Legalább szándék van – ugyanakkor ne legyek rögvest olyan hű, de nagyon telhetetlen. A gyalulással egybekötött hereszaggató földbe taposás ugyan elmaradt (irgum-burgum), és ráadásul két igen-igen ellentétes félidőt láthattunk tegnap, azért nem mondanám magam elégedetlennek. Kezdjük nyugodtan ott, hogy Ramos és Modric visszatérése taszított egy jókorát a döcögő szekéren; aztán majd a következő alkalommal meglátjuk, ez mennyit is ér igazából, hisz legyünk őszinték: már minden a klasszikus körül forog.
Azt is el kell árulnom, annyira sokkal nem lettem nyugodtabb a tegnap esti meccs után. Az addig rendben is van, hogy meglehetősen sok gárda tágra zárt ánusszal érkezik a Bernabéuba, mondván, legalább ne kapjon ki nagyon. Ez különösen érthető volt most, tekintetbe véve az elmúlt hetek eseményeit, hisz lehetett tudni, hogy előbb utóbb megrázzuk a pofonfát. A Levante a minimális tervet tökéletesen teljesítette is – megúszta a kiadós megruházást, noha látszott azért, különösen az első félidőben, hogy a srácok most úgy igazán szeretnék kitölteni a mérgüket. Hogy ez sok esetben csak a gyepszőnyeg püfölésével volt egyenlő, arról általában a figyelem, a megfelelő összpontosítás hiánya okolható, no meg az, miszerint rendesen látszik a formaingadozás sokaknál. Plusz a Realt láthatóan utolérte az az áldatlan állapot, mikor bár legyen a legszebb támadás, a legjobb ziccer – egyszerűen nem megy be. Gondoljunk itt Ronaldo helyzeteire, Benya arcleszakítós kapufájára – mindhez csak egy picurka hiányzott, pont az a pici, ami az ilyen napokon jellemzően nem jön be. Béla ugyan pont a tegnapot választotta a frusztrációinak kitöltésére, de ez messze nem írja felül a tőle látható flegmázást, különösen, ami a védekezést jelenti.
Nagy öröm viszont Ramos és Modric visszatérése – talán ezt említettem is már. Előbbi hátul volt tanár, utóbbi pedig visszacsempészett egy keveset abból a kreativitásból, amire nagy szükségünk lett volna január óta – ugyanakkor nem rajta fog állni, vagy bukni a továbbiak sorsa. Hogy miért? A letámadások, a kreativitás, a gyorsaság csapatszinten kopott meg, már hónapokkal ezelőtt, ha pedig ezt megfejeljük azzal, hogy Cé rossz formájában épp csak egy klasszis szintjét hozza, és alább adott a Gode mode-ból, máris láthatjuk a gyengélkedés okát. Szóval Carlonak fel van adva a lecke, hiszen jószerivel visszatért minden alapembere, és a tegnap látottak még akár simíthattak is valamicskét a szemöldökén, de azért örömködni még nincs okunk.
Ez a Levante pont arra lett volna elég, hogy „önbizalom növelő” szecskázásba fogjunk. Nem jött össze. Mi pont arra voltunk elegek tegnap, hogy helyenként kifejezetten szép támadásokkal megnyugtatóan megverjünk egy nálunknál SOKKAL gyengébb csapatot. Jó, az igazi virítás nem most kell, az elég lesz a klasszikuson, de nem ártott volna üzenni: Újra itt vagyunk!
Egyelőre csak a szándék van. De már ennek is örülni kell.
