Madridi Merengués

Nem indult jól a szezon a Real Madrid szempontjából, most az első hazai mérkőzésen kötelező a javítás. Közben alakul a keret, mennek, és talán még jönnek is játékosok, de ez minden évben így volt; ezzel együtt rég nem láttam ekkora bizonytalanságot a szurkolók szemében. Ennek legfőbb oka Benítez, a játékrendszer és az a tesze-toszaság, amit meccselés helyett felvonultatott a jó Rafa. Beharangozunk.

Mert ez az volt, beragadás a rajtnál. Pedig ennél könnyebb ellenfelet nem kaphattunk volna kezdésnek, még ha idegenben is volt a meccs. Fel kellett volna őket szecskázni a pályán. Mi is hiányzott? Csak a szecskavágó és a szándék. Nyerhettünk volna, de nem tettük. És ennek a két pontnak az elvesztését nem most, hanem majd a bajnokság hajrájában keservesen fogjuk megszenvedni. Hajtás után összefoglalunk.

...what? Hát igen, elkezdődik a 2015/16-os szezon, új edző, új cséká, új remények, meg minden ami kell. Teljesen nyugodtak persze nem lehetünk, van még hátra több mint egy hét, hogy Pérez a képünkbe robbantsa a szart ilyen vagy olyan módon, de a Jóisten (vagy az ördög) talán időben a kezére csap, hogy legyen már elég. Ma este a Sporting Gijón vendégeként megkezdik habfehér kedvenceink is a bajnokságot. Sok minden, taktika, keret, elvárások, stb. kerül sorra. Meccs és kissé szezonbeharang lapozás után.

A nyár elején távozott a csapatból a Real Madrid történetének egyik legsikeresebb játékosa: Sami Khedira. Értékelése, megítélése, az irányába tett megnyilvánulások, az eligazolása okán gyújtott képzeletbeli örömtüzek köszönőviszonyban sincsenek azzal, amit személyiségével és csapatért tett szolgálataival kiérdemelne, cserébe viszont szépen rávilágítanak arra, hogy hova tart a világ, miként torzul szinte hétről-hétre értékítéletünk.

Santiago Bernabéu. Sokaknak csupán a Real Madrid stadionja jut róla eszükbe. De, hogy ki is volt ő, s mit tett, az már kevesebb kobakban leledzik. Pedig a futball történelem egyik kiemelkedő alakjáról van szó, valamint a Real történelmébe a legnagyobb és legjobb elnökként vonult be. A második világháború nagyban tombolt, amikor súlyos károk közepette vette át a királyiak irányítását. Mérhetnénk kupákban a sikereit, hiszen ebben az aspektusban se kell szégyenkeznie (6 BEK trófea, és 16 bajnoki arany), de ezt is mérföldekkel veri a ténykedése: amellett, hogy olyan labdarúgókat hozott a klubhoz, mint di Stéfano, Puskás, Kopa, Rial, Gento, del Bosque és még sokan mások; létrehozta az első edzőközpontunkat, s felépítette az Új Estadio Chamarínt, amit később róla neveztek el. Mindez azért érdekes, mert a mai napon rendezik meg az egykori legendás elnökünk nevét viselő kupát.

Volt időm müncheni kirándulásom óta összeszedni gondolataimat, amit most meg is osztok veletek, a helyszínen készített képek kíséretében. Fogyasszátok sok szeretettel!

Elérkezett az a nap a nyáron, amit talán a legjobban vártam, ugyanis van szerencsém élőben megtekinteni az Audi kupa mind a négy mérkőzését. Mivel a nyár sok izgalmat nem hozott eddig nekünk, remélem, élvezni fogjátok élménybeszámolómat, amit igyekezni fogok megírni nektek. Most meg csak egy kommetfogóval akarom bevezetni nektek a következő pár napot, ha már a triplázás küszöbén áll Rafa... :)

Megoldódni látszik a kapus kérdés, már ami a következő szezont illeti. Kiko Casilla lett az új szerzeményünk, aki csatlakozik a csapat többi tagjához annak reményében, hogy meggyőzi Rafát arról, hogy ő tölthesse be Iker által hagyott(?) űrt. Elöljáróban legyen ennyi elég, hajtás után megpróbáljuk megválaszolni a kérdést: "Miért is vettük meg őt?"!

Aligha van ezen sorok olvasói közt vagy akár az egész madridista közösségben, akik számára bármi újat lehetne mondani Iker Casillasszal kapcsolatban. Teljesen felesleges lenne felsorolni a különböző statisztikákat, a lejátszott mérkőzések számát, megemlékezni minden kifogott ziccerről, vagy percenként elemezni a legjobb mérkőzéseit. Iker Casillasról szinte mindent tudunk, mert sokunk szinte egész "szurkolói pályafutása" során ő állt a Real Madrid kapujában. Távoztával a Real Madrid is kiiratkozott azon csapatok egyre szűkülő köréből, amelyek még a soraikban tudhatnak gyermekkorunkban megismert olyan legendás játékosokat, akik egész felnőtt pályájuk során hűségesek maradtak (Chelsea - Terry, Barcelona - Iniesta, Roma - Totti és de Rossi). Raul, Guti és most Iker. A sor véget ért és akármennyire is szentimentális ez: valami már nem lesz olyan, mint amikor beleszerettem a habfehér gárdába.

Agüero, De Gea, Pogba, Verratti, Vidal, Icardi, Kondogbia...és nagyjából estig sorolhatnám a neveket. A Real Madriddal kapcsolatban évek óta egyre nagyobb a transzfer őrület, ami mérhetetlen sok pletykában ölt testet, méghozzá változó valóságalappal. Dönthetünk úgy, hogy követjük ezeket, és akkor a fennmaradó 75 nap során találgathatunk, hogy ki jön és ki nem. Illetve dönthetünk úgy is, hogy nem foglalkozunk ezzel, és a nyárra száműzzük a labdarúgást az életünkből. Mindazonáltal egyik se éppen a legegyszerűbb dolog. Hogy miért van ez az egész így, és hogy jó vagy sem, azt nem kívánom taglalni most, mivel már oly sokan beszéltek erről.