Akárhonnan közelítjük meg, ez bizony bíztató. Igen, a tabella utolsó helyezettjei közé tartozott mostani ellenfelünk. Igen, egy körrel ezelőtt a Depor amatőrként, nyílt védekezéssel szaladt bele egy másik ötösbe. Igen, Rafa alatt is voltak nagyarányú győzelmeink (RM-PSG 1-0… just kidding). De a játékosok testbeszéde, a csapat „arca”, a meccseink légköre óriásit változott a Rafa-érához képest. Örüljünk annak, hogy így képes játszani ez a garnitúra és tisztelettel, de magabiztosan várjuk az első „komoly” ellenfelet, Zidane irányítása alatt. Öt gól, több idióta statisztikai rovat, két bántó sérülés és egy teljesen felesleges megmozdulás hazai oldalon. Lépjünk bentebb.

A beharangozóban feltett kérdéseket Zidane a maga módján válaszolta meg. Ezek szerint máris megtalálta az alapcsapatát (ami nyomokban Carlo-csapatot tartalmaz), ebbe csak a sérülések szólhatnak bele. Ez egyrészt sajnálatos, hiszen számos kiváló játékos ülhet sokat a kispadon. Másrészt továbbra is tartom, hogy a Gijont a „paddal” is vertük volna (Benzema a hírek szerint nem James rúgásába sérült bele, Bale meg aztán főleg nem – de mindketten on the injury-list. Hiányzott ez?)  Cserébe persze kaptunk egy fan-tasz-ti-kus statisztikát: a világtörténelemben most fordult elő először, hogy a BBC és az MSN minden tagja kapuba talált. Hip-hip-hurrá! Ha már itt tartunk, magabiztosan tartjuk a harmadik helyet! 

Ennek a megtalált alapcsapatnak Lucas és James is vesztese. Megnéztem ama neves (nem Navas) videót, amelyet James be-nem-melegítéséről készítettek. Számomra a testbeszéd (Zidane a „tenyerével kérdőre vonja” Jamest) többet mondott, mint amit leírtak, de amit láttam, az egybevágott azzal, amit leírtak. Nem lesz ez így jó. 80 millió ide vagy oda, meg kell küzdeni a játékpercekért. Remélem, hogy Lucas csak körömgomba miatt került ki, vagy ő készítette Arbeloa meglepi trójai falovát, mert Jesé ott maradt 2014-ben.

Ja igen… volt meccs is. Én is annyit lamentáltam eddig, mint a gijoniak, akik mire feleszméltek ötnull. Fain. Illetve pain.
 

Carvajalék úgy kezdtek, ahogy szeretnénk, hogy mindig kezdjenek. Nincs óvatoskodás, nem védekezünk labda nélkül. Hanem: add ide azt a labdát, nézd, mit csinálunk, na jó, szedd ki a hálóból! Gyere… megmutatjuk még egyszer, ha nem láttad volna pontosan.

A 7. percben Kroos és Bale agyhullámai ölelkeztek: a szögletnél tudatosan mozgott mindenki (kivéve a vendégek), Kroos a rövidre ívelt, Bale a rövidre vágtázott, mindenki más belül ketrecharcolt. Mire elhalkult a taps, jött a második. OK, itt csúnyán elpasszolta magát a vendégcsapat saját térfelén, de Dani ezzel nem sokat törődött, inkább egyből Karimhoz passzolt, átlöbbölte CR-nek, ő pedig az igazi centerekre jellemzően: onetouch (ballal) és gól. DE MEKKORA DUGÓ! Ezért nem kell szégyenkeznie a kapusnak, örüljön, hogy élőben láthatta. (A gijoni labdavesztést Bale letámadása eredményezte. A 300. madridi meccsét letudó Karim az első gólpasszát osztotta ki a szezonban.)

Huhh… jó lenne valamit inni, gondoltuk sokan, ennyi örömködéstől kiszáradunk. Mire azonban megtettük volna az első lépést a folyadék felé, Carvajal ismét nem bírt magával, mert kiugratta Bale-t. Ő aztán a gyengébb lábával olyan gyönyörű labdát ívelt Benzemának, hogy Karim, miközben eldobta magát a levegőben, azon siránkozott, hogy erről a mozdulatról, amit egy pillanat múlva bemutat, nem tud szelfit készíteni. Pedig ütne. De így is fantasztikus ollózó mozdulattal rombolta földig a Gijon összes aznapi tervét a meccsel kapcsolatban. 12. perc és háromnull. Szerencsétlen kapus úgy kapott hármat 12 perc alatt, hogy egyikről sem tehetett.
Sajnos azonban ezután lelassultak a srácok. Csak a 18. percben jött a következő gól, amikor Guti a középpálya centrumából úgy indította Carvajalt, ahogy Gutitól mindig is várja az ember. Eszményi meglátás és kivitelezés volt, mint ahogy Carvajal centerezése és végítélete is. Ezután Guti elhagyta Isco testét. Egy rövid időre. 18. perc, 4-0, a vendég kapus erről sem tehetett. Az angol kommentátorok szerint: Sky-high quality. Ez valóban az volt. Ez a 18 perc a kombinatív játékot szeretők mennyországa volt. Mindegy, kinek szurkol az ember, ezt élmény volt nézni.



