Madridi Merengués

“Régen a szegények fociztak és a gazdagok nézték. Most a gazdagok fociznak és a szegények nézik.”
- Puskás Ferenc 

Manapság a pénz jelenti a hatalmat. Akinek pénze van, hatalma is van. Akinek pénze van, az sikeres. A Real Madrid ilyen szempontból az ezredfordulót követően elérte, hogy pénzügyi nagyhatalom legyen. Mégsem neveznénk, mi szurkolók, az elmúlt másfél évtizedet sikeresnek. Nagyot változott a világ, ahol a szurkolók egyszerű kívánságait sem lehet maradéktalanul teljesíteni, mert azt felülírja a gazdaság és a profitorientált világ. De ne higgyük azt, hogy a királyi csapat mindig is pénzügyi nagyhatalomnak számított az elhódított BEK és spanyol bajnokságok révén az 1900-as években. Az új korszak kezdete egy ember nevéhez fűződik. Hajtás után ezen korszak kezdetétől átnyálazzuk a fontosabb adatokat, kimutatásokat és megpróbálok a miértre, ha nem is választ, de irányt mutatni, hogy mindenki maga le tudja vonni a következtetéseket.

Honnan hova... Sanz korszak vége

A 90-es évek végén Lorenzo Sanz irányítása alatt a Real Madrid sötétebb korszakát élte. Talán kicsit furcsa ez a megfogalmazás, hiszen 3 éven belül 2-szer is BL-t nyert a csapat az elnöksége alatt, viszont ennek a posztnak a szemszögéből tekintve, mindenképpen lehet annak hívni. Sok mindent elért a csapat a XX. században, de a végére mégis óriási adóságot halmozott fel, amit nagyrészt a csapat akkori elnökének nyakába varrtak. A klub adóssága elérte a 250 millió eurót, ami manapság is rengeteg lenne, de akkoriban ez még inkább súlyos költségnek számított. Összehasonlításképpen, 1997/98-ban a csapat éves bevétele mindössze 85 millió euró volt. Innen kellett a csapatot a méltó helyére emelni gazdasági szempontokból. A feladat adott volt, a megfelelő ember meg már az ajtón kopogtatott.

Pérez elnöksége

Pérez 2000 tavaszán, másodjára kísérelte meg megszerezni Sanz elől az elnöki széket. Nagy fegyvertény volt a csapat jelenkori elnökének az óriási adósság, amire egy egész kampányt fel tudott építeni. Pérez elsődleges feladatának érezte azt, hogy a Real Madridot gazdaságilag egyeduralkodóvá emelje a nemzetközi futball piacon. Az ezredforduló után a csapat nem hogy a leggazdagabb klub nem volt, még a top3-ba sem fért be. Florentino első éve után a Real Madrid 5., azután sorjában 6., 4. és 2. volt az éves bevételeket tekintve, majd a 2004/05-ös szezon végével érte el, hogy a legtöbb bevétellel rendelkező futball klub legyen a királyi gárda. Azóta letaszíthatatlan a trónról.

Kampányát nem csupán a pénzügyi gondokra építette, hanem azt ígérte, hogy rekord mennyiségű pénzért elhozza a katalán riválistól Luis Figót. Ma már egyértelműen kijelenthető, hogy Pérez üzleti stratégiája nagymértékben a galaktikus igazolásokra alapszik. És, hogy ez hogyan befolyásolja a klub bevételeit? A posztban erre is választ kaptok.

A posztban feltüntetett adatok és statisztikák 2000 nyarától a 2015/16-os szezon végéig értendők, de részletes elemzések a 2014/15-ös szezonig voltak, így a most befejeződött szezon pénzügyileg csak említés szintjén fog megjelenni.

