Az életben előfordulnak olyan helyzetek, amikor kinevezik az általad gondolt világ legjobb futballistáját és abszolút kedvenc játékosodat a kedvenc csapatod edzői posztjára, de felhőtlenül mégsem tudsz örülni.  Egyrészt Pérez utolsó mentsvárához fordult/utolsó jokerét húzta elő, amivel jelenleg stabilabb lett a pozíciója, mint amilyen Rafa alatt volt, így a közeljövőben nem hiszem, hogy távozni fog, márpedig az utóbbi hónapokban igencsak közel kerültünk a Pérez-éra lezárulásához. Másrészt velem együtt sokan óvták, figyelmeztették a francia világbajnokunkat, hogy ne lépjen Benítez helyére. Mindezek ellenére megtette, ezért csupán remélni tudjuk, hogy a sikeres munkához szükséges feltételekkel tette mindezt (szabadkéz a csapat kapcsán -haha- és szabadkéz az igazolások terén -haha).

 

Ha a fentiektől eltekintünk, akkor viszont nagy az öröm most mind a szurkolók, mind a játékosok körében. Ez alatt a röpke pár nap alatt érezhető volt a mentális változás, főleg Iscóéknál – legalábbis a hírek, képek alapján. Ugyanakkor semmiképp nem lesz könnyű dolga Zidane-nak, mivel mégiscsak év közben vett át egy pocsék formában lévő csapatot, ami már nem egy jóval, nagyobb tapasztalattal bíró edző számára okozott komoly gondokat. Én mégis azt mondom, hogy bízni lehet a jó szereplésben, mert a csapat minősége még mindig kiváló. Sőt Zidane mellett szól, hogy ismeri is őket, illetve Carlo mellett talán még ki is ismerte őket. 

What's up bro? 

Mi várható a mai meccsen?

A Depor személyében abszolút nem egy kellemes ellenfelet kapunk, Zidane debütálására se a legalkalmasabb (ZZ szintén ellenük mutatkozott be, mint Real játékos). Jelenleg „csak” a hetedik helyen állnak, viszont nem kis csapatok szarvát törték le. Otthon döntetlent játszottak azzal a Sevillaval, akikkel mi 3-2-re kaptunk ki, de az Atleticóval is 1-1-re végeztek. Valamint nem csak hazai pályán erősek, de idegenben se ijednek meg egykönnyen: 2-2 a Barcával (Real-Barca 0-4), 1-1 a Valenciával.  

via GIPHY

Ha gond adódna majd ő beáll!

Alapvetően, ha egy csapathoz új edző érkezik, akkor az elején jöhetnek kiugró eredmények, viszont érdemi változásra, játékbéli előrelépésre jóval több idő kell. Emiatt a királyi gárdánál se kéne komolyabb változásra várni egyelőre. Ugyanakkor előfordulhat, hogyha egy csapat és az edző drasztikusan nem illik egymáshoz, akkor a játékosokkal jobban harmonizáló tréner esetén várható számottevő fejlődés. Jelen esetben is ez történhet. És mivel Rafa kezei alatt elemi hibák voltak, ezért egy jobban megválasztott taktikával szintén óriási fejlődés érhető el rövid idő alatt. A héten készült videók, képek alapján pedig erre lehet számítani. Zidane valószínűleg tudja, hogy mit akar játszatni a csapattal és ennek alapján alakította át a játékot. Ha igazak a hírek, akkor csapatszintű védekezés és támadás lesz, ami örömteli, mert nem azt fogjuk látni, hogy 4-5 ember kihajtja a belét a másik 5 meg a tökét vakargatja. Az egyetlen kérdőjel csak az, hogy mit fog történni abban az esetben, ha a BBC tagjai közül valaki nem úgy teljesít. Továbbra is érintethetetlenek maradnak vagy végre ezen a téren is szabad kezet kap az edző? Zizou mentalitását ismerve nem tudom elképzelni, hogy fennhagyja a gyengén teljesítő játékosokat.

Összességében, nagyon lehet örülni és kell is Zidane kinevezésének, hiszen csupán abból óriási előnyünk származhat, hogy a keret morális szintjét növeli meg egy lökettel, de ugyanakkor óvatosan kell kezelni. Rövidtávon is várhatóak változások, talán azért is, mert innen már csk felfele vezet az út, de ahhoz, hogy komolyabb változások történjenek taktikai szinten, időre van szüksége. Nála tényleg igaz lesz, hogy hagyni kell nyugodtan dolgozni (már amennyire ez a spanyol média mellett lehetséges). Jó meccsre és végre élvezhető játékra számítok. Hala Madrid! És főleg hajrá Zizou!

Kis múltidéző: