Mit akartunk? Három pontot egy sérülésmentes, (átmozgató edzésen) BL-meccsen, ahol javítjuk a kapu előtti hatékonyságot. Ebből majdnem minden megvalósult.

 

Néhány gyenge egyéni teljesítmény okozhat csak bosszúságot a madridisták számára.

Az ATMA előtt ez volt a közel tökéletes felhozó meccs. Nem hajtották szét magukat a srácok, cleen sheet, CR-gólok és még sérülés sem érte őket.

A hazaiak egy-egy kemény belépője vállalható, egy játéktudásban gyengébb csapat így legalább jelezheti, hogy a pályán van. Az viszont nettó suttyóság, és csak Arbeloának áll jól, ha szándékosan az embert vadássza, mint Rosenberg Kázmért. A hazai CSK igazi favágó stílusban döntötte fel a remek mérkőzést lehozó Casemirot a meccs elején. Tinnerholm, a jobbhátvédjük időnként latinos temperamentummal zuhant a fűre, nem csodálkoznék, ha a lefújást követően CR tanácsokkal látta volna el. Ennél többet nem tudok a Malmöről mondani. Védték a nullaegyet. A Real pedig kiment a pályára és gyakorolták a passzolgatást. Legtöbbször a rövid, lapos passzokat, de egyszer (kétszer) kipróbálták, hogyan lehet pár érintésből felépíteni egy támadást. És íme... így született az első gól. Labdaszerzés->Kovacic->Isco->Cé->középkezdés.(Az UEFA honlapja ma eléggé obszcén módon viselkedik, hajnalban elérhető volt egy kép erről a gólról, de azóta nem. Pedig szépen mutatja az a grafika, miként tolta végig szinte az egész pályán a bogyót a hálóig a Habfehér alakulat.)

Ja igen, CR. Pályafutása 500. és 501. gólját szerezte tegnap este, amelyekkel a Real Madrid történelmének legerdményesebb játékosa lett és 67 góllal a BL-góllövő listán átvette a vezetést Raúltól. Ha azt írtam korábban, hogy Marcelo teljesítményére negatív hatással van a kapitányi karszalag, akkor CR épp az ellenkezőjét bizonyítja. Épp annyival vette vissza az oly jól ismert elégedetlenkedését, hogy az megfelelt egy átlagos csatár átlagos nyavajgásainak. A mérkőzés végén, mikor először Cserisev, majd Lucas rontott el egy-egy szituációt külön figyeltem a portugál reakcióit. A híres világfájdalom helyett egy legyintés-fejcsóválás után le is zárta a történetet, de a csapattársát nem terrorizálta. Játéka ma kimért volt, ő se törte össze magát, tudja, hogy azt majd vasárnap a városi kemény csávók megteszik. 

Jó lenne, ha kettőt verne a Matracosoknak is, és az is jó lenne, ha kicsit kint maradna szabadrúgásokat gyakorolni edzések után. A meccs után a Marca egy érdekes statisztikát közölt: a legutóbbi 82 szabadrúgásából Cé kemény 2 gólt szerzett. Milyen jó lenne, ha a csapatban lenne olyan, jobb lábas játékos, akinek a rúgótechnikája elég jó, hogy levegye ezt a terhet Ronaldo válláról. De hát egy sincs ilyen a csapatban… Várjunk csak…

A luzitán Benzema lecserélése után annyira egyedül maradt fent, hogy azt hittem, a portugál válogatott fejezi be a mérkőzést. Fel is vettem a 2006-os németországi VB-n használt mezük replikáját.

No igen, Benzema. Az övé az egyik halovány, semmilyen, értékelhetetlen teljesítmény. 68 perc alatt egyszer lőtt kapura, akkor se találta el. 33 passza volt, míg a helyére beállt Modricnak kevesebb idő alatt 38 - ez már csak azért is érdekes, mert egész meccsen fényezte a csapat a labdát, összesen 838 passza volt a Madridnak, ebből 769 volt sikeres. Csak azért nem csodálkozok a játékán, mert Mr. Bajnokok Ligája nem tudja felpörgetni magát egy ilyen meccsre. Rengeteg háromszögelésben benne volt, mozgott folyamatosan, csak úgy, mint CR és Isco, de valahogy láthatatlan volt tegnap.

