Varane rossz, CR jó, Bilbao kettő, Real Madrid négy, szerzett pontok száma három, James-bomba, Kroos első gólja a szezonban és egy jó meccs. Összefoglalunk bentebb.

 

Továbbra is szívfájdalmam, hogy de Marcos a Bilbaóban jobbhátvédként kell, hogy játsszon. Cserébe legalább mi is nagyon megleptük a Világot, magunkat, a Bilbaót. Amire senki sem gondolt: Dani Carvajal lett a balhátvédünk. A következő, nagyobb szövegrész a mérkőzés eseményeit követi.

Sajnos túl sokáig tartott, míg megszereztük a vezetést: csak a harmadik percben érkezett egy not onetouch CR-gól. Szép volt Benzema kiugratása, a visszacsel Cétől és azt onnan már nem szedhette ki a kapus. Minimum három hazait jósoltam, így nagyon drukkoltam, hogy legyen még kettő a hazai oldalon – hajrá-hajrá.

A hatodik percre azért megmutatta a vendégcsapat, hogy képes támadni. A 7. percben Cé a bal oldalon verte meg a védőjét (nyílván, hiszen azt mondtam, hogy a bal oldalról nem lesz túl sok támadás… ), de a n+1 homorításának fényében ezt a  valóban szabálytalan szerelést már rutinból nem fújta be a spori. Aztán jobbhátvédünket verte meg egy beadásnál borzalmasan egyszerűen a vendégjátékos. Hogyhogy melyik jobbhátvédet? Hát azt, amelyiknek az a neve, hogy 30M.

A 9. percben majdnem gólpasszal iratkozott fel a lőlapra, de James nem értette, hogy a védő elé kellene bemozdulnia, nem mögötte érkeznie. Cserébe Varane elpasszolta magát nagyon csúnyán (Vajon nem értette/hallotta Keylort? Vajon Keylor szólt neki?) és a 10. percre ott tartottunk, hogy ismét elkezdődött a meccs. Hm… eddig itthon ilyen nem volt. Eddig a 10. perc környékén mi lőttük a 2. gólunkat! Basta!

Az egyenlítő gólt követő percekben a Bilbao átvette a meccs irányítását – gyorsan és agresszívan visszatámadnak már a Real térfelén labdavesztés után. Ezzel továbbra sem tudunk mit kezdeni.

Ezt az időszakot lezárta egy Benat pofon Benzemának. Gondolom Benatnak nem akarta megmutatni Karim azt a bizonyos felvételt és ez lett az eredménye.

Na de figyeljetek bilbaóiak! Ha Cé kétszer esik ugyanott, a statisztika szerint a másodikat befújják, ha az elsőt korábban nem. Éééééééés CR szabi! Gól lesz? Nem lesz gól? Mi lesz? Na… wait for it… wait… Háööö… Hogy átverte a teljes csapatot Cé! Beadta!

16. perc, a vendégek már több mint 1.3 km-rel többet futottak. De ki figyel a részletekre, amikor Varane az öngólja mellé begyűjt egy sárgát is. Szerintem félidőben szóljunk neki, hogy a Barca ellen játszunk, aztán GOD-mode-ra vált.

Főleg azért, mert a következő megmozdulásánál hosszú passzt ad Danilonak a saját térfelén. Ezen Danilo úgy megrökönyödik, hogy könnyen hagyja magát átjátszani, a beadást Aduriz kapura bólintja, de NAVAS! Igen, Navas véd! Huhh…

20. perc és kijelenthetjük, hogy ez eddig halovány, nincs meg az egyensúly a csapatban. Na meg azt is, hogy talán jobb lett volna, ha a beharangban szereplő verzió valósul meg: Isco játszik James helyett, mert eddig sok jó megmozdulása labdával és labda nélkül nem volt a kolumbiainak.

Amikor meg mégis, mint a 22. percben, akkor a spori befújja lesnek a kiugratását, amit Cének adott.

Azt mindig öröm látni, hogy Dani nem ismer se Istent, se embert, felnyársal bárkit bárhol – pl. de Marcost is, mikor a vendégjátékos csak ki akarja kísérni a labdát a saját alapvonalánál. Ez a harcosság kell ide!

Modric mesterien indít egy támadást azzal, hogy tudatosan nem ér a labdába, ami így jut el Danilohoz, ő Jameshez játssza, tűzijáték, Danilo fejes, de nincs gól. Még nem vezetünk. Még!

A 25. percre megnyugodtak a srácok, ismét jól játszanak, tartják a labdát és igyekeznek okosan felépíteni minden támadást.

Értem én, hogy 30M Danilo, de egy labdát nem képes kiengedni, amiből rövid kavarodás után kapufát perdít Aduriz. Brávó!

Eddig Cében bízhatunk, jól játszik a portugál, most a többieknek kellene elől felnőni hozzá.