A Real Madrid éves bevételeinek növekedése

Ha meg akarjuk vizsgálni, hogy Pérez mekkora hatással volt a klub gazdaságára, akkor nem elég megvizsgálnunk, hogy elnöksége elején mennyi volt az éves bevétel, illetve, hogy manapság mennyi. Figyelembe kell venni, hogy ebben az időszakban az IT forradalom óriási hatása kezdet megjelenni a sportban is. Manapság a telekommunikációs eszközöknek hála, egy sport klub bevételeinek óriási részét teszik ki a TV-s pénzek, illetve a médiával szoros kapcsolatban lévő reklámpénzek is. Így tehát Pérez tevékenységét nem lehet egy egyszerű kivonással leírni, sokkal komolyabb számolásokat és adatok böngészését kell elvégezni, hogy egy árnyalatnyival pontosabban lássuk a dolgokat, mivel korunk fejlődésével práhuzamosan egyre több pénz jelent meg a sportágban. Emellett meg kell említeni, hogy sok multimilliárdos magánember is „idehozta” a vagyonát, így még több pénzt pumpálva a foci világába. A miértje elég egyértelmű, és összefügg az első ponttal: Média, reklámok, népszerűség -> még több pénz…

Első körben érdemes megvizsgálni, hogy arányaiban mennyit változott a vizsgált időszakban a leggazdagabb klubok éves bevételei egymáshoz viszonyítva.

2000/01-ben az első és ötödik helyezet között majdnem 80 millió euró különbség volt.

A Real Madrid számára fordulópontot jelentő 2004/05-ös évben ugyan csökkent ez a távolság, de majd több ábrával és adattal szemléltetem, hogy ekkorra megindult valami a futball gazdaságban, ami a mai napig él, és problémát okoz, ezért próbálják regulázni több fajta szabály létrehozásával is.(pl.: FFP)

Mára odáig fajult, hogy a 80 milliós különbség több, mint 100 milliósra növekedett úgy, hogy mind a negyedik helyezett PSG és az ötödik Bayern is gazdaságilag meghatározó csapat a piacon. 2000/01-ben 100 milliós különbség az első és a tizedik között volt fellelhető, ráadásul szomszédos helyezéseket elért klubok között közel azonos eltérés volt. Mára már teljesen szétszakadt a mezőny, ami sok problémát jelent az európai futball számára.

2014/15:

A grafikon tökéletesen ábrázolja, hogy 2006-tól nőnek a klubok bevételei közti különbségek, a ma „nagynak” titulált csapatok sokkal jobban elszakadnak a mezőnytől, míg a középcsapatok nem képesek lépést tartani, és a kis klubok összesűrűsödnek egyazon érték körül.

Ez nagyon jól szemlélteti a Real Madrid, de legfőképp Pérez sikerességét. Hogy sportszakmailag mit tud felmutatni a Real Madird az elnöki váltás után? Maradjunk annyiban, hogy nem sokat és az elért eredmények nem méltóak a XX. század legsikeresebb csapatához. Mindezek ellenére Pérez üzleti stratégiájának köszönhetően a klub az élen tudott maradni, évről-évre növelte az éves bevételt, és magabiztosan növelte a különbséget is.

Talán sokan hihetik, hogy egy klub gazdasági szereplését leginkább a szakmai munka által elért eredmények befolyásolják, de rá kell jönni, hogy ez nem így van. Érdekes téma, mert nem lehet korrelációt felírni a szakmai sikerek és a gazdasági növekedés között, hiszen nagymértékben befolyásolja mindezt a médiumokon keresztül a szurkolói viselkedés, ami minden csak nem kiszámítható. A következőkben erről fogok írni, ami kizárólag az én véleményem, amit hosszas olvasgatás után alakítottam ki.

