Már nagyon vártunk egy ilyen szezonkezdetre, amikor nem mi esünk pofára, hanem egy nehéz pályán, idegenben tulajdonképpen zökkenőmentesen behúzzuk a nyitómeccset. És mindezt úgy, hogy a gálakezdő öt játékosa a pályán se volt. Viszont akik helyettük játszottak, odatették magukat rendesen. Tény, hogy a Sociedad messze nem volt acélos, de ezért fájjon a baszkok feje. Biztató egyéni teljesítmények, helyenként igencsak pofás támadásvezetés, azonban a védelem még mindig képes botrányos alakításokra. Hajtás után összefoglaló.


Zidane csak kicsit trollkodott bele az általam jósolt kezdőbe, de végül is érthető volt, hogy Isco helyett Kovacic kezdett. Mesterünk ezzel stabilizálni akarta a középpályát és megakadályozni hogy a Sociedad átrohanjon rajta - erre pedig Kova mindenképpen alkalmasabb mint Isco, és az így már remekül bejáratott 4-3-3 formációt se kellett feladni. Vettünk is mindjárt egy álomrajtot, mert mielőtt a sört kibontottam volna, már vezettünk 72 másodperc múlva. Méghozzá egy igencsak pofás akcióból. Ramos indította pazarul Danit egy hosszú passzal, a Soci védelem elcsúszott rendesen, így Dani üresen kaphatta, és egy hajszálpontos centerezés után érkezett középen Bale, aki be is bólintotta a rövidbe ahogy kell.

A gól megfogta a baszkokat, percekig csak kóvályogtak a pályán, mi meg nem erőltettük a támadásokat a vezetés tudatában, vártuk hogy kintebb jöjjenek. A következő izgalmas eseményre a 15. percig kellett várni, de ezt megspóroltuk volna. Igazából Ramosnak kellett volna megspórolnia, egy pocsékul eladott labdájából indult volna a Sociedad támadója, ám Casilla remekül együttélve a játékkal, a saját térfél közepéig kirontott a kapujából és tisztázott. Jól csinálta, Ramos pedig jön neki egy láda sörrel. Sergio amúgy se volt a védőmunkája magaslatán, ahogy Marcelo sem. Fél perccel később Morata két embert megverve bevitte az alapvonalon a kapuig, de arra már nem volt esze/szíve hogy onnan visszagurítsa, mert Rulli annál jobb kapus hogy onnan gólt kapjon. Maga a megmozdulás és az elszántság dicséretet érdemel, mert szinte már elvették tőle a labdát a sarokban, de összjáték is létezik.

Öt perccel később felfedezhettünk egy tudatos taktikai elemet a játékunkban. Marcelo indítja a balszélen Asensiót, aki nagyon okosan visszateszi a második hullában érkező Kroos-nak, Rulli pedig bravúrral védi Toni löketét. Na az ilyenek hiányoztak tavaly. Az viszont nagyon nem hiányzott, amit Marcelo és Ramos védekezés címén bemutatott. Előbb a 23. percben ment el egy Soci támadó simán Marcelo mellett, majd a kiváltó Ramos mellett könnyen be tudta gurítani. Szerencsére nem lett belőle semmi, de Marcelo nem akart lemaradni Ramos mögött, ezért a 30. percben egy pazar labdával kiugratta a Sociedad-ot, azonban Illarra ahelyett hogy ziccerben kapura lőtte volna, keresztbe passzolta, ott viszont nem jött társ. Ez volt a Sociedad másik legnagyobb lehetősége, és ezt se ők dolgozták ki, hanem a védelmünk kellett hozzá.

A 36. percben Morata ismét villant egyet. Az látszik hogy gyors, jól fedezi a labdát, fizikailag nem lehet elnyomni. Erről meggyőződhettek a Soci védői is, a kezdőkörnél megkapta a labdát, gondolt egyet és elindult a kapu felé, hárman se tudták megállítani. Most a bal oldalról próbálta meg éles szögből, Bale még fel is ugrott az ötösnél hogy ne benne akadjon el a lövés, Rulli nagyot védett. Szép jelenet volt, na.
Azután jött a 40. perc és Varane megunta hogy csak Ramos ad pazar félpályás mélységi indításokat, ezért egy olyan passzal kínálta meg Asensiót, hogy még Modricnak is könnybe lábadt talán a szeme a gyönyörűségtől. Asensio meg köszönte szépen, remekül levette a labdát, és egy laza bokamozdulattal átemelte Rulli felett. Csodás volt mind a passz, mind a befejezés. A végére még maradt egy Casemiro fejes, és ennyi volt a félidő.

