Madridi Merengués

Lezárult az októberi hajsza, és az eddigiekkel ellentétben, most teljes mértékben elégedettek lehetünk. Vagy mégsem? Kevés gólt kaptunk, győztünk a Liverpool otthonában, otthon vertük meg a Barcelonát, egyénileg is voltak kimagasló teljesítményeink, ráadásul most osztották ki a tavalyi év spanyol bajnokság legjeit. Hajtás után értékelünk.

Őszintén szólva erős kétségeim vannak afelől, hogy Ancelotti szólt volna a fiúknak a mérkőzés előtt, hogy bajnoki forduló van, és nem egy laza edzőmeccs keretein belül labdázgatunk valami negyedosztályos csapat ellen. Ennek megfelelően játszottak a fiúk mind csapatszinten, mind egyénileg is. Semleges érzéseim vannak a mérkőzést illetően, hiszen az eddigi ellenfeleinkhez képest, most egy könnyebb falatra számítottunk, de mindenképpen hajtósabbnak ígérkezett. Ennek ellenére egy unalmas, egyoldalú meccset játszottunk, viszont olyan technikásan nyomtak a fiúk, és olyan gólokat rúgtunk, hogy talán maga Xavi is elismerően biccent egyet a fejével. Hajtás után összefoglalunk...

Nehéz írni egy délutáni matinéről, amikor még mindig a klasszikus mámorában fürdünk, és el vagyunk kényeztetve jobbnál-jobb teljesítményekkel. De hát erről is kell, ezért most essünk csak le a magas lóról, mert ilyenkor szokott jönni a szokásos mélyrepülésünk, aztán pisloghatunk, hogy hiába vertük meg a katalánokat, ha utána elszórjuk a pontjainkat. Hajtás után merengünk beharang ...

Bár nem éltem át _igazán_ az érzést (gyerekkortól elkötelezett Madridistaként annyira nem meglepő...), van valami megkapó abban, ha valaki egy igazán kis csapatnak szurkol. Persze, vidékiként én is kimentem egy-egy megye kettes összecsapásra, ahol aztán a lelátón (6 sor, jó szocreál beton, amin nem esett jól az ücsörgés) szotyolától habzó szájjal pocskondiáztuk a bírót, az ellenfelet, és éltettük a botlábúnál éppen csak egy hangyabokányival magasabban kvalifikált játékosainkat, akikkel nem mellesleg a hét többi napján együtt ittuk a vörösboros-kólát. Persze, spanyolhonban azért ez kicsit másképp van, ott azért egy Segunda B-s csapat is fel tud mutatni minimum 2-3 tényleg ügyes játékost, kit kis jó szerencsével elvisz valami _nagyobb_, vagy egész életében búslakodik, hogy neki valamiért nem jött össze. És abban is biztos vagyok, hogy náluk más mértékkel, más léptékkel mérik a sikert.

A Copa del Rey soron következő fordulójában a Real Madridot a Segunda División B-ben vitézkedő katalán Unió Esportiva Cornellàval hozta össze a balsors. Mondom, balsors, hisz egyrészt szegénykék bár így örültek, mikor meglátták a sorsolást (micsoda bevétel, a falu apraja s nagyja ott lóg majd az Espanyol vadonatúj nevű Power8 stadionjának kerítésén...), másrészt ezt a meccset is illenék beharangozni. Hogy kik ők... nos, minden tudásomat összeszedve is igen karcsúra sikeredett volna eme poszt (hacsak nem dúsítom Katalónia tájaival, tengerpartjaival és egyéb érdekességeivel...); mentségemre szóljon, hogy alsóbb osztályokkal csak akkor foglalkozom, ha a Castilla az érdekelt. Ilyenkor nem szégyen nálamnál hozzáértőbb szakemberek véleményét kikértem a holnapi meccsel kapcsolatban...