Éves bevételek lebontása

Első körben a top20-as listát nézegetve láthatjuk, hogy az első és tízedik között immár 250 milliónyi euró különbség van. Maradva a Juventusnál, felmerülhet a kérdés, hogy nekik vajon mi a reális cél a klub gazdasági helyzetét illetően. Az olasz gazdaság hanyatlása és a Serie A TV-s pénzek kedvezőtlen eloszlása miatt nem számíthat arra, hogy megközelítse a top6 csapat valamelyikét. Viszont az is igaz, hogy évről-évre kihívó nélkül marad a scudettóért illetve a nemzeti kupáért folytatott harcban, ráadásul egyedül a zebrák voltak képesek újraépíteni és fenntartani imázsukat, így minden második ifjú tehetségre időben lecsapva záradékot helyeznek a szerződésébe, hogy amint robban a kissrác, a klub le tudjon rá csapni. Egyedül a BL marad számukra, mint kihívás évről-évre, amit egy éve majdnem sikerült is megnyerniük. A konklúzió itt tehát az lehet, hogy a Juventus reális célja nem lehet, hogy beverekedje magát a gazdasági „Hulk-ok” közé, hiszen nincsenek meg neki az ehhez szükséges feltételei. Céljuk gazdaságilag a szinten tartás, illetve hosszú távon közelíteni az előttük állóhoz. Ezt a gondolatmenetet tovább véve, sokkal nagyobb hangsúlyt fektethetnek a szakmai munkára, mint azok a csapatok, akik egymáshoz sokkal közelebb állnak költségvetés szempontjából és nagyobb veszély van a bukásra. Ez igaz a Real Madridra is. Hogy pontosan mire is gondolok? Csapjunk bele…

A csapatok éves bevételeinél 3 csoportra bontható a költségvetés:

1. Matchday sources, azaz jegyárak
2. TV-s pénzek
3. Szponzori pénzek. Ide sorolhatóak a reklámbevételek is.

Átlagosan a futball klubok bevételeinek 19% a jegyárakból áramlik be, 40% a TV-s pénzekből és 41% a szponzori befektetések illetve reklámpénzekből. Már itt látható, hogy a legnagyobb bevételt a szponzorok és reklámbevételek állják. Ezt meg lehet közelíteni úgy, hogy szakmaiságot előtérbe helyezve hosszú távú építkezés és sikerek elérésével befektetők figyelmét felkeltve elérni azt a pénzügyi szintet, amit az adott klub kitűz célnak. Ez értelemszerűen azon klubok eszköze legtöbbször, akik pénzügyileg nincsenek a szűk elitben. Ezért van az, hogy „kisebb” csapatok élvezetesebben, látványosabban játszanak néha, illetve, hogy náluk bukkannak fel először a fiatal tehetségek.

Természetesen máshogyan is ki lehet aknázni ebben a kategóriában rejlő lehetőségeket. Ha már megfelelő mennyiségű tőkével és szurkolói táborral rendelkezik az adott klub, neki elegendő rövidtávon megtérülő nagyobb költségű befektetésekben gondolkozni, hiszen – szigorúan pénzügyi szempontból – kisebb a kockázata és nagyobb a várható nyereség. (Ugye rémlik Kaká esete?!) Gondoljunk csak bele, hogy melyik a racionálisabb döntés egy Real Madrid szintű klubnak/vállalatnak!

1. Hosszú távú szakmai munka révén kinevelni csapaton belül azt a brand-et, amelyik majd kb egy évtized múlva téríti meg a belé fektetett pénzt és munkát, ha egyáltalán megtéríti.
   
   vagy…
    
2. …megvásárolni a már kész, vagy ahhoz közeli „terméket", amelyet sokszoros áron vesz meg a vállalat a „házon belüli” megoldáshoz képest, viszont sokkal nagyobb valószínűséggel hozza vissza a belé fektetett pénzt, majd akár az árának a többszörösét profitként el lehet könyvelni.

A profitorientált gazdasági világ megköveteli, hogy a második forgatókönyvet válassza a már pénzügyileg befutott sport klub, de akármilyen más területen tevékenykedő nagyvállalatra is igaz az analógia.

