Mostanában többször előkerült ezen témák: hogyan értékeljük Zidane eddigi munkásságát, milyen szezont fut a Real Madrid, és mik lehetnek az elérhető célok. Így első körben ezzel foglalkoznék. Nem árt néha megállni 1-2 pillanatra és felmérni honnan indultunk, meddig jutottunk el. A 2015-16-os szezon Rafa Benítezzel indult és vegyes várakozásokat követően ingadozó teljesítményt produkált a csapat. A rossz alapokon nyugvó Benítez-féle rendszer már a szezon felénél megbukott, s ezt követően egy szétzilált játékrendszert, mélyponton lévő csapatot vett át Zidane. Bár a kezdeti fellendülés ellenére nem várhattunk túl sokat a hátralévő idényben, el lehetett könyvelni, hogy "majd jövőre".  Zidane-nak tulajdonképpen annyi volt az elvárható feladata, hogy helyes taktikai alapokra terelje a csapatot, lelkileg és morálisan összekapja Ramosékat és ebből a biztos alapből továbbépítkezzen a nyáron, illetve következő évben. Azt hiszem kijelenthető, hogy Zidane mindezeket teljestítette. A csapat ha nem is hibátlanul, de sokszor hatékonyan és jól tud játszani, ha kell pedig az akarás is helyén van. Helyzetjelentés és beharangozó következik! 

 

A valós és elérhető célokat tekintve továbbra is a földön kell maradnunk, hiszen már az önmagában szép teljesítmény, hogy a bajnokság hajrájára versenyben vagyunk a La Liga trófeáért (igen, kellett hozzá a Barca fáradása és botlásai is), és ott vagyunk a legjobb 4 között a BL-ben. Azt hiszem roppant kevés esély van rá, hogy mindkét sorozatot behúzzuk és duplázni tudunk, de legalább az egyik cím begyűjtésére van esély. Sajnos a bajnokságban még mindig Messiék kezében van a gyeplő, ezért csupán annyit várhatunk el, hogy Mi, azaz a csapat mindent megtegyen, amit tud, azaz megnyerje a hátralévő meccseit is. Míg a Bajnokok Ligájában továbbra se a Real a legfőbb esélyes, de ha jól vesszük a City okozta akadályokat, akkor a döntőben, 1 meccsen bármi megtörténhet. Szóval abszolút tűzközelbe kerültünk, de könnyen üres kézzel zárthatjuk az idényt.

 Ami viszont a mai mérkőzést illeti, a soron következő ellenfél a kiesőzóna közelébébe került, a 16. helyen álló Rayo Vallecano. Tekintve, hogy ellenfelünk nem a legacélosabb és kedden már BL lesz, ezért nem ördögtől való ötlet, ha a kulcsjátékosok némi pihenőt kapnak. Ronaldo már biztosan nem fog pályára lépni, mivel a keretből is kimaradt. (Kisebb izomhúzódása van a jobb combjában) Sőt a keddi szereplése is kérdéses.  Ez viszont utat engedhet Bale bal oldalon való bevetésének, illetve Lucas Vazquez és/vagy James is lehetőséghez juthat. A középpályán Casemiro szintén kimarad, mivel eltiltását tölti a Villareal ellen összedett sárga miatt. Soha jobbkor nem jöhetett volna, hiszen a Rayo ellen nélküle is hoznunk kell, míg a Manchester City ellen nagyon fontos lesz egy kipihent Casemiro. Kovacic vagy Isco pótolhatja. A védelemben Marcelónak szavaznék pihenőt és inkább Nachót vagy Arbeloát választanám. 

Most ők is szóhoz juthatnak?


A Rayo Vallecano nem számít a spanyol bajnokság legnehezebb ellenfelei közé, ellenben a legrosszabb védelemmel ők rendelkeznek, a 66 bekapott góllal. Ha figyelünk Guerrára, kontroll alatt tartjuk a meccset és 1-1 akciót gólra váltunk, úgy minden nehézség nélkül hozhatjuk el a 3 pontot.  Nem árt, ha a teher még mindig Luchóék vállán lesz, hiszen egy botlás bármikor benne van a pakliban. Egy sokgólos mérkőzést várok, amit hamar le fog tudni a királyi gárda, hogy a már mindenki által várt keddi mérkőzésre figyelhessünk. Hala Madrid!

Rayo Vallecano várható kezdője: Juan Carlos, Quini, Amaya, Llorente, Tito, Hernández, Baena, Trashorras, Embarba, Miku, Guerra

Real Madrid várható kezdője: Keylor Navas, Danilo, Pepe, Ramos, Marcelo, Kroos, Isco, Modrić, Vázquez, Benzema, Bale

Kezdés: 16:00

TV: Sport 2