es idényben, a ATMA színeiben 36/11-es mutatóval rendelkezett.  A nemzeti színekben csupán 2 alkalommal viselte a mezt, de ő se ért el gólt. Végül David Villa 22 évesen a Real Zaragozában töltötte a 2003/04-es szezont, 38-szor lépett pályára és 17-szer mattolta a védelmet. Viszont a válogatottban nem is szerepelt 23 éves koráig. Ezekkel a mutatókkal nem csoda, ha felkeltette Sir Alex Ferguson figyelmét, így lépett is az öreg, és a 2010-es idényt már a Vörös ördögöknél kezdte meg.

Remélhetőleg Real mezben is sokszor látjuk ezt!

Tehát 2010 nyarán megérkezett Manchesterbe, és olyan csatárokkal edzhetett együtt, mint Rooney vagy Berbatov.  Az év során 45 alkalommal viselte a MU mezét és 20 találatot jegyzett. Utólag visszatekintve ez bizonyult a legeredményesebb évének. Sokszor szerepelt kezdőként, még Rooney-t is kiszorította egy időre, majd Berbatovot utasította maga mögé.  A következő évben már csak 36/12-es mutatója volt, míg a legrosszabb teljesítményét tavaly, a Moyes éra alatt érte el, hiszen 35 mérkőzésen 9-szer köszönt be az ellenfelek kapujába.  Egyébként a számok alapján kiderül, hogy minden második évben nyújtott kiemelkedőt, így ha ezt vesszük alapul, akkor jó szereplést várhatunk tőle a királyi gárdában.

Nagyon koncentrál Sir Alkeszre

Eltöprengtem picit, vajon nálunk melyik arcát fogja mutatni, mivel cserének érkezett, ezért roppant fontos lesz, hogy így beállva mire lesz képes. Angliában „super-sub”-nak, azaz szuper cserének hívták. Viszont sokszor jobb mutatókkal rendelkezett, mikor megkapta a bizalmat és kezdőként vett részt a mérkőzésen.  Ennek ellenére Fergusonnál nem tudta bejátszani magát állandó kezdőnek. Rengeteg alkalommal padról szállt be, és így tudta megfordítani a meccset vagy eldönteni azt, kiváltképp igaz ez a Chelsea elleni találkozókra. Már-már Dinamo London specialista lett.  Íme egy példa:


Válogatott

Fontos aspektusnak tartottam az értékelése szempontjából a nemzeti színekben mutatott teljesítményét, ahol 66 mérkőzésen játszott és 36-szor talált be. Itt eltérően játszott, mint a klubjában, mert sokkal többet találkozott a labdával, és többet mozgott a 16-oson kívül, néha még a széleken is megjelent, és az összjátékban is részt vállalt. Kérdéses lesz, hogy nálunk melyik arcát láthatjuk. Ha tippelnem kéne, akkor a Manchesteri szerepkör várható el tőle.

Vajon nálunk milyen címmekkel fog gyarapodni?

Milyen következtetéseket vonhatunk le a játékáról?

A 16-oson belül kiválóan mozog és helyezkedik, így leginkább ezzel foglalható össze a játéka: „Right place, right time”, tehát a legjobb helyen és időben van. Az ilyen jellegű mozgásokat nagyon érzi, nem véletlen, hogy sokan Inzaghihoz hasonlítják, bár soha nem volt olyan eredményes.  Szeret magas védelmi vonalú csapatok ellen játszani, pl: Bayern, Barca, akikkel szemben jól jöhet, mivel többször helyezkedik az utolsó védő nyakán, így leshatárról indulva sok találatot ért el. Ehhez rendelkezik is a megfelelő gyorsasággal. A legnagyobb kritika, amivel illették a játékát, az egydimenziósság, mivel az előbb leírt körülményekben képes jó teljesítményre. Másfajta játékhoz nincsenek meg a megfelelő skilljei és technikailag se olyan képzett, mint például Benzema.  Ami a védekezését illeti, ezen a téren nem túl erős. A MU-s évei során rendre alul teljesített mind földön, mind légi párbajban, legalábbis a többi csapattársa átlagához képest.

Végezetül: egy jó képességű, fiatal játékos érkezett hozzánk, aki Moratahoz képest előrelépést jelenthet. Sir Alex vezetése alatt az egyik legjobb helyzetkihasználó csatár volt. A kiegészítő szerepkört is bírni fogja, hiszen angliai évei során olyanokkal küzdött a csapatba kerülésért, mint Rooney, Welbeck, Berbatov, Van Persie. Viszonylag gólérzékenynek mondható, és a helyezkedésével kompenzálhatja egyéb gyengeségeit.  Kis és középcsapatok ellen mindenképp jó lesz, illetve az említett magas védelmi vonalú csapatokkal szemben lehet hatékony fegyver. Benne van, hogy padról beszállva pár mérkőzést neki köszönhetően húzhatunk be, ami a keret szűkössége miatt rendkívül fontos lehet számunkra. Ellenben beállt fal ellen – Chelsea, ATM -, kérdéses hogyan fog menni neki, bár itt is érvényesülhet a helyezkedéshez való érzéke. Egyelőre mindenképp pozitívan állok hozzá, meg kell adni neki a lehetőséget a bizonyításra. Végülis SAF-tól még nem nagyon érkezett rossz játékos (Nistelrooy, Beckham, CR), így véleményem szerint beválhat, és sikeres lehet a királyi gárda színeiben is.  Bízzunk benne, hogy nem a falra hányt növényi névrokonával lesz egyenlő a teljesítménye! Hajrá Borsócska!