A 31. percben a két horvát megint ellabdázgat, majd Cé – James – Danilo, de Benzemának bepasszolt labdájába belelépnek a vendégek.  Helyzet itt, helyzet ott – jó a meccs. De rossz, hogy egy újabb szép támadást James nem vált gólra – blokk a vendég oldalról, majd blokk Modric bepasszánál. Jó lesz ez – mármint a támadásokra értve.

Mondom, hogy csak a támadásoknál, mert a 33. percben megint bilbaói helyzet, de Marcos annyira védő lett, hogy szerencsére a mi kapunknál is felszabadított.

Kovacic a 35. percben szerez labdát, de megint blokk és sosem találjátok ki, amint pislogunk kettőt, már megint Aduriz lő – Varane blokkol. Ez már lassan egy kézilabdameccs lőlapja lesz…

Négy-öt percre megnyugszik a meccs, hogy négy-öt percre mindenki megőrüljön. Hát ki bírja ezt szívvel?

36. percben látványosan lerántják a labda nélkül kapu felé rohanó Ronaldot, amit James egy bombával büntet! Ezazzzzz! Vezetünk! Isco who?

Természetesen ezután rögtön Aduriz fejel a kapunkra, de ez csak amolyan jelzésértékű fejes. Aztán fair play díjasként a Bilbao végig visz egy támadást, miután kiiktatják Danilot, aki épp a fényt keresi az alagút végén. És még van bőr a pofájukon utána tizit reklamálni. Micsoda vendégek ezek?

E poszt írója Milka oreot fogyasztva ugrált csukott szájjal a félidő végén (nem pazarlunk csokit), miközben azon elmélkedett, hogy jobb lenne-e Iscoval a csapat, amikor Kova, Kroos és Cé felépítette (a bal oldalról) és góllal fejezte be a támadást és a félidőt. Ez volt Kroos első gólja a szezonban. Élmény volt látni ezt a kispályás, kispasszos, gyönyörű játékot.

Szóval… azért gondolkodtam azon, hogy Iscoval milyen lenne a középpályás játék, mert jelenleg nagyon nem jó. Tudom, hogy a leglátványosabb a védelem vergődése, igen, Danilot könnyen játsszák át, igen, Varane nagyokat hibázott (és mentett legalább kettő hatalmasat). De a meccs kontrollálása mindig a középpályán dől el. Nálunk ez nagyon hiányzik – mindkét kapu előtt rengeteg a játék, sok a kísérlet. Ezer és egy vélemény létezhet, hogy kivel és hogyan jobb a csapat, én ezt a fenti dolgot tartom a legfontosabb láncszemnek: stabil középpálya nélkül oda lyukadunk ki, hogy „majd eggyel többet lövünk”. Úgy érzem, hogy Iscoval stabilabb védekezésben a csapat, de kevésbé gólra törőbb támadásban, mint a kolumbiaival.

Ha csak három embert kellene szerepeltetni a középpályán, akkor a mainál nincs jobb (Kroos, Modric, Kovacic). Ha négyet, akkor már más a kérdés – egészen addig, míg Bale fel nem épül, de ne szaladjunk ennyire előre, mert kezdődik a második félidő. Lesz kiállítás?

Varane két jó megmozdulással, egy testcsellel és egy keresztezéssel kezdi a második játékrészt, szóval most már tudja, hogy a Barca ellen játszanak.

Zidane szerintem fogadást ajánlott Benzemának, hogy képes-e alkalmanként 3-4 embert kicselezni: előbb a kezdőkörben, majd a tizenhatos előtt bizonyított edzőjének.

Cé szabi… Na…. Wait for it… SORFAL! ISMÉTLÉS! KAPUS VÉD! LES!

10 perc telt el a 2. félidőből, és elmondható, hogy James sokkal összeszedettebb, aktívabb mezőnyben, támadásban és védekezésben egyaránt. A 77.364 néző a helyszínen azt láthatta, hogy a csapat megpróbálja irányítani a mérkőzést, járatni a labdát, ha elveszítik, akkor igyekeznek azonnal visszaszerezni – lehet így kellett volna kezdeni az első félidőt is?

A 63. percben bolond partvarjú behúzott egy nem lest lesnek – 65. perc, bilbaói fejes a második félidőben először. Ebből azért látszik, hogy sokat nem akarnak már itt.

Mivel stabilabb lett a csapat, kevesebb volt a két kapu közvetlen közelében a labda, így már jobban kiütközött, hogy van különbség a két csapat között, hiszen rohanni a kapu felé mindenki tud, de felépíteni egy támadást sokkal nehezebb, ha két védelmi sort kell átfűzni.

A 65. percben Modric úgy vesztett labdát, hogy szándékosan, hogy láthassák, hogy képes vissza is szerezni Benattól, aztán Kova lábára ívelte a játékszert és… eddig volt szép a dolog.

