No akkor. Van ez a Real Madrid nevű képződmény - nevezzük mostantól Jolánnak! Tavaly óta élvetegen néztem a meccseit Jolánnak, Jolikának, és meg is ajándékozott, sokszor-sokszor. És ez jó volt így. Jolán szép, Jolán jó, Jolán… hát, ő a Jolán, a MI Jolánunk. Éteri boldogság, csupa öröm, csupa boldogság. Most meg Jolán (valljuk meg) olyan, mint a hülye viccben az egyszeri feleség az agyonmosott pamut bugyikkal, a no-randi-együttélős-reggeli-szájszaggal (amúgy ez nem is viccből van, a Pop, csajok, satöbbiből jutott eszembe), ami azért annyira nem cool. Ráadás gyanánt, bár a kapcsolat mélysége okán azért hajlamosak vagyunk a jó szándékú megbocsátásra és elnézésre, kicsit olyan, mintha Jolán nem is annyira erőltetné ezt az egészet. És akkor jön a pont, mikor Jolántól megkérdezzük: mi a picsa? Van-e szándék?
Nem éltem át Jolán találkozását a S…Saroltával (igazából épp a Montparnasse közepén küzdöttem egy rémes francia fehérborral), de akkor már nem voltam meglepve. Eljön az a pillanat, mikor az ember vagy dúvadként rohangászva szidja Jolán minden porcikáját (néha ráadásul igazságtalanul), vagy pedig rálegyint egy egészségeset - a reggeli újság forgatása, és a kávém jóleső kortyolgatása mellett én az utóbbit választottam. Aztán elpörög néhány nap, és rájövök, Jolánnak megint fellépése lesz. Jolán olyan híres, hogy ha szellent egyet, arról már HÍR van, meg persze arról is, ha állítólag szellentett. Én ezekkel viszonylag keveset törődök, én inkább visszatérnék a korábban feltett kérdéshez: Van-e szándék? Mert hát fel lehet kelni bal lábikóval, meg van úgy, hogy a szorító másik sarkában, a pálya másik végén oldalgó, más szoknyában pózolók szebbek/jobbak. (Noha nem, de értik.) Vagy jobban jön ki a lépés – no de hogy konstans így legyen? Elgondolkodtató.
Jolánnak ma illene felvennie a szebbik ruháját, csiptetős harisnyával, és mikor Leventével találkozik, az első tapogatózás után úgy tökön csördíteni, hogy elvigye szerencsétlent a rézfaszú bagoly, szexuális szándékkal. Ideje megmutatnia, hogy Jolán nem csak szép VOLT, de az is, és lesz is. De nem ám úgy, illedelmes módon! Nem, kérem! Úgy akarom Levente sárba döngölését, hogy ne csak Mi, Jolánt bámuló pórnépek, de Ő maga is elhiggye, ő valami más, és ugyan egy ideje az alapozó alól csupán a csoffadt lába látszott ki, igazából azok alabástrom szobrok, a melle pedig szépségesebb, mint melyen egykoron… A többit a fiatalabbak kedvéért nem írnám le.
Drága Jolán!
Igen, ez olyan tudd, hogy értsd helyzet! És tudod, miért? A szerelem, mára tudom, nem egy állandó. Azért dolgozni kell, ki kell tudni érdemelni! Érdemeld ki, újra, és mi újra leborulunk, néha ugyan berzenkedve, de szeretettel eltelt szívvel.
Mert Te vagy Jolán! Légy végre méltó hozzá!