Önmagában ezzel nem is lenne baj, hiszen többnyire azon játékosok reklámértéke magas, amelyek méltóak a „világ legjobbjai” csoportba skatulyázásra. Viszont a Real Madridnál és főleg Péreznél nem igazán az volt a jellemző, hogy össze tudta hangolni a galaktikus igazolásokat a szakmai építkezéssel. Pedig nem kell messze menni, hogy egy jó példát fel lehessen hozni. Elég Katalóniáig keresgélni, időben pedig 2-3 évnél messzebb sem érdemes tekinteni. Neymar és Suárez leigazolása pontosan az említett kategóriába esik. Viszont a Barcelonának évekre visszamenőleg megvolt a koncepció, ami köré sokkal könnyebben igazoltak játékosokat. Pérez viszont úgy gondolkodik, és ez a legnagyobb hibája, hogy a „világ legjobbjai” bármilyen rendszerben megállják helyüket, így egy új edző igazolásával, új koncepciót is igazolunk, amivel majd jönni fognak a sikerek. Persze ezzel feltételezem, hogy Pérez fejében valami cél-féleségként ott lebeg a sikeresség – sportszakmailag.

Összességében azért van az, hogy a Real Madrid nagyobb kockázatot vállalna, ha érezhetően nagyobb hangsúlyt fektetne a szakmaiságra és kevesebbet a gazdasági szempontokra. Elsődleges tünetként jelenne meg, hogy a klub éves bevétele nem nőne annyival, mint várható lenne és hosszú távon, elmaradó sikerek (esetében) miatt könnyen trónfosztás következne be, amivel súlyos millióktól esne el a klub.
(Note: sikerek nem csak sportszakmailag, hanem gazdaságilag is értendők.)
Persze ezzel nem azt mondom, hogy elképzelhetetlen az, hogy a Real Madrid szakmai stábja kialakítson csapaton belül egy olyan koncepciót, utánpótlás neveléstől kezdve a felnőtt csapatig, ami hosszú távon a sikereket elhozza kupák tekintetében és továbbá pénzügyileg is. A baj, hogy ez nagy kockázattal jár és egy olyan edző (de inkább menedzser, lásd angol klubmodel) kell, aki bevállalja ezt a munkát és egy olyan elnök, aki megteremti a megfelelő egyensúlyt, amivel törekedne a kockázat minimalizálására.

Visszakanyarodva a számok nyelvére, nézzük hogyan is alakult a 2014/15-ös szezon pénzügyileg.

A Real Madrid zsinórban 11. alkalommal áll a leggazdagabb klubok listája élén, a maga 577 millió eurós éves bevételével (idei szezonnal bezárólag átlépte a 600-at). Érdekesség, hogy bár a Barca a triplája után két helyet javított a helyezésén, még így sem sikerült megelőzni a semmit nem nyerő királyi gárdát. Nyilván ma már odáig nőtt a fehérek márkája, hogy ahhoz, hogy komolyabb lejtmenet realizálódjon a költségvetésben, sokkal komolyabb problémának kell fent állnia, mint hogy nem nyer semmit az adott évben a csapat. Aki tanult valaha közgazdaságot, vagy csupán érdekli ez a terület és az üzleti világ, annak nem meglepő ez a jelenség. Ennek ellenére, amikor leülünk hétvégén este megnézni egy futball mérkőzést, azt szórakozás jegyében tesszük. Azt szeretnénk, ha elfelejtenénk a mindennapi gondjainkat és láthassuk a kedvenceinket, kikapcsolódjunk és élvezzük a játékot. Ilyenkor nem azon akarunk gondolkodni, hogy mégis melyik a leggazdaságosabb döntés a klub számára. Egyszerűen nem érdekel. Jogosan háborodhatunk fel azon, hogy minek veszik meg XY-t a csapatba és játszatják olyan szerepkörben, amiben egyértelműen szenved. Ennek egy szórakoztató iparnak kéne lennie, ahogy Amerikában nagyon is jól működik a rendszer (NFL). Itt Európában viszont máshogy van. Máshogy működik, mások a vezérszálak. Itt egy közösségépítő program a futball. Elég ha belegondolunk, hogyan működik Angliában vagy Németországban.