Aztán Kroos passzolja el magát, de NAVAS kirontott, mint Zrínyi Mik és ha nem is vadkannal, de a labdával találkozott - hatalmasat védett! (Apropó, az meg van, hogy tegnap végre San Iker állt a kapuban – és nem az az Iker, aki itt hagyott minket - a Benfica – Porto meccsen? A portugál sportsajtó őt dicsőíti).

Danilo le, Carvajal jobb oldalra, Nacho bal oldalra, Luka sárgát kap, Kova out, Isco in, én pedig vesztésre állok egy on-line sakkpartiban.

Az utolsó fél óra már arról szólt, hogy mindkét csapat tisztában van az eredménnyel, igazán egyik sem akar több energiát belefektetni, mint szükséges, meglepetésemre a vendégek oldaláról a rugdosódás is elmaradt.

Egyszer-egyszer még mintha megindultak volna a csapatok, de igazán komoly szándék nem volt. De azért voltak szép dolgok: Carvajal köténypassza, Benzema megkerülős csele. Na meg az olézás a vendégszurkolók részéről, ahogy a bilbaóiak passzolgattak. Na meg persze James lövése, aki Benathoz hasonlóan szintén haragszik Karimra – ezért fejbe rúgta.

A legszebb mégis az volt: Lucas érkezett James helyére – még ha 10 percre is, de ennek örül a madridista szív. A csere után Isco labdaátvétele és esernyője után álompasszal ugratja ki Cét, aki beérve a büntetőterületre, ellőtte, de sok gondot nem okozott a kapusnak.

A 82. percben Nacho beadása után Benzema kislányos zavarában elbenzemázta a lehetőséget, cserébe Varane pirossal pihenni mehet. Sajnos mindkét sárga jogos volt. Rossz meccse volt a franciának, de fogjuk fel úgy, hogy ezután már csak jobb lehet. Meg most komolyan… Pepe és Ramos mellett volt esély rá, hogy ő is elkezdi gyűjteni a lapokat. E tekintetben príma mesterektől tanulhat.

Akkor íme a kérdés: izgalmas lesz a maradék 8 perc + ráadás?

Nem valószínű.

Lucas ezzel ismét megmutathatja univerzális játékát: jobbhátvéd lesz, Dani ismét bal, Nacho középhátvéd. Egy olasz csapat elleni BL meccsre talán így a legjobb felkészülni (forgatjuk a csapatot, a játékosokat) – vagy az olaszokra nem jellemző a sunyi-ravasz, lapokra játszó taktika?

ISCO, te mágus. Volt olyan bilbaói, akit nem cselezett ki a 86. percben? Várjatok a válasszal, mert a 87. percben egy újabb CR gól érkezett, amit Lucas gólpassza előzött meg. (MotM: CR! Két gól, egy gólpassz, hét lövés, ebből 5 kaput talált, 5 sikeres fejpárbaj. Továbbá a szezonban először talált be hagyományosan erősnek tartott csapat hálójába. Maradj ezen az úton!) 

Isco és Benzema a 88. percben még hülyét csinált a komplett vendégvédelemből, a labda végül Céhez került, aki majdnem meglőtte a harmadik gólját. Cserébe a csere Elustondo szép fejessel 4-2-re módosította az állást, így igazolva a beharangozót jegyző szerény személyét azzal kapcsolatban, hogy egy élvezetes mérkőzésnek lehettek szemtanúi azok, akik ezt, a hat gólt hozó találkozót választották délutáni programnak.

De a mi szempontunkból ez messze volt a tökéletestől. Azt kell elérnie Zidane-nak, hogy az erős és a TOP-csapatok ellen az első perctől fejben ott legyen a gárda, hogy tudják, mi a meccsterv, hogy ne menjenek bele rohanásba, az adok-kapokba. Akkor van rendben támadásban ez a csapat, ha csak a támadóharmadban váltanak sebességet. Ha már a védőktől kezdve gyors labdajáratásra vagyunk kényszerítve, akkor romlik a teljesítmény. Sajnos tény, hogy a védővonalunk gyengén hozza a legfontosabb feladatát: a védekezést. Egy-az-egyben Danilot talán csak Mario Gomez nem cselezné ki, de nem akarom csak őt okolni. Rosszul védekezik a csapat és ezen kell leggyorsabban javítani. A Granada és ma a Bilbao is túl sok helyzetet alakíthatott ki. A Roma ellen ennyi lehetőséget nem engedhetnek meg a srácok a BL-ben.

Végezetül pedig ne feledjétek: következő meccsünk hétközi meccs lesz!!!

Összefoglalók és a teljes meccs elérhető itt.  

Ha nem működne a link: 

http://www.fullmatchesandshows.com/2016/02/13/real-madrid-vs-athletic-bilbao-highlights-full-match/