Hamesz kezdhet csomagolni?


A második félidő ugyanúgy folytatódott mint az első. Voltak lehetőségeink, a Sociedad bátrabban támadott, de ha a védelmünk nem segíti ki őket, a 16-osig se jutnak el. Az 53. percben az egyre görcsösebb, többet reklamáló Morata delfinezett egy szépet a 16-oson belül, de a bíró nem ette meg és sárgával jutalmazta. Két perccel később ismét ő lépett meg a bal oldalon Kroos pazar kiugratásával, csúnyán beforgatta a védőjét, ismét a rövidre próbált gólt lőni, Rulli ismét védett, a kipattanót a második hullámban érkező Kroos kapásból ballal a felső lécre lőtte. Pazar jelenet volt. A 68. percben Bale felrúgásáért megítélt szabadrúgásból visszapattanó labdát Kovacic zúdította rá jó 25-ről, Rulli órásit védett. A Sociedad legjobbja volt, ha nem ő véd, kaphattak volna még vagy 3 gólt.

A 83. percben pedig majdnem ajándékoztunk nekik egyet, a védelmünk ismét csúnyán elváltotta magát Ramos és Marcelo oldalán (hol máshol), és Varane is beragadt középen. Ramos mozgását valaki magyarázza meg nekem, mert esküszöm, nem értettem miért is csinálta azt amit.De Marcelo egy óriási sprintet kivágva az utolsó pillanatban hatalmasat mentett Oyarzabal elől. Aztán a 93. percben jött a kegyelemdöfés. A Moratát negyedórával korábban váltó Hamesz egy pazar gólpasszal találta meg Bale-t, gyalogkakukkunk meg lefutott mindenkit, elhúzta a kapus mellett és csak be kellett gurítania. 3:0, ezzel vége is lett. Ez egyébként annyira igaz volt, hogy csak az ismétlésből lehetett látni Hamesz zsugáját.



Könnyebb lett mint vártuk, és most néhány gondolat:

1. Úgy tűnik, tudatos játékelem lett, hogy súlypont áthelyezés után valamelyik középső védőnk egy hosszú mélységi passzal indít vagy a szélen, vagy középen. És nem csak az első két gólt köszönhetjük ennek, Ramosnak volt még egy ilyen indítása az első félidőben, csak akkor Carvajal beadását elcsúsztatta a védő Morata elől. Ezekre amúgy nagyon nehéz az ellenfélnek felkészülni, mert akkor a belső védőkre is embert kell állítani, amivel kinyílhat a középpályájuk, és akkor lehet onnan próbálkozni. Az meg külön szerencse, hogy mind Ramos, mind Varane rúgótechnikája és játékintelligenciája ezt lehetővé teszi.

2. Második hullámban érkezés. Akár szélről visszatett labdák, akár a szabadrúgások, szögletek utáni kipattanók. Tavaly ezt is nagyon hiányoltam a csapattól, jó látni hogy újra elővette Zidane. Kroos-nak két remek lövése is volt ebből, Kovacicnak is egy. Sajnos egyikből se lett gól, pedig megérdemelték volna.

3. Morata: Visszanézve újra a meccset különösen az első félidőben villogott, kár hogy nem lőtt gólt. Agilis volt, akart, hajtott, nem tudták tartani ha megindult. A második félidőre elvesztette a fejét és a türelmét, részint mert kapott eleget, viszont a szimulálást és a szövegelést nagyon gyorsan el kellene hagynia, mert a híresen szar spanyol bírók lapokkal fogják díjazni. Lehet még belőle jó játékos, csak higgadnia kell.



4. Casemiro. MoTM. A Fal, a Tank. Eszméletlenül kell nekünk ő, és kissé ideges is vagyok hogy nincs senki a posztjára, ha megsérül vagy eltiltott lesz.

Itt nem jössz át!


5. Ramos és Marcelo. Tegnap Stan és Pan voltak védekezésben, még ha támadásban sokat köszönhettünk is nekik. Kapják össze magukat minél előbb, mert pont a két CséKá így nem játszhat.

Tehát összességében elégedettek lehetünk. Nehéz pályán, idegenben jól kezdtük a szezont, jogosan nyertünk, azonban Zidane-nak lesz még dolga. Először is a védelmet kell összerakni, és egy komolyabb támadó szekcióval rendelkező ellenfél meg fogja büntetni azokat a hibákat, amiket tegnap elkövettünk. De a kiegészítő emberek jól helyt álltak, hosszú lesz a szezon, kell majd a pihentetés. Csak így tovább!

Összefoglaló itt: