Mindösszesen három mérkőzésünk maradt a BL idei kiírásában, ezek közül utoljára szerepel a gárda a Bernabeuban. Meg kell köszönni a fantasztikus szurkolóknak az idei biztatást a nemzetközi porondon (különösen a Napoli és a Bayer München elleni kieséses szakaszban vívott találkozókon mutatott egységes és odaadó támogatást) – mégpedig egy jó eredménnyel. Bár voltak az Atletico Madrid ellen szenvedős mérkőzéseink az utóbbi években, kijelenthető, hogy míg ők nem tudták azt az erőn felül mutatott kiváló teljesítményt, amivel annak idején a bajnokságot is megnyerték, fenntartani; addig a Real képes volt valami újat, valami eredményeset előhúzni kalapból. A mérkőzés a Realnak áll, nézzük meg, hogyan lehet a Matracon átvergődni! Beharangozunk.

A két gárda a Bajnokok Ligájában összeakadt az elmúlt három szezonban is, és mint tudjuk, mindig a Real Madrid jött ki jól a párharcokból – még azokban az években is, amikor a bajnokságban szenvedtünk ellenük. Két döntőn is felülmúltuk a városi riválist, egyszer pedig a negyeddöntőben búcsúztattuk őket.

Ami talán ennél is fontosabb, az Atletico úgy tűnik, hogy belefáradt abba, hogy minden áldott esztendőben elviszik a legjobbjait, és Simeone kénytelen új emberekkel megszervezni a csapatát. Tudott ez működni pár évig, de a jelenlegi szezonban látványosan visszaesett az eredményességük. A bajnokságban az elvesztegetett pontok tekintetében 13 egységgel van előrébb a Real, ami jelentősnek mondható - és ez is az új trendet támogatja. Ha végignézünk a Tico keretén, akkor a nevek alapján nem mondhatnánk, hogy gyengébb, mint a korábbi évek Matraca, de tény, hogy már nem működik olyan hatékonyan. Nem kell messze menni, hogy lássuk, az egyre idősebb játékosok élessége megkopik, a test győz az akarat felett, és lassabb gondolkodás, vagy a lassabb, pontatlanabb láb, már nem tudja azt, amire 2-3 éve még képes volt. A védelem kevés gólon tartja az ellenfeleket, de az előre játékot már lassabban indítják meg, és kevésbé tudnak az építkezésekben részt venni olyan egységesen, mint korábban. Vannak kiváló meccsei Felipe Luisnak, vagy Godinnak is, de ez már nem ugyanaz, mint korábban.

De fontos lehet az is, hogy Simeone nem nagyon képes megújulni, és az évek alatt kielemezték az Atletico játékát az ellenfelek. Ezt elsősorban a Tico középpályáján érni tetten, a támadások előkészítése az, amiben gyengébbek, mint tavaly.

A védekezésük magasan a legjobb a Ligában, a 35 meccs alatt kapott 25 gól, kiváló mutató, s a Real 39 bekapott találatával áll szemben. Viszont a 65 rúgott góljuk messze elmarad a Real 92-jétől, vagy a Barca 104-étől, ez az oka, hogy jelentős lemaradásban vannak. Talán még fontosabb, hogy a Real Madrid az utóbbi Tico elleni mérkőzéseken dominálni tudta a játékot. Persze az eredmény fontosabb, de hasznos azt is érezni, hogy megvan a kulcs a Tico ellen, csak jól kell csinálni! Már Ancelotti alatt, a Vicente Calderónban felülmúltuk őket játékban, számomra az volt a fordulópont. Igaz, hogy akkor még pont ugyanaz történt, mint a Benabeuban legutóbb, egy igazából kézben tartott meccset sikerült döntetlenre adni. Viszont ősszel nagyon sima 3-0-ra múltuk őket felül a saját stadionjukban, így a Ligában az idei szaldó igencsak pozitív. Van igaza Simeonénak, amikor azt állítja, hogy a BL utóbbi történetének két legfontosabb gárdája találkozik az elődöntőben.

Az Atletico keretében két komolyabb kieső volt, Carasco és Giménez szenvedett izomsérülést, közülük csak Carasco tudja vállalni a játékot, de úgy gondolom nem bánjuk, hogy nem teljesen egészséges. Az Atletico remekül hangolt a a derbire, a Las Palmast tömték ki 5-0-ra idegenben, ezzel 15 meccs óta veretlenek a saját stadionjukon kívül, ami egy félelmetes rekordbeállítás a klub történetében – és figyelmeztető jel a Real számára is. Utoljára 32 éve történt ilyen még Luis Aragonésszel.

Amiben a Realnak bízni kell, az a támadó alakzata. Már bőven 50 felett jár azon meccsek száma sorozatban melyeken legalább egy gólt termelt a királyi gárda; a gond az, hogy már bőven tucat felett van azok száma is, melyeken kapott is legalább egyet. Sajnos az idényben általában abban kell bíznunk hogy többet rúgunk, mint kapunk, mert Navas hálóját is rendre megterhelik az ellenfelek.

Hogy nálunk mi a helyzet, azt a sűrű naptár miatt mostanában sokszor kitárgyaltuk. Hadd idézzek két kommentet:

kisfigo: „Van egy csúnyán "gyilkoló" csapatunk és van egy szépen!”

Zete: „Az "A" csapat olyan, mint a lassan hömpölygő lávafolyam, amely végül mindent elemészt. Sokszor minket szurkolókat is...”

Mindkét hozzászólás nagyon találó. Azt hiszem, hogy a focit értő kisebbség pontosan látja, hogy a B csapatunkban mennyi potenciál van, de az is kétségtelen, hogy az A csapat is tudott már IDŐNKÉNT súlyos dolgokat letenni az asztalra, gondolok itt elsősorban a két utóbbi idegenbeli BL találkozónkra Nápolyban és Münchenben. Ha kicsit lehetek gonosz, nem is tudom, hogy hátrány-e az utóbbi hetek történéseit figyelembe véve, hogy Bale biztos nem lép pályára. Több meccsen is azt éreztük, hogy nem teljesen egészséges, nem tudja magát 100%-osan odatenni, és amellett, hogy a teljesítménye kifogásolható volt, el kellett pazarolnunk egy cserét is miatta. Ez így duplán rossz üzlet volt! Nem akarom bántani, de nem teljesen alaptalanul fogalmazódtak meg olyan érvek utóbb, miszerint az ő gyorsaságához olyan térre lenne szükség, ami a Real pozíciós játékában nem igazán van benne, akár az A csapat U alakban felállt körbepasszolgatását vesszük alapul, akár a B csapat sokpasszos, futsalos építkezését. Most biztosan egy B csapat-beli társ kezd a helyén, és ezt hadd értékeljem pozitívumként.

Igazából azt gondolom, hogy lehetnek meccsek, ahol a B csapatunk fiatalos lendülete szembesülhet még egy rutinos gárda nagyobb tapasztalatával, és ez okozhat gondokat a buid-up-ban, ahogy láttuk ezt a hazai Depor elleni meccsen. Zidane faladata, hogy előcitálja a jó dolgokat a B-ből, és beleillessze az A-ba. A helyében Cé mellől kivenném Benzemát, és Asensióval kezdenék, és Kroos helyén pedig Iscónak adnék lehetőséget. A középpályán a Matrac ellen használnám egy szoftver frissített Casemiro erényeit és egy kissé visszavontabb Modric mellett Iscót tolnám a támadók mögé szabad mozgást biztosítva neki.  Aztán ha jól megdolgoztuk a Matracot, jöhetne csereként Morata, James, vagy Kovacic az eredmény függvényében. Hátul Carvajal és Marci helye megkérdőjelezhetetlen, én Ramos mellett Nachót kezdetném, hadd pihenjen még Varane.

Jó jel, hogy már két év óta senki nem tud a BL-ben nyerni a Bernabeuban ellenünk, akkor a Schalke tette meg (0-2), a következő vereségig egészen 2010-ig kellene visszamenni.

Ahogy azt már említettük, a királyi gárda játékosainak és a segítő csapatnak, nagyon komoly prémium van feldobva arra az esetre, ha megnyerik, a BL-t és a Ligát is. Erre majd 60 éve került sor utoljára. Nyilvános, hogy a játékosok fejenként 1,5 millió €-t, Zidane 2-t kapna, de még jutna a kiegészítő embereknek is nagyon sok pénz. Van miből. Csak a BL tekintve 12,7M járt a csoportkörbe jutásért, további 7M az ott elért eredmények után esett be, majd 6M a Nápoly és 6,5M a Bayern kiveréséért csurrant.  Ha túljutunk a Ticón, jön hozzá 7,5 M, a döntő pedig 15M-val gazdagítja a győztest. Amely csapat maximális mérkőzésszámot játszik a BL-ben (döntősök), még 20M-ra számíthat a közvetítési jogok (nemzeti) eladásából, így egy BL-t nyert gárda nagyjából 75M-t kaszál egy szezonban.

Ehhez jönnek még hozzá a Liga felől érkező pénzek is, melyek azért nem ilyen nagy számok, de a büdzsét gyarapítják. Nagyjából 4 millió eurót bevételez a klub egy teltházas hazai BL meccsen a jegyárakból, szóval a feldobott mintegy 40 milliónak bőven megvan a bevételi oldala is.

Egyébként a spanyol El Economista szerint a jól teljesítő Real részvények árfolyama 10%-ot emelkedett az elmúlt hónapban, elérve a 34 eurós árat, ami aktiválja azt az opciót, ami a 60 fős direktívának 210M € értékű részvénypakkot garantál. Elképesztő pénzgyár a Real Madrid, csoda, hogy futball-szakmai kérdésekre kevés idejük marad? Irónia OFF.

A játékosoknak egyébként a szerződésükben is szerepel prémium bizonyos célok elérése után, fontos megemlíteni, hogy ez a 40 misi ezen fölül érkezhet. Hát ennyi az adalék az általam időnként emlegetett „zsoldos hadsereg” kifejezéshez. Akit a pénz motivál, most az is kapott egy kis táplálékot az utolsó hetekre. Azért azt gondolom, hogy egy igazi futballistát a sikerek és a trófeák éltetnek, és a pénz csak másodlagos motiváció lehet. A kérdést hadd hagyjam nyitva, hogy kik az igazi futballisták…

Este 20:45-kor fáradjunk a TV készülékek elé, mert nagyon fontos dupla-derbi jön az első meccsel!

Nagyon várom, hogy Zidane megnevezze a kezdő 11-et, bizakodással tekintek a csata elé, és várunk mindenkit a „közös” meccsnézésre online felületünkön!

Hangolódjunk!