Már a BL-szezon kezdete előtt lehetett sejteni, ami a harmadik fordulóra már tisztán körvonalazódott is, hogy a Real Madrid – PSG párharcon fog eldőlni az A-csoport továbbjutóinak sorrendje. Az izgalomra tehát csak az adhat okot, hogy most megtudhatjuk, mire is képesek kedvenceink egy igazi top csapat ellen. Az előjelek nem éppen nekünk kedveznek, de mi vagyunk a Real Madrid és a Real Madridnak minden mérkőzését meg kell nyernie, nem igaz? Lapozás után mérlegelünk.
(Szolg. közlemény: a poszt realpats kolléga munkája, de a technika ördöge rútul kicseszett vele, és mivel nem tudott bejelentkezni az admin felületbe, a beszerkesztést én csináltam.)
Nem feltétlen. Mindent mérlegre téve, idegenben jó a Zix alapon, most tökéletesen megelégednék egy döntetlennel is (vereségben azért mégse gondolkodjunk), tudva, hogy a hétvégi „BL”- összecsapás sokkal fontosabb. Ezt is megértük, hogy a soros BohócLiga mérkőzés fontosabb, mint a PSG elleni meccs és még csak nem is a Barca ellen játszunk. Na de előtte még itt van nekünk a párizsi randevú, amiről azért csak jó lenne kellemes szájízzel távozni.
Ami a Paris Saint-Germain gárdáját illeti, köszönik szépen, minden a legnagyobb rendben náluk. Sorra darálják le ellenfeleiket a bajnokságban. Igaz, nekik is becsúszott már két döntetlen, de jelen pillanatban közvetlen üldözőik a kevésbé rettegett nevű Angers és Caen, de már ők is 5-5 ponttal vannak lemaradva. A nagynevű riválisaik meg éppen a béka bizonyos testrésze alól keresik a kiutat, egyelőre kevesebb sikerrel. Legközelebb a Lyon van hozzájuk, 10 ponttal lemaradva a 6. helyen. 10 forduló, 26 pont, 2 döntetlen, 21-5-ös gólkülönbség. Maradjunk annyiban, hogy elég kicsi az odds a PSG végső győzelmére, ha egyáltalán még lehet rá fogadni.
Azzal mindenki tisztában van, hogy CR a napokban lett a Real Madrid legeredményesebb gólszerzője, most már a hivatalos számítást is figyelembe véve, 324 góllal, de arról már valószínűleg kevesebben tudnak, hogy körülbelül ezzel egy időben Ibrahimovic is megdöntött egy ugyanilyen rekordot a PSG színeiben, 110 góllal megelőzte Paulétát az örökranglistán. Meglepőnek tűnhet, hogy a PSG-nél harmadannyi gól is elegendő volt a csúcsdöntéshez, de ha figyelembe vesszük, hogy egy 1970-ben alapított klubról beszélünk, akkor talán már érthető. Mire a PSG megalakult, a Real Madrid már megszerezte a BEK/BL serlegeinek felét. Ezzel szemben a párizsi együttes első győzelmére hajt, de egyelőre még csak a BL elődöntőjét jelölték ki célul, ami Blanc maradásának is feltétele egyben.
Aladeen admirális generális
A keret minőségét tekintve erre meg is van minden esélyük. Nasser Al-Khelaifi rövid idő alatt kiváló csapatot épített. A PSG-nél sokkal tudatosabb és nyugodtabb szakmai munka folyik, mint testvérklubjánál – ha lehet így nevezni - a Manchester Citynél. Abszolút szembeötlő, hogy míg Khelaifinak valóban szívügye a futball, minden eseményen, sorsoláson, gálán feltűnik, az arca mindenkinek ismerős lehet, addig az emirátusok béli kollégájára rákeresve jómagam is megdöbbentem, hogy valóban ő lenne a nagy Manszúr sejk.
Megint csak Khelaifi futball iránti elkötelezettségét támasztja alá, hogy ő maga a megalapítója és vezetője a BeIN Media Group-nak, akiknek a legjobb minőségű streameket köszönhetjük. Allah áldja Khelaifit!
De emellett más sportokban is jeleskedik ez az aranyember, elsősorban teniszben, ugyanis, mint kiderült, a qatari Davis kupa csapat második legeredményesebb tagja, rögtön Khalfan szultán mögött. Kicsit gyanús nekem, hogy itt is hasonlóan működnek a dolgok, mint Wadiyában.