TV-s pénzek, szponzorok és... média?

Nem meglepő, hogy a legtöbb bevételt a szponzori pénzeken keresztül éri el a klub, de láthatjuk, hogy ebben még bőven van hova fejlődni. Nem gondoltam volna, hogy pont ebben a kategóriában előzik meg Pérezt, sokkal inkább tippeltem volna a jegyárak bevételeire. 

TV-s pénzekről érdemes pár szót ejteni, mert bajnokságon belül igen nagy hatással van a csapatok közti pénzügyi különbségekre. Olaszországban egyértelműen kiegyensúlyozatlan, ez látszik a lenti ábrából, hogy a Juve kimagasló helyen áll, de egyedül maradt a listán a Serie A-ból. Az angoloknál és most a spanyoloknál is változás történt, ami sok klub előnyére is válik, leginkább az alsóháziakra. A PL 2 milliárd eurót oszt el a 20 első osztályú csapat között.

A spanyol helyzetet a LaLigaLoca foglalta össze FB posztjukban, amit egy az egyben ide is másolnék:

„Minden téren nőttek a bevételek Spanyolországban, tudatta Javier Tebas a mai napon. Belföldön a marketinges bevételek elérték a 930 millió eurót és a nemzetközi is a 643-at súrolja, ami 20 millió euróval több mint a most lezárult szezonban. Ami azonban számunkra fontosabb, hogy a csapatok közötti hatalmas űr megszűnt. Az összes televíziós bevétel (Primera, Segunda) 1 milliárd 573 millió, amiből az élvonalbeli klubok 1 milliárd 281 milliót kapnak meg. Amellett, hogy az élmezőny bevételei nőttek, az alsóház is többet kap, például a listán utolsó Eibar is szűk 42 milliót tehet zsebre, ami hatalmas előrelépés az előző évekhez képest. Az Atlético pedig megelőzte ezen a listán a Valenciát és harmadik csapatként 100 millió fölötti összeget kapnak majd meg. Jó szezonnak nézünk elébe!”

Másik aspektusa is van annak, hogyan maradhat egy klub pénzügyileg nagyhatalom, annak ellenére, hogy kupák számát tekintve elmarad még a minimum elvárási szinttől is. Sok kritika éri a játékosokat, akik rendszerint a közösségi médiában szerepelnek. Kik többet, kik kevesebbet. De ha közvetve is, ezt is tudja a klub pénzben „elszámolni”. A közösségi média óriási szerepet játszik manapság már a marketing világában. Külön kutatások irányulnak arra, hogyan kell az interneten reklámozni, hogyan érhetőek el bizonyos fogyasztói rétegek. Magától értetődő, hogy akinek több követője van, több emberhez jut el az információ, ismertebb a klub, így a szponzorok számára kedvezőbb lesz, hiszen az ő reklámjuk is több emberhez ér el. Mindez oda vezet, hogy a szponzorok még több pénzt pumpálnak azon klubokba, amelyek a közösségi médiában közszereplők. Talán nem véletlen, hogy a Manchester United SAF távozása után sem érezte meg gazdaságilag a pocsék játékot és a totál eredménytelenséget.

Real Madrid igazolásai 2000-2015/16 között

Kicsit térjünk el a klubokat egészében érintő pénzügyi dolgoktól, és nézzük át, hogy mennyit is költött Pérez a két elnöksége alatt.

Pérez két elnökségének első ciklusa 2000-2006 között volt, második 2009-től  a mai napig tart. A 3 éves időszakban, amikor nem Florentino volt az elnök, nem volt drasztikus változás a klub átigazolásainál pénzügyi szempontból. Így az egyszerűség kedvéért az egész 16 éves időszakot egy üzleti stratégiának tekintem, így nem különítve el Calderon és a Pérez-féle Madridot.