És ha már Isco… Őt láttuk eleget, nagyon szabadon és nagyon rosszul játszott tegnap - a gólpassza ellenére is. Az egy upvote neki, de elkaphatta Bale-től azt a fura kórt, hogy a labdák elpattanak tőle. Élmény volt látni, ahogy bemozogja a támadóharmadot de többen agyvérlobbot kaptunk számos megoldásától. Benítez nevesítette a meccs előtt, mint az a játékos, akitől többet vár. Lehet, hogy nehezen kezelte ezt a nyomást?

Volt ám még egy sunyilapos teljesítmény, ez pedig Krooshoz fűződik. Közelebb mozgott a kapuhoz, de ugyanazt a játékot hozta, mint eddig. Számtalan rövid passz, mint a mellékelt ábra is mutatja. 

Pedig tegnap, amikor a Malmö két csatára legtöbbször 35-40 méterre volt a saját kapujától, bőven kihasználhatta volna a rúgótechnikáját, nagyon hiányoztak az átlövések. Cserébe kaptunk (nem csak tőle) számtalan vérciki beadást. Amíg a Bilbao ellen az első 45 percben minden beadást madridi játékos fejelt el, addig itt jó, ha kettőt. Az egész meccsen.

Varane és Nacho enyhe túlzással néha galoppoztak, hogy le ne merevedjenek, de sem ők, sem szélsővédőink nem kaptak igazi védőfeladatot. Volt talán egy fejes, ami íppen mellé ment, és pár kapus-bemelegítő próbálkozás hazai oldalon, de nem véletlen, hogy Carvajalról a felsőléces lövése, a MECCS EMBERÉRŐL pedig az a gyönyörű, spártai mellkassal letett labdája ugrik be, amit Kovacic lőtt végül el.

Na igen, ha már Kovacic… Ő és Kázmér uralták a középpályát. Az elmúlt meccseken Mateo lendületes játékával a szívembe lopta magát. Borzasztó lehet az ellenfélnek, mikor a két horvát és a Herr passzolgatnak. De az se jobb számukra, ha a Luka és Kova megindulnak a labdával.  Látványos volt, hogy a 14-es mennyivel másképp viselkedett labdajáratásnál és védekezésben is, mint Kroos. Ifjonti hévvel még azt is megkockáztatom, hogy nyomokban Xabi Apóra hasonlított a játéka. A statisztikusok 3 párharcot húztak be a neve mellé, minden megnyerte, volt 9 labdaszerzése, 100 sikeres passz 110 kísérletből (más forrás szerint 113/104). Ok, Malmö volt az ellenfél, de valahol el kell kezdeni.

Ha volt a meccsen super-sub, az Modric iránt érzett minden rajongásom ellenére is Lucas. Először kiharcolta az emberelőnyt, majd gólpassz Cének. Jó az, ha ilyen apró sikerekből építi fel magát egy fiatal játékos.  

Mondhatjuk, hogy profi hozzáállással épp annyit adott ki magából a Csapat, amivel letudták a mindenki által kötelező győzelemként kezelt BL-találkozót. Bennem még az a pár gyenge egyéni teljesítmény sem hagyott törést, a héten nem ezen a meccsen kellett klasszis-módban játszani. Csak az böki a csőrömet, hogy megint 21 próbálkozásunk volt, ebből hétszer találtuk el a kaput. Hatékonyság? Az mi? 

A csoportot a PSG-vel uraljuk, van két 6 és két 0 pontos csapat, csak a csoportelsőség maradt hátra, mint nyitott kérdés.

FT: Malmö - Real Madrid 0-2 (Ronaldo 19', 90')

Aki újra akarja élni az izgalmakat, annak itt van egy rövid összefoglaló.