Visszatérve a PSG csapatára, idáig a BL-ben sem lehet rájuk panasz, sikerrel abszolválták a Malmö és Donyetsk elleni rutinfeladatot, így az eddigi eredményeket tekintve igen csak hasonlóan teljesítenek, mint a Real. Egy valamiben azonban jelentős a különbség köztük, mégpedig a sérültek számában.
Ellenfelünk egyedüli hiányzója(?) David Luiz, aki valószínűleg még nem lesz bevethető a mai mérkőzésen, állítólag Verrattival volt még kisebb probléma, de ő feltehetőleg ott fog szívóskodni a pálya közepén. A hétvégi bajnokin, akit csak lehetett, pihentetett Blanc, így most frissen és üdén vethetik bele magukat mai mérkőzésbe.
Várható kezdőcsapatuk: Trapp – Maxwell, Marquinhos, Thiago Silva, Aurier – Motta, Verratti, Matuidi – Di Maria, Ibra, Cavani. Míg a cserepad: Sirigu, Pastore, Lucas Moura, Lavezzi, Rabiot, Kurzawa, Van der Wiel. Azt hiszem valóban erős ez a keret.
Mi a tököm ez a sok sérülés?
Nálunk sajnos már koránt sem ilyen felhőtlen a helyzet. Még akkor is, ha Modric elvileg készen áll a játékra, de remélem egyelőre csak a padon kap szerepet, és azt sem bánnám, hogy 90 percig tartana ez a szerep. Nem lenne jó, ha elsietnék a visszatérését és újra lesérülne. Akiket viszont biztosan nélkülöznünk kell a mérkőzésen: Bale, Benzema, James, Carvajal, Pepe, Arbeloa. Viszont Ramos ismét ott lesz a kezdőben, legalább ennyi kis örömünk lehet. De remélem, a sorminta már nem folytatódik, miszerint egy ember felépül, kettő meg lesérül.
Benítez közben jobbról-balról kapja a kritikákat, hogy a Real Madrid egy védekező csapat. Az újságírók - egyebek mellett - már régóta ezzel zaklatják és most Blanc is megemlítette ezt a mérkőzés előtti interjújában. Pedig a Real pont a jobb gólkülönbségének köszönhetően vezeti egyelőre a BL-csoportot. Szegény Rafa meg jön itt a kapura lövési statisztikákkal, legtöbb rúgott góllal a bajnokságban, nem hatja meg bírálóit. De addig nincs baj, míg nem fentről kapja a kritikákat. Egyébként is a védőkön kívül – akikből a szélsők inkább a támadásokért felelősek – jóformán nincs is védekező játékos a Realban. Még Casemiro is szervezi a játékot hátulról a hosszú labdáival.
Személy szerint sokkal inkább abban látom Benítez hibáját, hogy a nagy meccseket túlgondolja, túltaktikázza. Csakúgy, mint Mou, ő is megelégszik a minimális vezetéssel és olyankor visszafogja a csapatot, átadja a területet az ellenfélnek. Érdekes módon a szurkoló megítélését mégis csak a végső eredmény befolyásolja adott meccsen, mivel a Bilbao elleni összecsapás sokaknál a hónap legjobbja volt, míg az Atléti elleni derbi valószínűleg a hónap legrosszabbja címéért fog versenyezni. Holott a játék képe ugyanaz volt a két meccsen, miután megszerezték a vezetést, visszavettek vagy két fokozattal, az ellen pedig csak jött és jött. Az Athletic ellen egyenlítés után padlógázzal még sikerült behúzni a 3 pontot, de a Tico ellen már csak az 1 pont maradt. Ha csak ezeket a mérkőzéseket vesszük figyelembe, akkor valóban védekező csapat a Real, de a szezon nem csak ezekből áll. Sőt, javarészt nem ezekből áll. Mindenesetre nagyon remélem, hogy Benítez kinövi ezt a hibáját. (Ahogy Mou is kinőtte ugyanezt, és ahogy Carlo megtanult rotálni…)
A mai meccs még valószínűleg a kritikai hangokra fog ráerősíteni, jelenleg a sérüléseknek köszönhetően nem igazán van meg a csapatunk egy PSG szintű csapat bedarálásához. De ha holnapra csak annyi marad a károgóknak, hogy „Na, ugye megmondtam, hogy védekező csapat a Real!”, és közben behúzzák a meccset 1-0-ra, akkor én bizony elégedett leszek! Azzal máris túlteljesítenék az elvárásaimat.
Várható kezdő: Navas – Danilo, Ramos, Varane, Marcelo – Casemiro, Kroos, Kovacic – Isco, CR, Jesé/Vázquez
Kezdés: 20:45 M4 Sport