A kiemelés a calderoni időszakot jelzi.
Érkező játékosokba nem tartoznak azok, akik az utánpótlásból kerültek a felnőtt csapatba. Nem számoltam bele azokat a játékosokat, akik kölcsönbe érkeztek, kivéve azokat, akiknek a kölcsönszerződése pénzzel járt, hiszen ezt beleszámítottam a vételárba is.
Távozó játékosoknál szintén csak azok a kölcsönjátékosok szerepelnek a statisztikában, akikért pénzt kapott a klub. Továbbá beletartoznak azok, akik ingyen váltottak klubot, de azok már nem, akik visszavonultak, vagy esetleg félbehagyták a karrierjüket.
Ezek a többi csapat statisztikáinál is érvényesek. (lentebb)
Minden adat, ami a táblázatban látható, illetve, amit a többi csapatoknál felhasználtam, egy azon adatbázisból származnak. (Transfermarkt.com)

Önmagukban ezek a számok nem sok mindent mondanak, csak annyit, hogy 16 év alatt közel 1500 millió eurót költött el a Real Madrid. Pérez maga 1194,85 millió kiadásért és 527,25 millió bevételért felelős. Lebontva egy játékosra azt jelenti, hogy a Real Madrid az ezredforduló óta átlagosan 18,28 millió €-t költ el egy játékosra, illetve 5,39m€-t kap, ha értékesíteni akarja. (Csak pérezi időszakot tekintve a két szám 19,94m€-ra illetve 5,85m€-ra módosul.)

Ahhoz, hogy nagyságrendileg lássuk, hogy mennyire is sok ez, érdemes megnézni ezen értékeket más nagycsapatoknál is. 3 csapatot néztem végig, méghozzá azokat, akik az elmúlt 16 évben éves bevételeinek számát, illetve sikereiket tekintve végig ott voltak a legjobbak között. Nincs meglepetés, ez a három csapat a Barca, MU és a Bayern.

Note: A kvízben szereplő számoknál figyelembe kell venni, hogy az adatokba azok az utánpótlásból érkezett játékosok tartoznak bele, akiket regisztráltak a felnőtt csapatnál valamelyik szezonban. Ebből nem következik feltétlenül, hogy az egész szezont a csapatnál töltötték, illetve, hogy pályára léptek volna tétmérkőzésen. Csupán #funfact céljából lett összegyűjtve.

Pérez üzleti stratégiája

Rengeteg olyan csapat van, amelyek akár évtizedekre visszamenőleg is egy bizonyos koncepció mentén építkezik. Florentino Pérez, amikor átvette a Real Madrid elnöki székét, és látva a klub pénzügyi gondjait, el kellett hogy döntse, hogyan kísérli meg a csapatot pénzügyileg a sikerek felé terelni. Lehetett volna úgy, mint ahogy a Dortmund is csinálta, de ő más utat választott. Nem amellett tette le a voksát, hogy hosszú távú építkezés során kialakítson egy olyan koncepciót, ami sportszakmailag sikeres, és ezúton éri el a pénzügyi törekvéseit. Ez magas kockázattal járt volna és hosszú idővel, márpedig a madridisták nem a türelmükről híresek. A döntés, amit Pérez meghozott, még mindig csuklásra készteti az édesanyját. Pérez rendelkezett a megfelelő mennyiségű tőkével ahhoz, hogy rövidtávon megtérülő és profitáló befektetéseket hajtson végre, ami nem volt más, mint a galaktikus igazolások. Ennek az előnye egyértelmű, és fent már taglaltuk. 5 éven belül felért a trónra, ahonnan azóta is letaszíthatatlan a klub.
Talán a hátrányait taglalnom sem kell, hiszen mindenki megtapasztalhatta az utóbbi években. De annyit azért hozzáfűznék, hogy ebből az üzleti stratégiából elég nehéz kiszállni. Azt a kérdést kell feltenni, hogy miért akarná átalakítani ezt a stratégiát a jelenlegi vezetés? A vállalat szemszögéből rövidtávon több kockázattal járna kiépíteni csapaton belül egy olyan értékrendet, amit hosszú távon élvezhetnének elsősorban a szurkolók, majd esetleg az akkor „hatalmon” lévő klub vezetése. Miért változtatnának az üzleti stratégián, hogy ha már így is a legsikeresebb klub immár 11 éve zsinórban?

