Arra buzdítanám a társaságot, hogy részt vegyetek egy kis "játékban", ha szabad így hívnom. Nem tudom, hogy mennyire lesz sikere, és hogy mennyire vevő rá az olvasó közönség, de úgy gondoltam, hogy a vasárnapi meccsig tátongó űrt szórakozással is tölthetnénk. A következő posztban rávezetlek titeket arra, hogy mire is gondoltam. Lapozás után játszunk! (Figyelem, ne tévesszen meg titeket a promó, a poszt tele lesz szakzsargonnal!)

 

A marketing, mint gazdasági kifejezés nem definiálható. Nagyon szerteágazó és nagy területet fed le. Piackutatás, Termék-és Árpolitika etc., etc. Viszont, ami mindenkinek először eszébe jut, az az, hogy egy adott terméket, hogyan is lehet a fogyasztók elé tálalni, úgy hogy azok nagyobb affinitást érezzenek az adott termék megvásárlásához. Magyarán reklámfejlesztés.

A márka („brand”) árujelzés, amely egy gyártó vagy forgalmazó termékeinek, szolgáltatásainak azonosítását és versenytársaktól való megkülönböztetését szolgálja. A márka lehet kézzel fogható, vagy akár szimbolikus, elvonatkoztatott jellemzők keveréke, amik ha helyesen menedzseltek, értéket hoz létre. Az értéket is lehet sok mindenben mérni. Ha már fociról van szó, akkor az elsődleges és legfontosabb a serlegek mennyisége. Ha egy foci klubra, mint vállalatra tekintünk, akkor nyugodtan lehet azt mondani, hogy a kupák egy-egy időszak (szezon) végén, a szervezetbe fektetett tőke és munka eredményeképpen realizálódott nyereséget testesítik meg. Ugye ez logikus?! Minden egyes vállalat nyereségét más és másban mérhető, attól függően, hogy milyen területen tevékenykedik maga a cég. Nyilvánvaló, hogy a legvégén minden alkalommal pénzben számolnak el, viszont a pénz csupán egy értékmérő eszköz. Tehát mondhatjuk, hogy a pénz, csupán közös nevezőre hozza a vállalatok által teremtett jószágokat, különben nem lehetne összehasonlítani a Coca-Colát egy General Motorsszal, hiszen két egymással összehasonlíthatatlan terméket állítanak elő. Mégis egy adott táblázatba lehet őket sorolni, és különböző tényezőket figyelembe véve, rangsorolni is lehet őket.

Konklúzió: A pénz az adott vállalat, saját területén végzett munkájának az eredményét méri, tehát nem más, mint egy elszámolási egység eszköz.

A márka előnyöket nyújt mind a gyártók(=Real Madrid), mind a fogyasztók(=szurkolók) számára. A gyártóknál segíti a kommunikációt, növeli a reklám és a PR hatékonyságát. A márkaimázs kiépítésével jelentős versenyelőny realizálható, a fogyasztók hajlandók többet fizetni ezekért, gondoljunk csak a magas meccs árakra, akár egy Las Palmas elleni hazai bajnoki alkalmával, és lehetővé válik a termékéletciklus meghosszabbítása is. Itt gondolhatunk például a minden évben újonnan vásárolt mezgarnitúrákra. Miután a márka egy meghatározott terméktulajdonság-halmazt fed le, fontos eszköze a megkülönböztetésnek, a vállalati arculat kialakításának. A márka a vevőket segíti a termékválasztásban, sugallja a minőséget, mérsékli az érzékelt kockázatot. Erre apellál a vezetőség is nálunk, konkrétan Pérez. Hányszor hallhattuk már, hogy a világ legjobb csapata, világ legjobb játékosai, stb. 12-3 éve ez megy nálunk. És a kupák? Az előző bekezdésben arra a következtetésre jutottunk, hogy egy vállalat, legyen az futball klub, eredményességét nem pénzben, hanem kupákban mérik. Lehet, hogy mindezt lefordítják ojróra meg dollárra, hogy össze tudják vetni a Los Angeles Lakersszel, de alapvetően nem a pénz az elsődleges értékmérő egy sportklubnál! Persze, bizonyos gazdasági elemzések alapján biztosan. De mit ér el azzal egy 3. osztályú üzbegisztáni klub, ha a maga szintjén évről évre arányosan a legmagasabb bevételt nyújtja X ország csapati közül, de sose nyer BL-t?

De hát, ilyen a marketing. Nem a marketing feladata, hogy az adott műszaki termék paramétereit beállítsa, hanem az, hogy akármilyen pocsék is a termék, a lehető legjobban adhassa el a piacon. Erre nagyon sok alattomos csel van, de számunkra a legismertebbek a reklámok, logók és szlogenek.

A legnagyobb riválisunknak is van szlogenje. Azzal a bizonyos pár szóval akarják a köztudat fejébe belevésni, hogy ők nem csupán egy futball klub, hanem egy életérzés, Katalónia megtestesítője; hozzájuk tartozni különleges, nem tucat ésatöbbi… És ezt tökéletesen ki tudják használni, mivel emellett komoly szakmaiság áll a háttérben. Nekik nem a márkaimázs az első. Követendő példa!

Nálunk viszont, ahol a marketing az első, nincs ehhez szlogenünk. Persze vannak rendszeresen ismételt kifejezések, mint; galaktikusok, gálakezdő. De mi lehetne a MI szlogenünk? Nem tudom mennyire vevő az olvasó társaság az ilyenekre, de gondoltam egy próbát megér! Arra invitálok mindenkit, hogy vegye elő kreatívabbik énjét, és mindenki dobjon be szlogeneket, ami a jelenlegi helyzetünket keretbe foglalja! Az egésznek a célja, hogy kifigurázza a marketing vállalatunkat, ami csak néha hasonlít foci klubhoz! Gyerünk, elő a sértő, bántó, de vicces szlogenekkel!!!
Az egész a mi szórakoztatásunkért van. Just for fun!

És, hogy milyen a jó szlogen? A jó szlogennek mindig van átvitt értelme is, amitől humoros és megjegyezhető lesz. Nem egyszerű, de biztos vagyok benne, hogy sok jó ötlet fog felszínre törni, ha ti is vevők vagytok rá. Jöjjenek a szlogenek! Just do it!