A gijoniak a 24. percben hallották meg a kezdő sípszót, ekkor egy pofás támadást vezettek az ő jobb oldalukon és csak neves Navason múlt, hogy nem lett meg a szépítés. Azért a védelem még mindig ingatag… úgy hajlik, mint a nád. De lehet Zidane-t ez még nem izgatja. Mert történt, hogy Navas kivédte a lövést, ami Carvajalhoz került, ő Cének lőtte fel a labdát, aki oldalra fejelte Bale-hez, Százmillió elvitte három ember mellet, a kezdőkör környékén Céhez játszotta a bogyót, aki azonnal visszapasszolta azt és megindult a kapu felé, tőle balra ugyanezt tette Karim. Bale 30 méterre a kaputól bepasszolta a védők között keresztirányú mozgással helyzetbe kerülő Cének, aki centerekhez nem méltóan, de egy Aranylabdáshoz illően nem lőtte rá egyből, mert érezte, hanem elvitte oldalra, és amikor már mindenki őt követte, visszasarkalta/talpalta Karimhoz. Csak a Jóisten és egy gijoni végtag miatt nem jött a következő gól. Ez is (!) gyönyörű támadás volt. Navas védése és Benzema lövés között 15-17 mp telt el. Vállalható, nem?

A 38. percben Pepe is feliratkozhatott volna, de egy gijoni védő zavarta a tiszta lövésben. Ugyanezen gijoni védő a második félidőben belelépett James lövésébe is. Valaki azért magyarázza ezt meg Benzemának.


Amíg Bale pályán volt, a legjobb kapcsolat a csapaton belül a Carvajal-Bale tandem volt. Élmény volt nézni az összjátékaikat. Egy ilyen után a 41. percben Isco ismét átélte, amit Whoopi Goldberg is – Guti ismét a pályán termett és olyan labdát varázsolt Karim elé, hogy nem is értem, a francia miért nem hagyta a fenébe a labdát és ment azonnal megtörölni Isco/Guti cipőjét – ahogy illik. (Igen, vállalom, hogy gyengéim és kedvenceim a játékszervezők.) Benzema azonban úgy volt vele, hogy jó lenne azt a gólhatékonysági mutatót 72.3 perc/gólról kicsit jobbra faragni. Most valahol 68 perc környékén áll a mutató.

Öt gól és kezdődött a „lejtmenet”. Bale-t Dr. Cé diagnózisa után le kellett cserélni. A hírek szerint 3 hétre dőlt ki.

A második félidőben Guti szelleme már csak egyszer jelent meg, amikor CR testébe szállt és rávette a portugálra amúgy nem jellemző törlesztésre. Komolyra fordítva: 30 évesen, sok száz meccsel a háta mögött erre mi szükség volt? Egy megnyert meccsen egy tök átlagos szabálytalanság után. Sima piros lett volna, de a spanyol bírókat mindannyian ismerjük. Mindenesetre a második játékrész a gijoniaknak volt hasznos, hiszen gyakorolhatták a játék felépítését a labdaszerzés után, míg mi már tartalékon égve vártuk, hogy vége legyen a műsornak. Igen, az 54. percben Benzema és Cé gyönyörű játékot mutatott be, de nem ez volt már a jellemző a második játékrészre. A 61. percben Jesé szépen futott le alapvonalig, okosan is játszotta be a labdát, de a fent említett „vendégvédő” pont jó ütemben lépett bele James mozdulatába. Navas kapott egy gólt, amit lehet ugyan Marcelo nyakába varrni, de sokkal érdekesebb és fontosabb megválaszolni, hogy miért maradhatott Marcira két ember. Úgy, hogy a középhátvédek (tehát mindkettő) helyén Carvajal csúszott keresztbe, hogy blokkolja a lövést. Nem jött össze. Mint ahogy az újabb hazai gól sem. De legyen elég ennyi mostanra. A kapott gól után Benzema is sérülés miatt jött le, de a hírek szerint már hétvégén játszhat. 

Amit muszáj megemlíteni még, hogy Benítezhez képest két dolog változott igazán a játékosok helyezkedésében: A középpályán szereplő hármas együtt és direkt csapdázza az ellenfél játékosát a pálya közepén, a védelmi harmadban kezdik el felosztani a területet és párokat alkotni a védőkkel, illetve ide zár vissza Bale is. Beníteznél a pálya centrumában is területet védtünk. A másik a BBC tagjainak mozgása. Míg korábban űr tátongott a középpályánk helyén, addig most nem a középpályásaink lépnek többször fel, hanem a kirakathármasunkból egy, vagy két játékos lép vissza. Ez leginkább Bale és Carvajal oldalán köszönt vissza, hiszen ahogy Bale visszalépett a labdáért, a védője követte, az általuk ott hagyott területet a _nem_lassú_ Dani azonnal befutotta. Alakul a csapat, várjuk az első igazi értékmérő meccset!

Nem youtube-os összefoglalóKATT és a teljes meccset, több nyelven itt találjátok.

És természetesen: Boldog születésnapot a SohaMegNemSérülőnek! 

Következik: Betis, idegenben, vasárnap, 20:30-tól.