Galaktikus igazolások

Minden évben megtapasztaljuk, hogy a piac 3-4 legkelendőbb „galaktikusait” állandóan összeboronálják a csapattal magasabbnál-magasabb összegekért. Érdekes megtapasztalni, hogy pár éve egy 20-30 milliós igazolásra már felkapta mindenki a fejét, ma már lassan a 40 millióson is úgy siklunk el, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Mégis minden évben felháborodunk, hogy; Ő bizony nem ér 100 milliót, max 50-et jelen formájával… esetleg; Senki nem ér 70/80/100 milliót! Vagy talán ez; A Real Madrid névért járó felárat így is úgy is ki kell fizetni.

Nos, ha továbbviszem azt a gondolatmenetet, amit alaptézisként fogadtam el, hogy a galaktikus igazolások Péreznek az üzleti stratégiájának egyik kiemelkedő fontosságú eleme volt, akkor máris máshogy tekinthetünk egy-egy átigazolásért fizetett horribilis összegre.

Ha a Real Madrid kiszemel magának egy játékost a piacon, és le szeretné igazolni, akkor jogosan gondolkodhat úgy az eladó fél, hogy a klub nem a játékosának a képességeit szeretné megvásárolni, hanem egy terméket szeretne venni, amiből hosszú távon brand-et épít, így magából a játékosból szeretne profitálni, és nem a pályán mutatott teljesítményéből. Tehát ha egy olyan klub, mint a királyi gárda, meg szeretne vásárolni valakit, akkor úgy gondolkodik mindenki a transzfer másik végén, hogy sokkal több pénzt hozhat új csapatának hosszú távon, mintha egy olyan klubhoz igazolna, amelyik egy bizonyos koncepcióba vásárolná őt meg, így tehát jogosan kérheti felárazva a játékost, hiszen várhatóan rengeteg profitot fog termelni. Ezzel szemben a „kiscsapatok” nagyobb mértékben foglalkoznak a szakmaisággal, és sokkal inkább egy adott koncepció mentén vásárolnak, így tőlük nem lehet felárat kérni, hiszen nem márkát akarnak ők vásárolni, amit értékesíteni tudnak később, hanem a játékos képességeit akarják megvásárolni.

Tehát akkor mi dönt arról, hogy mennyit is ér egy játékos? Az dönti el, hogy ki a kérője. Nyilván vannak és lesznek is olyan igazolások a gazdasági nagyágyúknál, ahol nem a profit elérése a cél, hanem hiányposztra, csapat érdekeit szem előtt tartva igazolnak. De ennek ellenére meg kell fizetnie ugyanazt a felárat, viszont ez meg bele van számítva a mások által termelt profitba. A klub összességében így sem jár rosszul.

Most értettem meg igazán, hogy mit is takar az, hogy egy játékos annyit ér, amennyit adnak érte. Valóban találó ez a kifejezés, hiszen egy klub nem fog annál többet költeni egy játékosért, mint amennyit profitálhat belőle, sőt minél nagyobb profitra törekszik. Tehát amennyit kiad egy galaktikusért a Real Madrid, azt alacsony kockázat mellett vissza fogja termelni. Legyen az 40-50 vagy 100 millió. Akkor meg nem mindegy, hogy ki mennyiért érkezik?