A labdarúgás nem egy egyszerű sport, mára a politika és a pénz szerves, és természetesen egyúttal kiirthatatlan részévé vált, olyan szimbiózist alkotva, mint daganat a gazdatestben, táplálja, de mérgezi is azt. Már a 90-es években se csak a játékosok, a taktika és az edző szent hármasának harmóniája kellett a kiugró eredményekhez. A klub gazdasági helyzete, szakmai vezetése és az elnök személye is olyan befolyásoló erővel bírt, mint egy jól megválasztott taktika vagy a játékosok formája. Három egyesület vizsgálok most, három különböző klubot, három különböző utat. 2014 októberét írjuk, a Real Madrid túl van egy sikeres El Clásicón, s az egyszerű szurkoló hajlamos rózsaszín ködbe burkolózni, de a következő gondolatokkal is szeretném felhívni a madridisták figyelmét, nem minden fenékig tejfel - ugyanakkor gyorsan szívemre is teszem a kezem, igen kevéssé van most okunk a borulátásra, ergo az elemzést nyugodtan vehetitek hipotetikusnak. Azonban, mielőtt nekiveselkednénk, tartozok még egy kötelességgel, méghozzá a folytatás csúszása miatt, tehát mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa (avagy Lars von Trier szerint:mea culpa, mea maxima vulva).

…mondom mindezt úgy, hogy nem ő játszott szombaton, nem ő rúgta a gólokat, de abszolút az ő érdeme a győzelem. A hétvégi klasszikuson, hazai pályán sikerült 3-1-es sikert aratnunk az ősi rivális ellen. Az ilyen meccsek miatt kapta az El Clásico, a futball ünnepe elnevezést, amire az utóbbi években nem igazán szolgált rá. Viszont a tegnapelőtti összecsapás remek játékot és izgalmas találkozót hozott. A Real Madrid régen nem látott viszonylagos könnyedséggel kerekedett felül a Barcán, bár azt is meg kell említeni, hogy Luis Enrique elszámította magát, és rossz taktikával küldte pályára fiait. Az izgalmak után összefoglalunk.

Érdekes dolgokat szül az élet, nemrég még egyszerű szurkolóként vártam az El Clásicót. Gyomorideggel kelve, reggeli közben olvastam a beharangozót, majd egész nap, fokozódó izgalommal a mérkőzésen járt az eszem. De ez a Real-Barca más lesz, hiszen most nekem adatott meg az a megtiszteltetés, hogy írhatok erről a jeles eseményről. Bármi is történjék, ezért az élményért köszönettel tartozom kollégáimnak, és nektek, olvasóknak, mivel nélkületek ez nem lenne. Ömlengés Off. Sokat gondolkodtam, hogy milyen legyen ez a beharang, mert annyi jót olvashattunk már, így egészen rendhagyót találtam ki, ami remélem tetszeni, lássuk akkor...

Valahol tudtam, hogy akármennyire is biztos vagyok a győzelemben, ameddig nem csap át megalapozatlan nagyképűsködésbe, addig nem lehet baj, mert kb. a Halley üstkökösnek kellett volna megjelennie, hogy valami megváltoztassa a dolgok menetét tegnap. Annyival jobbak voltunk, hogy az nem lehet kérdés, az ellen védekezése meg, ismerjük be, nagyban megkönnyítette a dolgunkat. Hajtás után benyomások, nem vesszük át percről percre újra a látottakat, annak nincs sok értelme.

Régi tartozásunk van a Liverpool FC irányába. Ez a Mersey-parti brigád azon kevesek egyike, akik egyelőre pozitív örökmérleget mutathatnak fel a Real Madrid ellen. Sokan emlékszünk még gondolom a 4-0, 1-0 arányú alázásra is, amit a legutóbbi aranygenerációjuk alkotott ellenünk, ahogy a történelemkönyvek azt is jegyzik, hogy az akkortájt is lehengerlő Realt ők verték a BL elődjének döntőjében 1981-ben, akkor viszont, tetszik vagy sem, ők voltak a korszak Barcája.