A pénz diktál

Amikor elkezdtünk focit nézni, nem gondolkodtunk azokról a dolgokról, amik a háttérben folynak. Csupán élvezni akartuk a játékot, és nézni kedvenceinket. De, ahogy idősödik az ember, egyre inkább kíváncsi a dolgok miértjére. Minden kisgyereknek van egy olyan korszaka, ahol minden második szava az, hogy ’miért?’. Aztán elérünk egy bizonyos kort, amikor az élet dolgainak a működésére vagyunk kíváncsiak, és ez épp igaz a focira is. Mindenki, aki olvas minket, kommentel nálunk, érdekli, hogy mások hogyan látják a csapat játékát, és a csapat körüli eseményeket ki hogyan értelmezi. Sokszor keressük a miértre a választ egymás között. Ha gyerekek maradtunk volna, nem érdekelne mindez, csak néznénk a mérkőzéseket és élveznénk a focit. Aztán idővel rájövünk, hogy az élet sem fekete-fehér, és a foci sem a pályán zajlik.

Az üzleti világ teljesen átszőtte a futballt, de más sportok, világát is. Egy olyan profitorientált világban élünk, ahol a profitmaximalizálás sokszor szembe megy a racionalitással. Üdítő kivétel, ha ez a kettő egybeesik. Minden sport klub - de nevezhetnénk nagyvállalatnak is - monopóliumra tör. Az a célja, hogy Ő legyen az, akinek a termékét megveszik. A pályán mutatott „bohóckodás” csupán ennek az eszköze. A vállalat tulajdonosának, elnökének nem érdeke, hogy a terméke a legjobb legyen a piacon, egészen addig, míg az ő terméke fogy a legjobban. A futball világában ez azt jelenti, hogy a profitkényszer korlátot szab a győzelmek számának, és egy bizonyos számú győzelem felett pénzügyileg már nem érdekelt a klub. Egy elhódított kupa pénzügyileg nem dob akkorát a költségvetésen, minthogy elérje a csapat az 50+-os meccs határt (esetünkben). Mivel láthattátok, a bevételek nem függnek közvetlenül az elért sikerektől, hanem attól, hogy mennyi emberhez jut el a kívánt információ, esetünkben a csapat mérkőzései. Az a 10-20 millió, amit a kupákkal együtt zsebelne be a klub, már annyira elenyésző, hogy nem éri meg, és közgazdaságilag nem racionális nagyobb munkát belerakni, hiszen a belefektetett munka nem lenne arányos azzal a pár millió plusz jövedelemmel. (És akkor a kockázatról szó sem esett.)

Mindez a versengés és az egyeduralomra törekvés nem csak futballon belül érvényes, hanem a sportágak között is. Szórakoztató ipari termékek közötti rivalizáció is nagymértékben befolyásolja mindezt. Gondoljunk csak a hakni túrákra, amit nyáron egy csapatnak végig kell vinni a csapat és a sport népszerűsítése érdekében. Mindez lefordítható a pénz nyelvére.

Végszó

A statisztikák, adatok tömkelege nagyon szép dolog. Rengeteg mindenre rámutatnak, sok minden leszűrhetőek belőle, ugyanakkor, ha valaki ügyesen bánik a számokkal, a valóság szöges ellentétét is alá tudja támasztani velük. Fontos, hogy a számok mögé lásson az ember és össze tudja kapcsolni olyan eseményekkel, amikkel kiegészülve tisztább képet kapjon a dolgok működéséről. Pont ezért lehet az, hogy attól függően, hogy ki milyen eseményhez köt bizonyos számokat, véleménykülönbség alakulhat ki. Nem ismerem, hogyan működik a Real Madrid gazdasága, miként gondolkozik Pérez és mi pontosan az üzleti stratégiája. Viszont vannak számok, amik irányt mutathatnak nekünk, ha jól értelmezzük őket. Hosszas kutatás és olvasgatás után alakítottam ki a véleményemet, amit ezekkel a számokkal támasztok alá. Ez nem egy gazdasági elemzés, ez egy gondolatmenet, hogyan is működhet ez az óriás vállalat ennyire sikeresen, mégis a csapat ennyire sikertelenül.

Rengeteg forrást használtam fel, így csak párat jelölök most meg. Érdemes ezeket elolvasni annak, akit érdekelnek gazdasági elemzések: 1, 2 és 3.